Kata kéthetente adott magának egy szabad délutánt. Rohadtul nem érdekelte, szalad-e a lakás, van-e szennyes halom a fürdőben vagy akad-e mosatlan bögre a gyerekszoba könyvespolcán.  Ha eljött az adott péntek, akkor a Duna-partra sétált Nórával, aki még hajadon volt 42 évesen is. Ezeréves barátság fűzte hozzá.  Mindketten sokat dolgoztak, Nóra egy multinál, ahol a belét is kifordították volna, ha tudják, vagy ahogy ő mondta, kihúznák és kolbászhúsként visszatöltenék az áldozatba.

Annál a cégnél mindenki az volt. Volt, aki a pénz miatt, volt, aki a munka hőseként feküdt az áldozati kés alá. Általában két-három évig bírták a lassú kivéreztetést, de Nóra a hatodik évét kezdte.

Számos alkalommal nem tudott barátnőjéhez csatlakozni. Ilyenkor Kata egyedül botorkált a kövek között és gondolatait félre rakva kincseket keresett. Nem igaziakat, inkább csak amolyan semmitmondókat, mint egy szép kagyló, kő vagy üvegdarab. Talált már pénzérmét is, nem mostanit, amit gondosan elrejtett. A francnak volt kedve valami múzeumnak adni. Csak a macera járt volna vele, a múzeumokban meg amúgy is van kacat bőven.

  A Duna bágyadtan ringatta az eldobott szemetet ezen a szép szeptemberi napon is. A nap nem sütött már melegen, de sugarai kasmírpulóver lágyságával ölelték körbe a két nő lábát, akik lenn ültek egészen közel a víz mellett. Nem volt pocsolyaszag, mint máskor, és lárma sem. Pedig alig múlt négy óra. Kata heti keserveit mesélte, amely mindig abból állt, hogy Lali mennyire nem törődik vele. Tizennyolc éve voltak házasok, ami nem a világ, de a férje csak enni és aludni járt haza. Minden idejét a műhelyében töltötte autószereléssel. Szerelmes volt a kopott roncsokba, amelyekbe hónapok alatt életet lehelt és fájó szívvel eladott.

  Minden darabtól úgy vált meg, mintha kedvese lett volna, és most elengedné, mert egy új szerelem van a láthatáron. Kata esküdni mert volna rá, egy alkalommal látta amint olajos kezével egy könnycseppet töröl ki a szeméből. Ebbe a mérhetetlen nagy szerelembe már nem fért bele a feleség. Talán mert őt nem kellett helyrepofozni, vagy ha igen, akkor nem lehetett volna jó pénzért eladni. Kivéve Tunéziában pár büdös tevéért.

  Ott biztos sikere lett volna egy szőke, gömbölyded, halovány mosolyú asszonynak. Még öreg sem volt igazán, csak 43, bár az idő nem neki udvarolt. A szája körül utálatos kis ráncok ugrándoztak, ha nevetett.

  Nóra mindig meghallgatta, és ahogy az lenni szokott, ő maga is szabad folyást engedett a keserűségének. A gát péntekenként átszakadt és embert, főleg férfit nem kímélve tarolt le mindent. Jól esett ez a nap mindkettőjüknek, bár Kata utóbb röstellte, hogy annyi mindent kibeszél.

  Fia mostanában már alig volt otthon. Abban a korban volt, amikor a barátai jelentették neki az életbe való teljes beilleszkedést. Észrevehető volt, ahogy a szüleit, mint távoli űrlényeket figyeli és naponta tízszer is elhatározza, ő nem lesz hozzájuk hasonló. Neki lesz szabad akarata.  Terveit, a vágyait nem hagyja díszes koporsóban eltemetni és utána jajgatás-virágokkal díszíteni. A felnőtt lét nem egy eperkrém tejszínhabbal, erre régen rájött. Kikerülni mégsem lehetett. Legfeljebb a tejszínhabot kellett volna jobban nyalogatni, de a szülei ehhez vagy túl finnyásak vagy egyszerűen életképtelenek voltak. Dani tengerész akart lenni. A világ nem olyan szűk és határokkal teli, ahogy anyjáéknál látta. Ebben biztos volt.

