2018. nov 26.

Az öreg - novella

írta: Hildaságok
Az öreg - novella

Zsanka ismerős zajra ébredt. Ugyanarra, amire tegnap, tegnapelőtt, vagy fél éve szinte minden éjjel. Már dühöngeni sem volt kedve. A folytonos éjszakai ébrenlét elszívta minden erejét. Húsz éve, a lányához felkelni sem volt egy álom, de hát ő kisbaba volt. Ha meghallotta apró nyüsszögését, azonnal a…

Tovább Szólj hozzá

2018. nov 25.

Fontos csak önmagadnak vagy

írta: Hildaságok
Fontos csak önmagadnak vagy

Bárhogyan áltatjuk magunkat, idővel meg fogjuk érteni, hogy nem vagyunk fontosak mások számára. Ideig-óráig keresztezik utunkat különböző emberek, akik hoznak jót-rosszat, tanítanak, nevelnek, vagy egyszerűen terelni próbálnak, de aztán ők is elmennek. A gyerekeink is csak átmeneti vendégek az…

Tovább Szólj hozzá

2018. nov 22.

Túlféltés vagy rátelepedés?

írta: Hildaságok
Túlféltés vagy rátelepedés?

Ma egy beszélgetés során, amelyben jobbnál jobb történetek kerültek elő, az is szóba jött, hogy mennyire más volt régen szabad gyereknek lenni. A szülők akkor is dolgoztak, akkor sem értek korán haza, akkor sem volt több idejük, hiszen a házimunka és a ház körüli feladatok mindig is léteztek. Valaha…

Tovább Szólj hozzá

2018. nov 20.

Mit vesz el a virtuális világ a gyerekektől?

írta: Hildaságok
Mit vesz el a virtuális világ a gyerekektől?

Napjainkban egyre többen lesznek rabjai a virtuális világnak és válnak alkalmanként rövidebb vagy hosszabb időre függővé. Amikor arról beszélünk, hogy a számítógép, a telefon elszippantja az embert a mindennapokból, akkor valós problémát fogalmazunk meg, csak ez egyre kevesebbeket foglalkoztat.…

Tovább Szólj hozzá

2018. nov 15.

Bevásárló lista az Élet nevű bolthoz

írta: Hildaságok
Bevásárló lista az Élet nevű bolthoz

Legtöbb ember, ha beszélgetni kezd egy ismeretlennel, előbb-utóbb megtudakolja, hogy van-e családja, gyereke, kutyája, macskája. Később elhangzik a kocsira, házra, nyaralóra vonatkozó kérdések sora is. Sokakat az érdekel, hogy mekkora a kert, ami ház körül van, van-e benne medence, tó vagy egyéb.…

Tovább Szólj hozzá

2018. nov 12.

A gyerekistenek kora

írta: Hildaságok
A gyerekistenek kora

Egyre több tanulmány jelenik a témában. Egyre több szakember próbál figyelmezetni bennünket, hogy nagyon rossz útra léptünk, de a lavina elindult. Úgy gördül lefelé, hogy elsodor minden útjába kerülőt, hiába kiált fel sok hozzáértő pedagógus, pszichológus, jövőkutató. Mintha nem lenne megállás.…

Tovább Szólj hozzá

2018. nov 11.

Tíz hét és két nap - novella

írta: Hildaságok
Tíz hét és két nap - novella

Két csík. Két sötétkék, aprócska csík. Ennyi az első jelzés a világ felé. Ez a magzat sms-e. Bogi csak nézte és tudta, hogy az anyja azonnal kiabálni fog, mert késésben van. –       - Beleestél a klotyóba, vagy mi van már? – hallatszódott a várt hang.  – Aztán meg nyafogsz, hogy elkésel! –     -…

Tovább Szólj hozzá

2018. nov 03.

Az önmagunkra fordított idő

írta: Hildaságok
Az önmagunkra fordított idő

Divatos szóval ma ezt énidőnek hívjuk.  A nagy önmagunk felé fordulás előtt, amikor a közösségben, a családban betöltött szerep fontosabb volt, elképzeltem azt a helyzetet, amikor öreganyám azt mondja az urának, miközben kapálni indulnának: Te, én itthon maradok, mert szükségem van egy kis békére,…

Tovább Szólj hozzá