Most nem azokra a kérdésekre gondolok, amelyek felmerülnek a leendő elsős szülőkben, akik, ha lehet, talán még nagyobb izgalomban várják a tanévkezdést, mint a gyerekek.  A rutinos szülők pedig már a pezsgőbontáson gondolkodnak….

Mára a tanárok, tanítók kérdései lettek a mumusok. Épp most olvastam egy felhívást arra vonatkozólag, hogy a pedagógusok, legyenek kedvesek, de mellőzzék már a mit csináltál a nyáron kérdést. Mert, hogy a gyerekek gyomra ettől görcsbe ugrik.

Egy önmagára adó és osztályára figyelő pedagógus biztosan felteszi ezt a kérdést. Finoman, tapintatosan, és nem arra kíváncsi, hogy ki jutott el Bora Borára és Ciprusra, hanem érdeklődik. Nem látta az osztályát, azokat a gyerekeket, akikkel nap, mint nap sok időt tölt együtt, már jó ideje.  Így a kérdés adja magát. Tudom, hogy nagyon sokaknak kínszenvedés ez a kérdés. Nem tudják, hogy mit válaszoljanak, mert szégyenletesnek vagy megalázónak tartják azt, hogy teszem azt sehol sem voltak, vagy maximum a Balatonnál, mert nekik az a Riviéra. Nem fantáziátlan, üres a tanár ilyenkor, vagy a fennálló különbségeket szeretné még jobban kiélezni, hanem egyszerűen beszélgetést kezdeményez. Aki érti a szakmáját, akiben van elég empátia, biztosan tudja úgy terelni a beszélgetést, hogy ne az legyen a fontos, hogy ki hol járt, hanem, hogy mit csinált. Nem csak az utazás lehet jó…Mindannyian tudjuk, hogy a családdal együtt töltött napok sem mindig felhőtlenek. Lehetnek kellemesek a kertben, otthon töltött pillanatok is különlegesek, ha odafigyelés, törődés, együttjátszás van bennük.

Pontosan tudom, hogy sokan sokfelé utaztak és természetes, hogy a gyerek először ezt említi, mert hatalmas dolog egy másik világba csöppenni. Nem mondhatjuk azt, hogy ez lényegtelen. Nem lehet a szőnyeg alá söpörni ezt a témát. Azért, mert valamiről nem beszélünk, az még nem jelenti azt, hogy nem létezik. Bármilyen fájdalmas is, a gyerekek ezer százalékig tudják egymásról, hogy ki hogyan él, kinek mire telik. Mindent észrevesznek, megfigyelnek és szóvá is tesznek. Nem lehet azt gondolni, hogy ez titokban marad. Lehet álszent módon kerülgetni a forró kását, de hiába. A pedagógus soha annyit nem fog tudni a gyerekekről, mint amennyit ők egymásról. És sajnos nagy különbségek vannak. Ez így van, amióta a világ a világ, csak most ezt a közösségi média által láthatóbbá tettük.

Amikor még valaki azt is kiírja a facera, ha a szomszéd faluba utazik, akkor ugye nem hisszük azt, hogy nem tudódik ki, hogy mi hol jártunk. Fájdalmas az, hogy egyesek Kubába utaznak, mások meg a panelben üldögélnek. Igazságtalan, de ettől még ez van. Lehet hazudni, lehet titkolni, de nem érdemes, ahogy dicsekedni sem vele.

Egy valóban kiváló pedagógus úgyis az élményekre helyezi a hangsúlyt, arról beszélteti a gyerekeket, hogy hogyan érezték magukat, olvastak-e netán, találkoztak-e a barátaikkal.

Pontosan ugyanez a helyzet a téli szünidő után. Soha, egyetlenegy alkalommal sem érdekes, hogy kinek mit hozott a Jézuska vagy az Angyalka. De ha moziban voltak, együtt sütöttek mézeskalácsot vagy a fát díszítették, ami fel is borult a felállítás során, az sokkal izgalmasabb, minthogy volt-e okosteló a fa alatt.

Vannak sokan, akiknek alig jut valami az élet kínálta aranytálcáról. De ha odafigyelünk rájuk, ha megkeressük azokat a pontokat, ahol ők sikereket érhetnek el, ha dicsérjük őket, ha szeretjük őket, akkor ez ezerszer többet ér, mint egy 5 napos utazás, amire egy kisgyerek pár év múlva alig emlékszik. De arra biztosan fog, hogy a kertben sárgolyókat készítettek és anya hagyta őket dobálózni. És nem jajgatott a ruhák tisztasága miatt. Az megmarad emlékeiben, hogyha elkapta őket egy hirtelen jött zápor és a nyári esőben a pocsolyákat sem kellett kikerülniük futás közben, mint máskor.

Higgyük el, a gyerek nem szenved attól, hogy ő nem nyaral Hawaii-on. De ez csak akkor lesz így, ha kap helyette más élményt. Olyat, ami nem megvehető, nem pénzben mérhető.

Nekünk, felnőtteknek pedig az a dolgunk, hogy ezeket adjuk meg nekik. Szeretettel, örömmel és nem a pénztárcánk kinyitásával, miközben a másik kezünkkel a telefonon csetelünk.