  Kata üres tekintettel bámulta a vizet és nem igazán hallgatta barátnője sirámait. A hullámok fodraira bámult, meg arra, vajon jó lenne-e úgy élni, ahogy valóban szeretne? Vajon van-e valaki ezen a hatalmas bolygón, akibe ő oly módon szerelmes tudna lenni, ahogy a férje a kocsikba?

   Nem akarta ő elhagyni a mostani életét. Nem volt az borzalmas, de a langyos pocsolya is csak nyári zápor után izgalmas. Szerette volna testét igazi vággyal öleltetni. A havi rutinszex már egyiküknek sem nyújtott élvezetet. Kimondani persze nem merték, nem is szembesítették magukat ezzel oly gyakran. Tizennyolc év. Ha nem is sok, az intimitást mindenképpen szisztematikusan meg tudja gyilkolni. Teste sem volt már karcsú és rugalmas. Finom zsírpárnák karolták körbe a derekát, hogy ne felejtse el, nem tinilány, akiknek a hosszú combja láttán olykor felszisszent a bevásárlóközpontokban. Aztán elégedetten konstatálta, lám, nekik is van narancsbőrük. Ez volt a természet olcsó kis bosszúja a fiatalságért.

  A Duna álmosan ringva ekkor, mintegy válaszul a kérdéseire, amelyeket feltenni sem mert önmagának, egy palackot sodort a lába elé. Zöld üveg volt, ami piros dugójával nem tűnt mai darabnak. Filmbeli jelenet volt kibontakozóban.  Miközben Nóra egyre csak sorolta főnöke piszkos trükkjeit, lehajolt és megérintette a palackot. Csúszós volt, mintha eddig olajban úszott volna.

–    -   Hiszel a mesékben? – fordult derűs arccal a barátnője felé. A zöld üveg megcsillant a napfényben. Valami volt benne.

Nóra kiesve a monoton panaszsorolásból, felkacagott.

–     -   Persze. Most találtuk meg a dunai kalóz kincsét!

Mindketten nevettek, de a nevetés izgalommal vegyült. És ha valóban? Ha titkos üzenetet rejt és ők rátaláltak valami különlegesre?

  A palack hosszúkás üvegének nyakát három gravírozott betű díszítette. BLG. Szép cirkalmas betűkkel írta rá valaki. Mellette egy dátum: 1924.

–       Nyisd már ki! – kiáltotta a barátnő. – Meghalok az izgalomtól.

–     -  Szerelmeslevél lesz benne! Láttam egy filmben! – Kata rángatni kezdte a dugót, de az teljes terjedelmével uralta a palack száját. Kijönni véletlenül sem akart. A titkot úgy őrizte, ahogy annak tudója kívánta.

–      -  Nem megy! A csudába lehetett ezt így beleszorítani?!

–      -  Törd össze, kit érdekel?

–      -  De annyira szép az üveg! El akarom tenni!

–      -   Törd össze, ez csak egy üveg! Az a fontos, ami benne van.

Meggyőzték. Felsóhajtott. Nem csapta oda a kőhöz, hogy ezer darabra hulljon, inkább csak oda pöccintette. Csak repedjen. Az üvegen valóban végigfutott egy könnyű kis kacskaringós vonal és kétfelé vált, mintha egy pengével metszették volna szét.

Kitárult a csodák kapuja és pontosan az volt benne, amit várni lehetett. Egy elsárgult papírtekercs.

Összenéztek és újból nevettek. Annyira kiszámítható volt a jelenet.

–      -  Olvasd már, hol a kincs! – somolygott titokzatosan a megtaláló.

–      - Nem, nem, tiéd az érdem! De aztán utazzunk el belőle, ha kincs! Jó?

A jókedv és a cinkos izgalom karöltve belopózott a Duna partra és várta a fejleményeket.

