Ha szétfeszít, tombolok. Belül, lassan, szisztematikusan gyilkolom magam. Tányérokat dobálok a mosogatóba és élvezettel figyelem a koccanásukat. Nem török.  Sajnálom a gyenge porcelánt, mert csak repedezik, de nem pattan el azonnal. Pontosan ilyen az arcom is. Fáradt vászonként feszül rá a bőr és a…

Ha szeretek, élni kezdek. Nem bántanak könnyű kis fájdalmak, amelyek máskor ráülnek borús gondolataimra és szétterpeszkednek, mint egy ócska karosszékben ringatózó őszi délután. Úgy járok az utcán, hogy tekintetem magasra emelem és a fák levelein pihenő telet is észreveszem. Tudom, a dér már nem jár…