A gödör alján lenni, nem mozdulni, nem kapaszkodni, életünk legtragikusabb időszaka. Ezerféle okból kerülhetünk mélyre: elveszítettünk valakit, szerelmi csalódás ért bennünket, pénztelenség gyötrelme, vagy a kilátástalan jövő ránt vissza minket. Esetleg céltalan vágányra sodródott az életünk. Mindegy mi az, amit úgy élünk meg, mint az életünk részecskéinek széthullását. Egyformán fájdalmas mind. Erős, fizikai fájdalommal is bíró érzés lesz rajtunk úrrá.  A puzzle, amelynek darabkái eddig összekapaszkodva néztek vissza ránk, hirtelen megváltozik, váratlanul, nem jelezve előre, mert jött egy forgószél, vagy csak egy könnyű szellő, ami belekavart és szétvitte a darabkákat.

Legtöbbünket nem is olyan régen, nem úgy neveltek, hogy legyünk mindig erősek, határozottak, hogy valósítsuk meg önmagunkat, ne törődjünk másokkal, csak éljünk a mának. Szüleink nem késztettek hárompercenként választásra bennünket, nem kellett döntenünk helyettük, nem mondták el naponta, hogy nem akarnak uralkodni felettünk, mert nekünk jogaink vannak. Éltek, dolgoztak, gürcöltek a hétköznapok keserűségében és nem nagyon törődtek azzal, hogy mi felnőttként mire leszünk képesek, ki tudjuk-e húzni magunkat a hajunknál fogva a mocsárból. Fájhatott minden úgy igazán, sírhattunk keservesen, nem akarták helyettünk megoldani a problémáinkat. Mert az ránk várt, nekünk kellett, mert olyan nincs, hogy nem bírod, csak olyan van, hogy nem akarod, mondta apám néha, ha mertem feljajdulni valamin panasz gyanánt.

És eljött a felnőtt lét minden örömével és keservével. Már tudjuk, hogy nem lehet kikerülni a bajt, nem lehet áthazudni egy életet pozitív mondatokkal, Coelho idézetekkel. Lehet vigaszt meríteni olykor-olykor, lehet fogódzót keresni, lehet sírni kétségbeesetten egy sarokba kuporodva, ha senki nem látja, de igazán senki nem fog segíteni rajtunk. Mert nem tud segíteni. Az örömben lehet osztozni, osztható sokfelé, szeretnek is közelünkben lenni ilyenkor az emberek. De a fájdalomban nem. Hamis azt mondani, hogy osztozom a szomorúságodban, a problémáidban. Talán, valamennyire, akkor, ha valaki nagyon szeret téged, de a legtöbben inkább menekülőre fogják. Meg kell érteni, hogy a te kereszted nem fogja senki felvenni és vinni, mert a sajátja is nehéz, ha meg éppen könnyű, akkor meg nem akar terhet cipelni. Örül, hogy nem kell a másét.

Magadat kell kiemelni a bajból. Húzni, erős kötelekkel a gödör aljáról, de ha szerencséd van, mindig lesz olyan ember körülötted, aki leereszti a kötelet, de megfogni már neked kell. Kapaszkodni csak te tudsz, senki nem fog tolni felfelé. Egyedül vagy. Majdnem mindig.

A legnehezebb élethelyzeteinkben figyeljük meg, hogy alig marad mellettünk valaki. Csak akkor, ha jól éltünk. Csak, ha eléggé szerettünk, hogy azt visszakaphassuk. Semmi az égadta világon nem fog megnyugvást adni, csak az, ha belső tartalékaidhoz nyúlsz. És hidd el, hogy vannak! Emlékezz arra, hogy máskor is volt már rossz, nagyon rossz. Hányszor és hányszor hitted már, hogy rád omlik a fal, aztán egy szerény kis tégla mégiscsak megtartotta az egészet, amíg te ki tudtál alóla jutni. Ebből töltekezz! A kétségbeesés, a fájdalom nem visz előre, nem ad semmit, csak húz visszafelé, mint egy mágnes, aminek az egyik pólusán a bánat, a másikon a könny ül. Sírj, ha kell, jajveszékelj, keseregj, de állj fel! Ember vagy! Annyi erőt kaptál, amennyivel tisztában sem vagy teljesen. Soha nem tudod elhasználni mind. Olyan nincs, hogy az erőm végén vagyok. Mindig van egy pont, ahol megállhatsz és szembefordulhatsz a bajjal. Te döntesz! Ez a te választásod. A nem döntés is döntés, ne mondj le róla!

Állj fel most, fogd meg a kötelet és mássz fel rajta. A gödör alján nem vár újabb esély. De fenn, ahol világos van, ahol süt a nap, megteheted, hogy az arcod a fény felé fordítod. A mélyben erre nincs esélyed. Meg kell tenned, mert ez az élet! Ne vergődj át rajta, hanem élj!

Élj úgy, hogy soha ne bánd meg a döntéseid! Mindegyik Te voltál! A jók, a rosszak együtt. De tanulhatsz belőlük, s ha elmúlik a vihar, összeszedheted sorsod kis puzzle-darabkáit és mosolyogva összerakhatod. Mert a vihar mindig elmúlik. A legnagyobb is.