A papírtekercs nem tűnt réginek, nem mállott, nem foszladozott a széle.

Kata finom mozdulattal kitekerte.

–     -  Magyarul van – kiáltott fel meglepetten. A másik mintha nem is csodálkozott volna.

–     - Halljam, ne fokozd a hangulatot.

Egy rövidke levél volt, amelyben a megtalálót találkára hívják. Az alján egy telefonszám, 30-as.

Mindkettőjük arcán egyszerre futott végig egy kellemetlen fintor. Ez az üzenet nem lehetett régi, hiába sejtette a palack. Kincset sem rejtett. A csudába.

–     -  Ezt a hülyeséget! – dobta le a földre. – Nem utazunk.

–      - Jaj, édesem, ez attól még titokzatos levél! Lehet, hogy álmaid lovagja hív randira.

–      -  Te biztos a moziban nőttél fel – legyintett rá. – Valami idióta romantikust játszott.

–        Ki tudja? Szerintem vannak még érzékeny lelkű férfiak.

Megint nevettek. A levél úgy kezdődött: Drága Hölgy, ki megtalálod az üzenetem….

A nevetséges kis csalódásból felocsúdva mégiscsak ott volt előttük egy telefonszám. Egy semmitmondó, egyszerű szám, amely jelenthette azt is, hogy benne vannak a játékban, de lehetett annak része is, hogy már képtelenek viccelődve felfogni az élet sunyi trükkjeit.

 A Drága Hölgy kellemes izgalmat érzett. Hátha ez egy jel! Miért ne? Látott már ilyet a világmindenségben. Igaz, hogy mozinak hívták, de nem azt harsogja a mai világban mindenki, hogy bármi megtörténhet, ha nyitott vagy?

–       -  Hívjuk fel! – kiáltott fel Nóra, mert nem sokáig bírta a nyugalmat. Kicsit bánta, hogy nem ő vette észre az üveget, de aztán úgy döntött, jobb részt venni a kalandban, mint sajnálkozni.  

Kata megrémült. Nem akart nevetség tárgya lenni. Már látta is maga előtt, ahogy a vonal túlsó végén hahotázik valaki, vagy egyszerűen csak gúnyos hangon elküldi őt a csudába.

–      -    Nem merem – mondta ki végül a büdös nagy igazságot. – Félek.

–    - Te viccelsz! Ez csak egy szám! Ha nem jelent semmit vagy egy roggyant, százéves hang szól bele, egyszerűen csak kinyomod.

Ez nagyon vagánynak tűnt. Abban megegyeztek, hogy Kata számát titkosítva próbálkoznak. Így fedezve lesznek a nemkívánatos visszahívás ellen.

A szerencsés megtaláló lassú mozdulatokkal, összpontosítva bepötyögte a számot. Rosszul látott szemüveg nélkül, de nagyon igyekezett.

Sokáig nem vette fel senki. A két nő egymásra nézett és újból nevettek. Várható volt, hogy ez egy ócska játék, ők meg kis híján elfelejtették, hogy Vác nem Hollywood.

–     -  A titkos szám miatt… – kezdte mondani Nóra, amikor valaki mégiscsak beleszólt.

Kata nem mutatkozott be. Csak annyit mondott enyhe dadogással, megtalálta a palackot. A hívott fél nagyot nevetett. Üdítő hangon annyit kérdezett, van-e kedve a hölgynek játszani. Kata lassan bólintott, de ez nem látszódott, ezért gyorsan helyeselt. A vonal túlsó végén lévő, aki Árminnak mondta magát, nyugtázta a választ és határozott hangon annyit kért, hogy a találka maradjon rejtélyes és egy belvárosi cukrászda nevét adta meg.

Ármin. Hülye név. De Kata sem mondta meg az övét, lazán Larisszát hazudott, mert az annyira menőnek tűnt.

