Mindent. Legfőképp azon dolgozik, amin nem érdemes. Mit akar a nő valójában? Szerelmet, kedvességet és maximális odafigyelést.

Hazudik, aki azt állítja, nem első akar lenni. Jaj, dehogynem. Van olyan elvetemült nő, aki állítja, hogy békésen szobrozik a dobogó harmadik fokán vagy épp lecsúszott róla és fél lábbal a sárban balettozik? Talán az apácák és Teréz anya. A legtöbb nőnemű minden szálon felé kúszó figyelem-pókokat akar. Hogy dédelgessék, szépnek lássák és dicsérjék. Ehelyett mit kap? Nem túl sokat. A férfi nem dicsér, minek az, semmi értelme. A Forma1 futamán előbb ordítja, hogy király a versenyző, mint egy hatfogásos ebéd után, amit a nő harisnyakötőben és tűsarkúban csinált végig a konyhában hajnali fél hatkor kelve.

  Aki ezt megteszi, mindenképpen bolond, a férfiak úgysem veszik észre, mert evés közben rosszul látnak, és a feleség amúgy is kitakarja a tévét, főleg, ha még beszél is. Márpedig beszél. Amelyik nő hallgat, az gyilkolni fog. Először tekintettel, aztán szavakkal majd némán tüntet és eltűnik minden. Elsőként a tiszta ruha, utána az ebéd és a vacsora, majd a szex is.

  Miért akar a nő mindent? Mert szívből cselekszik. Szívből ad, gyűlöl, hallgat, figyel. De szívből mosogat, főz és vár is. Vár a jó szóra, a nem lusta férjre, a könnyed szeretőre, a romantikus lovagra. Rosszul szocializálták. Kezdettől fogva mesékkel táplálták. Minden film, könyv azt sugallta, ezer százalékban biztos, hogy valahol van egy férfimennyország, ahonnét majd kilovagol egy királyfi, de nem a lovát legeltetni vagy patkoltatni, hanem rátalálni a Nőre, akit álmaiban látott.

  Ez olykor előfordul, mármint a rátalálás, bár néha az sem egyszerű. Aztán, ha megvan, már nem vív meg érte, mert a férfimennyország igen kevés lakóval rendelkezik, idelenn meg a nők, mint a sáskák vetik rá magukat a hímekre.

Mit tesz a férfi ebben a helyzetben? Válogat. Miért küzdene, ha hat hamburger után a hetedik is elé tolakszik, pedig már a torkában érzi, hogy nem kéne leszuszakolni a következőt?

 Kell neki mindezért kozmetikushoz, fodrászhoz, műkörmöshöz járnia? Dehogy. Csak ül, mosolyog és vár, hogy megvívjanak érte a mai nőtársadalom cseppet sem visszafogott képviselői.

A filmvilág és a mesék is mintha a vödörrel zúdított romantikát csak nők fejére borítanák. Vagy talán a férfiak nem állnak alá, és az érzelem-cunami elől elmenekülnek? A mozivászonról finoman folyik le a szerelempatak, a nő meg belelép az előre gyártott pocsolyába és elhiszi, igenis vannak még lovagok. Természetesen tagadja ezt a reménykedést, mert ciki lenne, meg nem menő hinni egy jó fej „nemkirályfiban”. Aki mellettük él, azokon átnéz, hisz nem annyira sármosak, vagy, ha igen, akkor ismeri azon szokásaikat, amik a könyvekben sosem szerepelnek.

  Hányan javítják meg mosogatót, szerelik a kertkapu zárját, vagy épp szaladnak el a boltba, mert elfogyott a vaníliás cukor és kell a…bármibe? Soha, senki. Abban a másik világban, virággal szaladgálnak éjjel-nappal, felkelnek a gyerekhez, ha sír, és természetesen másnap vígan mennek dolgozni. Hazafelé menet csipkealsóneműt vásárolnak a NŐnek és olyan szerelmes verseket fogalmaznak meg a dugóban várakozva, amilyennel Shakespeare sem vallana szégyent.

És a nők ezt szeretnék. A lehetetlent. Az álmot, a mozit. Néha belefáradnak, feladják, aztán jön egy film, valahonnan a buszmegálló üvegéről rájuk mosolyog Gerard Butler és visszarepülnek az álmaikba.

Hogy az úr hétköznap nem alszik nyakkendőben és még soha nem vett a kezébe kalapácsot, az talán nem fontos.

 A nő álmodozni, vágyakozni és ezek miatt kínlódni akar. A férfi meg nézni a meccset, néha a nőre kacsintani, remélni, hogy az rájön, a sós után édeset enne. A meccs szünetében meg lehet, hogy akad egy kósza pillanat, amikor a délutáni napfény megcsillan a nőnek a bokáján, aki a tudta nélkül kiválasztotta őt a mindennapok mozicsillagmentes vászna mögül.

Ezek után marad a választás: mozi vagy …mozi?