2020. júl 10.

A találka - novella

írta: Hildaságok
A találka - novella

  Az öregember lassan lépkedett a járdán. Szemmel láthatólag zavarta az arra haladókat. Néhányan meg is lökték. Sietettek, mint mindig. Az öreg nem.

  Kicsit összébb húzta magán a felöltőjét, pedig nem is volt hideg. Így mintha kisebbre zsugorodhatott volna. Találkája volt, elkésni nem lehetett. Pontosan akart érkezni. Aki majd érte jön, soha nem késik.

Erre a találkára csak egyszer megy el az ember. Egyetlen alkalommal egyezik bele. Nincs választása. Viszont valami csoda folytán ő megválaszthatta, mikorra menjen. Álmában. Maga sem értette ezt a kegyet. Egy két héttel későbbi szerda délutánt. Magában azt remélte, hogy langyos tavaszi nap lesz. Amikor még nincs fullasztó meleg. A levegőben szerelem és a virágillat száll. ...

Tovább Szólj hozzá

2020. jún 25.

Varangy - novella

írta: Hildaságok
Varangy - novella

Veronika nem sokáig hitte, hogy lesz valaki, akinek belefér a szívébe. Nem tolongtak a jelöltek. Megértette. Tagadhatatlanul csúnya volt. Vékony szálú haja, hatalmas orra és a bal szeme alatti méretes anyajegy nem vonzotta tekinteteket. Már gyerekkorában is csúfneveket ragasztottak rá. A Folti volt a legszebb, pedig az sem volt kellemes. Volt Leprás, Ragacs, egyszer még Varangy is. Anyajegyének formája és dudora valóban emlékeztetett egy békára. Az emberek, ha ránéztek, gyorsan elkapták a tekintetüket, mintha szúrta volna valami a szemüket. Szúrta is: az undor. A szomszédlány, a szőke Timi egyszer odakiáltott neki, hogy érdemes lenne zacskót húznia a fejére. Teri néni, az anyja lekiabálta és beterelte a házba. Ő meg állt a kert közepén ...

Tovább Szólj hozzá

2020. jún 21.

Az én apám

írta: Hildaságok
Az én apám

   Apám nem tologatott engem az utcán menő babakocsiban, nem pelenkázott, nem mosogatott. Egyáltalán nem tett olyan dolgokat, ami valaha csak a nőknek jutott. Nem rajongott körül és nem voltam a hercegnője sem. A lánya voltam, az elsőszülött gyereke. Hogy örült-e nekem, nem tudom. Befelé forduló, érzelmeit mélyen elnyomó ember volt. A haragját azért ismertem. Féltem is tőle olykor. Ha feldühítették, nem volt jó a közelében lenni. El is kerültük. Kezében a pálcát láttam néhányszor. Éreztem is.

Tekintetével oly módon tudott fegyelmezni, hogy csúnya szó el nem hagyta a szám. Tudtam, mit vár el tőlem. Nem volt sok, amit szeretett volna. Soha nem mondta ki, mert valaha nem volt szokás mindent egyenesen közölni. Lehetett másképp is ...

Tovább Szólj hozzá

2020. jún 20.

A legvégén mi az, ami számít?

írta: Hildaságok
A legvégén mi az, ami számít?

Csütörtök óta döbbenet ül az országon.  Nem könnyű felfogni a felfoghatatlant. Ebben a döbbenetben végig az jár az eszemben, hogy Benedek Tiborról nem tud senki rosszat mondani. Nem lehet!  Élt közöttünk egy ember, aki olyan értékeket hordozott, amelyeknek a létezését is lassan elfelejtjük. Végre, hosszú idő óta a kommentekben sem olvasni gúnyt, felháborodást. Az ő élete és halála az első, ami jó ideje összefogja az országot. Még ebben is kivételes.

Amióta világ a világ, vágyunk elérni bizonyos magasságokat. Vannak terveink legtöbb esetben, és céljaink elérésére lépéseket teszünk. Ma már kevéssé szeretjük a példaképeket. Nehezebben megy a tisztelet. Sokan úgy gondolják, hogy a másik eredményeinek elismerése ...

Tovább Szólj hozzá

2020. máj 26.

Két zsemle - novella

írta: Hildaságok
Két zsemle - novella

      Vánszorgás volt az, nem is lépegetés, amellyel haladt egy elmosódó árnyék a járdán. Nem lehetett tudni, fáradt-e, beteg, vagy csak van ideje mindenre. Ez utóbbi kissé szürreálissá tette a mozdulatait. Teste meghajlott, pedig negyvennél több alig lehetett. A szakáll, a ráncos arc azonban köszönni szeretett volna a múló időnek, ezért korán testére nyomakodott. Készített is egy gyenge karcolatot, aztán maradni akart.

Kezében egy szatyor himbálózott, néha megérintette koszos járdaszegélyt. A súrlódó hang mintha valami ritmust kölcsönzött volna a lépéseinek. A buszmegállóban pár fiatal hangja zavarta meg az estét. Rájuk sem nézett, mert már előfordult, hogy belekötöttek. Inkább bekanyarodott az első sarkon, hogy minél ...

Tovább Szólj hozzá

2020. máj 10.

