Napok óta bosszantotta a gólya. Figyelte, amint akkurátusan fészket rak, ahogy hordja az ágakat és azt is, ahogy megérkezik a párja. A tojó az utolsó simításoknál futott be. Körözött az égen jó ideig, aztán, mintha valami egyezményes jelet váltottak volna, leereszkedett. A telek legvégében állt egy romos kőház, valamikor lakhatták, mert kémény is volt rajta. Oda építkezett a hím. Azon töprengett, vajon honnan tudta a késve érkező, merre van a párja? Vagy ez csak olyan magasból való szemezés volt, és miután kölcsönösnek bizonyult, leszállt? 

A ritkás erdő mellett egy elmocsarasodott horgásztó csalogathatta őket ide. A fák néma árnya sejtelmessé tette a partot. Amikor köd szállt le, Karolinát az angol lápvidékre ...

  Mindenki a maszkról beszél, ki szidja, ki pajzsként éli meg, hogy hordjuk. Folyamatosan nézem a gyereket, akik rugalmasan megszokták, mint minden mást. Alkalmazkodtak. Az osztályterem ajtaján kilépve azonnal visszafordulnak, és már mondják is: jaj, a maszk. Pár hónapja még elképzelhetetlen lett volna. Ha végigmegyek a folyosón, szembejönnek velem a volt tanítványaim, és nem ismerem meg őket. Hiába mosolygom, nem látják. Ahogy én sem az övékét.  A szemem kevés ehhez. A mosoly görbéje elhal egy rongydarab alatt. Elveszik a biztatás, a kedvesség, a jó szándék, az elnéző vigyor. Nem tudom jelezni, hogy egyetértek, vagy épp fintorgok valami miatt. Pontosan tudom, hogy a maszk mellett voksolók ezernyi okot fel tudnak sorakoztatni, én ...

Mindig október második vasárnapján volt és van falum búcsúja. Gyerekként nem nagyon értettem, ki és miért vagy mitől búcsúzik, de azt tudtam, hogy a búcsú nem szomorú dolog. Hogy a csudában lenne, mikor tele van színnel, élettel?

  A búcsúsok, ahogy hívtuk a vándorkörhintásokat, már egy hónappal előbb lakóbuszaikkal beköltöztek a piactérre, ami a községháza előtt volt. Ilyenkor a busz lakóit figyelve láthattuk, milyen lehet egy kóborló élet. A gyerekek, volt mindig kisebb-nagyobb, iskolába jártak, akkor épp nálunk egy hónapig. Gyanúsan lesegettük őket, mert nehezen illeszkedtek be, nem tudtak semmit, vagy épp verekedésbe kezdtek az osztálybeli nagyszájúakkal. Valahogy csak a fiúkra emlékszem, mert azokat figyeltük, ...

  Szeptember 25. napján lett volna anyám hetvenhét éves, ha megérte volna. Én biztos voltam benne, hogy halhatatlan, mert nála keményebb, erősebb asszonyt keveset ismertem. Keménységét gyerekként nem értettem, fájt is, de erejét a mai napig csodálom. Voltak pillanatok, amikor be mert engedni az előttem való életébe, és ilyenkor mindig titkos kapukat láttam megnyílni. Persze nehezen tudtam elképzelni, hogy cifrán káromkodó, cigarettázó és keveset mosolygó anyám volt valaha gyerek is. Valamiért nem tudjuk jól elképzelni, hogy előttünk is van élet. Mindannyian tisztában vagyunk, hogy régi történések juttatnak bennünket oda, ahol tartunk, alakítanak, mégsem akarjuk elhinni, hogy másokkal is ez történik.

Nincsenek emlékeim a ...

  Kis faluban nőttem fel. Az emberek úgy éltek ott, ahogy minden más kisebb településen. Legtöbben a földeken dolgoztak, az asszonyok közül sokan otthon. A mindennapok egyszerű múlása közepette a pletyka hozott színt az életükbe. Szerettek pletykálkodni, jóízűen kibeszélni valakit, és rendre ki is színeztek minden történetet, ahogy az kellett. Aki megélte, valószínűleg nem volt boldog tőle, de valami egyszerű cinkossággal a szívben mindenki sejtette, hogy nem úgy van az, ahogy mondták. A bántás, ha olykor csúnya is volt, egy idő után megfakult, vagy szerettük ezt hinni.

