–                  -  Bár meghalnék! – gondolta Lina a földön kuporogva.

–                 -  Bár belepusztulna! – sóhajtott fel magában Ádám.

Mostanában mindennaposak voltak ezek a gondolatok. Mindketten olyasmire vágytak, ami egyelőre nem akart bekövetkezni. A halál nem jött a nőért, hiába kérlelte naphosszat. Ezért még többet ivott és még jobban összement szánalmas kis teste.

Ádám ránézni sem bírt, mert hányingere volt tőle. Felpüffedt arca, petyhüdt bőre semmiben nem emlékeztette már arra a hóbortos nőre, akiben tizenévesen beleszeretett.

  Bár utóbb nem tűnt ez valami nagy szerelemnek, inkább amolyan könnyű lángolásnak, ami arra volt csak jó, hogy elmeneküljön otthonról. Mostohaapja pofonjait egyre nehezebben viselte, pedig az öreg keze mintha az idő előrehaladtával még gyakrabban járt volna el. Nyolcadikos volt, amikor az első ökölcsapást kapta. Előtte pofonok voltak szokásban. Nem érkezett haza pontosan tízre. Ennyi volt a vétke. Már az előszobában ütött Aripapa, ahogy önmagát szerette hívni az az állat. Tudta ő, hogy baj lesz, hogy a késés hatalmas vétek, de ahogy ott állt Ágiék kapujában és a lányt nézte, a verés messzinek tűnt.

Boldog arcába úgy vágódott be az ököl, hogy a fogasnak tántorodott.

–       Hogy legközelebb megtanuld! – Csak ennyit mondott és az izzadt trikós kövér hát már el is tűnt a nappaliban.

   Nem tört el az orra valami isteni szerencse folytán, de az egyik foga meglazult. Anyja a szobában sunyított. Soha nem védte meg, csak riadt szemmel pislogott. A baj elmúltával legtöbbször egy kis pénzt dugott a nadrágja zsebébe. Ennyi volt a bűnbánata. A gyávaság ára.

  Nem, így sem tanulta meg. Még kétszer kapott akkorát, hogy a feje koppant a falon. Harmadszorra elkapta az öreg öklét. Szemébe nézett és szorosan tartotta. Az meghökkent, mert addig senki sem mert szembeszállni vele a családban. Az asszony ezért soha nem érdemelt ki egy taslit, de a kisebbik fiú, aki álnokabb volt Ádámnál, szinte élvezte a fájdalmat. Bocsánatot meg egyik sem tudott kérni az öreg szerint, pedig tíz éve nevelte őket. Ez alatt az idő alatt szemernyi szeretetet sem érzett irántuk. Az anyjukat akarta és a csomaggal együtt járt a két nyavalyás poronty is.

  Ahogy a két férfi nézte egymást, abban benne volt a halál tekintete. Ádám tudta, hogy képes lenne meggyilkolni. Nem gyávaságból nem tette. Praktikus okok miatt. Börtönben ülni egy gennyláda miatt semmiképp sem szeretett volna. Anyja nem érdekelte. Régóta gyűlölte. Szánalmas nő volt, gyenge. A legrosszabb a fajtájából.

  Amikor befejezte a szakközépet, eldöntötte, hogy nem szív egy levegőt a családnak nevezett bagázzsal. Koszos kis albérletbe költözött és elkezdett dolgozni. Lányok jöttek-mentek, mind lusta volt vagy unalmas. Egyedül Lina mozgatott meg benne valamit.

A lány kőgazdag volt, kényes és eszement. Néha feltűnően jókedvű volt, olyankor idegen kertekbe is belopóztak cseresznyét enni, máskor meg csak feküdt az ágyon és azt mondta, értelmetlen bármit is tenni ebben a világban. Úgyis vége lesz egyszer.

  Aztán elvette. Autószerelő műhelye lett, menő kocsija. Az ügyfelek vitték a jóhírét. Lassan csak a munka maradt neki. Egy fiút még összehoztak valahogy, de Lina két vetélés után nem akart szexelni vele. Hogy hogyan csúszott be mégis Robi, azt még a fentiek sem tudták biztosan.

Az elmúlt 15 év nem volt jó egyiküknek sem. Hol unalmas volt, hol fárasztó, olykor meg kiábrándító. A fiúcska cseperedett, de az apjából nem sokat látott. Lina egy ideig feléledt kábult életutálatából és gondoskodott róla, de amikor kamaszodni kezdett, elengedte a kezét. Hagyta, hogy kimaradozzon, isten tudja, mifélékkel barátkozzon.

   A tanulást sosem szorgalmazta különösebben, mert nem tartotta fontosnak a papírt. Ő elvégezte a főiskolát és mi lett belőle? Egy utazási irodában fogadta a problémás utas jelölteket, akik lehetetlen kívánságokkal és ostoba ötletekkel bombázták.

Évekig csak sejtette, hogy Ádám külön utakon jár, de bizonyosságot nem szerzett róla. Fenemód diszkréten csinálta, mert sehol egy hajszál, egy rúzsfolt vagy rosszkor érkező üzenet. Mégis benne volt a levegőben.

  Ahogy Ádám ránézett. Azzal a tejüveg tekintettel. Soha nem ölelte lázas szerelemmel, de a két vetélés után, már szinte sehogy sem. Minden mozdulatával azt közvetítette, hogy számára ő nem nő. Anya meg sosem lesz, ahogy azt az elmúlt időszak mutatta.