Lehet-e túl sokat adni?

írta: Hildaságok
Lehet-e túl sokat adni?

Gyakran hallani, főleg nők szájából, hogy túl sokat adtak. Többet tettek bele egy kapcsolatba, mint kellett volna. Jóval többször voltak figyelmesek, kedvesek, készültek apró meglepetésekkel, mint ahányszor az adott férfi vagy a kapcsolat elbírta volna. Vajon lehet-e túl sokat adni magunkból? Lehetünk-e túl gondoskodóak, lelkesek? Létezik-e, hogy túlzásba visszük a szeretetünk kimutatását? Mindez előfordulhat fordítva is, csak kevesebbet tudunk róla, mert a férfiak ritkábban nyílnak meg. Ez nem jelenti, hogy ritkábban közvetítenek felfokozott érzelmeket.

Szeretni valakit egyértelműen azt is jelenti, hogy a saját szeretetnyelvünkön közvetítjük neki az érzéseinket. A nők hajlamosak mindent alárendelni, hogy egy kapcsolatban ...

Tovább Szólj hozzá

2020. máj 07.

Az a szép ruha...

írta: Hildaságok
Az a szép ruha...

  Azt a szép ruhát három fodor díszítette és mindegyik alján farkasfog szegély futott körbe. Egyszerűen gyönyörű volt. Szerelmes voltam bele. A hétéves szívem jobban dobogott, ha ránéztem. Nem akármilyen alkalomra készült. Lagziba. Talán ma mulatságos ez, de nem is olyan régen, volt ünneplő és hétköznapi ruhánk is. Nem vettük fel a különleges holmit csak úgy iskolába vagy elszaladni a boltba. Arra ott voltak azok, amelyek egyszerűek, kényelmesek voltak.  

Az volt a szokás nálunk, hogy délután, az esküvői szertartásig szolidabb ruhában kellett megjelenni a lakodalomban, este viszont lehetett vidámabb, táncot járóban is. Ünnep volt, ezt jeleztük azzal is, hogy kiöltöztünk. Kicsíptük magunkat, ahogy felénk mondják.   ...

Tovább Szólj hozzá

2020. máj 03.

Anya, anyaaaaa!

írta: Hildaságok
Anya, anyaaaaa!

  Amikor kislányként a babánkat ringatjuk, fésülgetjük, soha nincs benne a terhesség 9 hónapja, ami csak a celebek számára életük legcsodálatosabb időszaka. Azaz lehet, hogy másoknak is, de azért a többség számára hányinger, lábdagadás, vizsgálatok, eldeformálódott test, idegen valami érzete odabenn és nem kevés félelem.(nem, nem általánosítok…) Szorongás a szüléstől, hogy jó anya leszek-e, jól csinálom-e? Mi van, ha elrontom, ha majd nem szeret eléggé, ha nem jó úton terelem? Bennem még az az elkeseredett gondolat is megfészkelt, hogy tudom-e majd szeretni. Ez utóbbi cseppet sem természetes, csak nem szeretjük az ilyen kényelmetlen kérdéseket.

Amikor kislányként megetetjük a babánkat, felöltöztetjük, a baba ...

Tovább Szólj hozzá

2020. ápr 28.

A fiók - novella

írta: Hildaságok
A fiók - novella

  Az elmúlt egy év alatt Panna csak néhány alkalommal lépett Vince szobájába. Letörölte az íróasztalát, itt-ott a polcokat, porszívózott egy villanásnyit és már osont is kifelé. Nem bolygatott meg semmit, nem volt kedve az iratokat sem rendezni. Négy évszak múlt el a férje nélkül. Lassan elmondhatta, hogy napról napra könnyebb minden.

  Az elején még a számlák befizetése is gondot okozott, mert soha nem kellett sorba állnia, és ha úgy adódott, még a bevásárlást is Vince intézte. Ezt ő egyáltalán nem bánta, mert iszonyodott a tömegtől, a hozzá dörgölőző, tolakodó emberektől. A szagukat sem bírta. Mindenki mosdatlannak tűnt. Ha valaki megérintette, vagy csak próbálkozott, félelmet gerjesztett benne. Nem is tudta ...

Tovább Szólj hozzá

2020. ápr 25.

Első szerelmeim...

írta: Hildaságok
Első szerelmeim...

  A misztikus első szerelem. A csodálatos, a különleges, az éteri. Van sok első? Lehet egyáltalán az első előtt is, amolyan nulladik?

Nekem volt pár még a nulladik előtt is. Természetesen az oviban figyeltem fel először a másik nemre. Kemény, alaktalan műanyag állatkákkal játszottunk valami papás-mamás félét, ami nekem nagyon tetszett. Mindaddig, amíg anyám meg nem kérdezte a szomszédlányt, hogy na aranyos, milyen az oviban? Ezt az aranyost rühelltem, mert nem értettem, miért mindig másokhoz fordul ilyen szavakkal, hozzám soha. A szomszédlány keresetlen őszinteséggel ezt válaszolta: Jó, csak Hilda mindig a szerelemről beszél.

El nem tudom képzelni, hogy ez számára mit jelenthetett, meg már azt sem, mit tudtam én a ...

Tovább Szólj hozzá