A mindennapi munka után, amíg szép idő volt, az utcasarkon gyülekeztek az asszonyok. Hozták a sámlit, volt, aki a fonott karosszékét kapta fel, mert az ...

A nyár utolsó napján belopta magát az ősz az iskola falai közé is. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ez a tanév más lesz.

Az iskola mindig is különleges helyen volt az életünkben, Meghatározták szépségét és csúfságát a bennünket tanítók, nevelők, a barátok és az események is, amelyek elkísértek emlékként évtizedekig. Születtek hatalmas barátságok és szerelmek is, és történtek kellemetlen dolgok is, mert hiába tagadnánk, a folytonos feszültség, készenléti állapot egy dolgozatra, felelésre sokaknak nagy stressz jelentett. Bármi is történt, elképzelhetetlen lett volna, hogy heteken, hónapokon át féljünk. Féljünk és ujjal mutogassunk azokra, akik köhögnek, lázasak vagy netán hánynak. Hirtelen ellenség lett ...

1979 februárja

Kimondták a válást. Misi irtó dühösen ült be a Skodájába és azonnal elhúzott inni a haverjaihoz.

Nem volt hideg, inkább kora tavaszi szellő uralta a délelőttöt. Amikor kijöttem a bíróságról, azonnal fel akartalak hívni. De elvetélt ötletnek tűnt. Mit mondhattam volna? Hogy hiányzol és megint csak te kellesz? Nevetségesen hangzott, bár ennél igazabbat azóta sem éreztem.

Leültem az első padra és rágyújtottam. Néztem a rohanó embereket, a döcögős forgalmat és semmi dolgom nem volt. Aznapra szabit vettem ki.   Senkinek, még Julinak sem árultam el, hogy másodszor is elválok, mert elkezdett volna sopánkodni. 28 évesen már több tapasztalatom volt a házasságról, mint másoknak egy életen keresztül. ...

1967 ősze

Amikor elkezdődött a suli, kicsit mindketten úgy gondoltuk, ez semmin nem változtathat. Hamar rájöttünk, hogy mégis. Én harmadikos lettem, te pedig másodéves a Műegyetemen. Különórára is jártál egy vénséges vén nőhöz, valami Olgához, akinél angolul tanultál. Elmondtad, hogy máshol szeretnél élni. Ott, ahol szabadság van.

Nem értettem, mit jelent a mondat, hiszen én mindig szabad voltam. Bizonyos fokig. Ám ezt a szabadságot úgy szerettem, ahogy van. Nem vágytam többre. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy feleségül veszel pár év múlva.

Ha nem tudtál értem jönni, azonnal elképzeltem, hogy csinos egyetemista lányok zsongnak körül. Mindegyik vékony és mérhetetlenül okos. Mi más lehetne, ha egyetemre ...

  A nő elmélázva ült az ágy szélén. Kibámult az ablakon, majd lassan vissza a betegre. Ott feküdt a férfi, aki szinte egész életének részese volt. Tizenhattól egészen mostanáig. Már csak valószínűleg napokig. Remélte, hogy a születésnapján még köszöntheti. Csak 52 éves lesz. És nem sokára halott.

Nem lett sokkal soványabb az elmúlt három hónap alatt. Gyors lefolyású tüdőrák. Senki nem hitte el az orvosnak, amikor ezt mondta. Még tél volt, nyirkos hideg. Most meg tavasz, épp a legszebb májusi virágzás. Olyan melegen és kellemesen sütött a nap, hogy semmi más nem hiányzott a nyugalomhoz, mint egy kellemes nyugágy meg az idő. Ez utóbbiról megszokhatta, hogy nincs, és ha van is, türelmetlen. Mégis azt várta, hátha a ...

Elsuttogom én az élet apró neszeit,

közben vár  az ismeretlen út.

Lehetek jó és szelíd, nem értem az élet mertjeit:

Van-e még számomra friss vizű kút?

Csak lépek előre, mert visz a lábam

És nem találok könnyed szíveket.

De lehetek még sziklán magasodó vár,

hisz előttem ringó fák karja hív eleget.

Néha már csak nevetni akarok

bús-szomorú szavakon, mert amim volt

elment, itt hagyott, ahogy  bánatom,

nem maradt meg semmi az árnyakon.

Megállok és mosolyt küldök fűre-fára

minden megpihenni vágyó madárra.

Mert itt vagyok, mert előre nézek,

és már soha nem talál meg vakon a végzet.