 Vasárnap, fél 3. Ármin szőke és kék szemű, magas, sportos. A kora nem derült ki. Nem tűnt aggastyánnak.  Ezek voltak a paraméterek.  Ennyit tudott kiszedni belőle. Hát milyen lenne, ha nem királyfi-kinézetű a palackokkal vadászó lovag? Érdekes módon, nem kért képet Katáról és nem is ajánlotta fel, hogy ő küld. Ezt a két nő romantikus gesztusként értékelte.

  A jövendő „királylány” is megpróbált titokzatos maradni. Szőke lesz, napszemüvegben és piros táskával fog megjelenni. Ez nem volt túl sok, de talán még több is, mint amennyit egy idegennek el akart árulni.

A rövid hívás után még sokáig álmodoztak. Mert az mégsem lehet, hogy minden áltatás. Nem halhatott ki minden kedvesség és érzés ebből a hamiskás világból.

   Vasárnap pontosan az volt az ebéd, ami mindig. Húsleves, rántott hús és krumplipüré. Még jó, hogy nem kellett rá figyelnie, mert Kata gondolatban már egy új szenvedélyes kapcsolatban járt. Nem a megcsalás vezérelte. Arra képtelen lett volna. Biztosan elvált volna, ha beleszerelmesedik Árminba.

Kis híján duplán panírozta a húst, de aztán észbe kapott. Nórával megbeszélte, hogy együtt mennek, de majd külön ülnek le és barátnője figyelemmel kíséri a sorsdöntő találkozást. Sejtette, hogy szívesen lenne a helyében, de a sors keze most nem őt választotta ki.

  Farmert húzott, igaz, kicsit feszült rajta, de fiatalosabbak látszódott benne. Egy bővebb póló eltakarta a hurkákat, a kék bőrdzsekije meg a pólót. Finom smink keretezte fehér bőrét és ceruzával kiemelte mogyoróbarna szemét. Készen állt. Hogy mire, azt nem tudta megmondani pontosan.

   Kettő előtt megérkeztek. Nóra a legsötétebb sarokba bújt a laptopja mögé. Ő az ablak mellett egy hatalmas, zöld növény takarásában várta a palack-lovagot.

 Gyorsan fél három lett. Aztán elmúlt öt perccel, tízzel. Enyhe bosszankodás vett rajta erőt. Még közeledni sem látott senkit. A cukrászda másik végében egy csapat hangos fiatal gyilkolta a békés délutáni hangulatot.

  Nóra tanácstalanul vonogatta a vállát és ötöst mutatott neki. Még öt percet várjon, annyi ildomos, aztán lépjenek le. A pincér már másodszor perdült mellé, hogy megkérdezze, biztosan nem kér még valamit a kihűlt kávéja mellé?

  A fiatalok egyre kellemetlenebbül viháncoltak. Kata ideges volt.  Piros táskáját finoman az ölébe süllyesztette, mert már nem akart szégyenkezni hiszékenységében. Aztán az egyik hang mintha ismerős lett volna. A fiáé volt. Daniról aznap teljesen megfeledkezett, mert nem aludt otthon. Épp a társaság középpontjaként hangosan, túl hangosan mesélte, hogy Zolival milyen nagy baromságot találtak ki. Elloptak egy régi üveget Zoli apjának gyűjteményéből, aminek az alján alig volt egy ujjnyi konyak. Megitták és jó kis szívatós játékot eszeltek ki.

  Levelet fogalmaztak. Nehezen ment, de a Google segített. Mondta és mondta. A többiek visítva nevettek. Több vendég méltatlankodva nézett feléjük.

  Ő volt az értelmi szerző, de az áldozat a lúzer haverja lett. És most lesik a nőt, aki majd idejön háromra randizni. Azt hiszi, hogy valami jó pasi várja, ők meg majd hirtelen felfedik a valóságot. Jó buli lesz.

–       Fél háromra – gondolta Kata. – Még azt is elfelejtette, amit hazudtak.

Az ölében finoman kinyitotta a piros táskáját. Kihúzott belőle egy kétezrest és az asztalra csúsztatta. Hátrafordult. Nóra nem is figyelt. Felállt és a távolabbi üvegajtón kiosont a besározódott álomvilágból.