  Mindig későn járt haza. Amikor ezt szóvá tette egy esős márciusi reggel, a férfi olyan erősen megszorította a karját, hogy az belilult. Második alkalommal a falnak lökte. Harmadszor a lépcsőn taszította meg. Csak két lépcsőfokot esett, de a bokája akkor is felduzzadt.

  Mindez féléven belül. Robi 10 éves lehetett. A pokoljárás akkor kezdődött. Egy pohár konyak indította el. Aztán a pálinka majd a bor jött felváltva. Könnyű volt inni és nem gondolni semmire. A szédülés gyönyörű képeket varázsolt a fejébe. Nem kellett gondolkoznia. Csak arra ügyelt, hogy reggelre kialudja magát.

Akkor már jó ideje nem aludtak közös ágyban. A felkelés volt a nap legrosszabb része. Robi szemét látni és elhitetni vele, hogy minden rendben van, kiváló színészt követelt.

A fiú úgy tett, mintha nem észlelné, mi történik náluk. Viszont egyre kevesebbet volt otthon. 14 évesen kollégiumba költözött. Lina ettől kezdve alig volt józan. Előfordult, hogy vásárolni is hullarészegen ment. Úgy szállt be a kocsiba, hogy nem volt tisztában, hová indul.

 Józanabb pillanataiban hálát adott az őrangyalának, hogy vigyázott rá, de legfőképp azokra, akikkel az utakon találkozott.

  Ádám ezalatt kocsikat javított, utazgatott és nőzött. Arra továbbra is ügyelt, hogy ez ne derüljön ki. A vállalkozás virágzott, a házasság és Lina élete haldoklott.

Egyszer mégis meglátta valakivel. Egy vékony barnával ült a városszéli kávézóban. Épp oda akart beszaladni gyors pisilésre. Kicsusszant a kocsi ajtaján. Az oldaltükörben arca szembejött vele egy pillanatra.  Alig ismerte fel a vörös orrú, petyhüdt képű öregasszonyt. Megrázkódott. Ahogy felemelte fejét, a cukrászda ablakából Ádám nézett vissza rá mérhetetlen undorral. Kicsit megtántorodott. Azok a szemek kiradírozták belőle a reményt. Fonnyadt kezével kinyitotta a kocsit és visszaszállt.

  A könnyek zúgópatakként törtek elő a szeméből. Már nem csak egy borgőzös roncs volt, hanem egy asszony, akinek a férje szeretőt tart. Érthetetlen volt számára a keserűség, hiszen nem mai hír volt. Ma csak meglátta őket. A csinos, ápolt, barna nőt, aki maga volt fényes gesztenye-hullám. Piros túlmagas-sarkújában, amit még ilyen állapotban is kiszúrt, férjrabló ördögnek látszott.

   El kellene válniuk, gondolta már otthon, amikor a vécécsésze mellett guggolva újra sírni kezdett. Ádám annyiszor burkolta be érzelmeit a megsemmisítés kegyetlen ködébe, hogy hirtelen megértette, mennyire igaza van. Ő tényleg egy Semmi.  Amijük csak volt, a férje miatt maradt meg és gyarapodott. Szülei már nem éltek. Öccse rég elfelejtette. Munkája hónapok óta veszélyben forgott. Két utálatos öregasszony is bepanaszolta a főnökénél italszagú lehelete miatt. Mindkettőjüket keményen elküldte a francba. Minek szólnak bele más dolgába? Tudják ők egyáltalán, hogy az öregségen kívül van élet? Már semmijük nem maradt hatvan felett, csak a hétköznapok nyűglődése és a nyavalygás. Különben sem iszik annyit, hogy ne tudjon figyelni az ügyfelekre. Párszor ugyan elrontotta a foglalást, de mindig ki lehetett javítani a hibát. Akkor meg mi az ördögnek pofáznak bele mindenbe?

  A főnökasszony, az a riadt kis veréb próbált beszélni vele, de ő mindig megnyugtatta. Nem, nem iszik. Néha előfordul ugyan, hogy kell a feszültségoldás, de ez nem rendszeres. Egy-egy pohárba nem hal bele senki. Eddig mindig észen volt. Nem okozott balesetet, képes volt megfőzni a vacsorát, gondoskodott a lakás tisztaságáról. Ennyi jár neki, hogy ezt a keserves életet kibírja.

  Napi két liter bor simán lecsúszott. Lassacskán annyira megszokta, hogy teljesen beívódott a véráramába. Muszáj volt valamivel kiegészítenie. Ekkor jöttek a rövidek, ritkán a pálinka. 

  A telefon hangos zajjal riasztotta fel. Nem bírt feltápászkodni. Csak ölelte a csúszós vécékagylót és hagyta, hogy a hívó feladja. Még kétszer muzsikált az a lélekrabló. Torkában savanykás ízzel mégiscsak felállt. A mosdó kis tükre koszosan kiabált egy törlés után. Mindenesetre a szemét nem láthatta, mert épp ott volt egy koszfolt. Ettől elmosolyodott. A kanapén újra jelzett a telefon. Üzenet.

„ El akarok válni. Beszéljük meg!” Ennyi volt.

Jó, gondolta. Odatántorgott a könyvespolchoz és az Ady összes mögül előhúzta a mézes barackot. Nem is marta a torkát. A százezredik kortynál öklendezni kezdett. A Semmiből kijött minden, ami valaha volt. A polcon sorakozó Jókaik szemérmesen félrenéztek.