A legtöbb ember nincs tisztában gondolatainak erejével. Ködösen néha gondolunk arra, hogy de jó is lenne, ha a gondolataink valóra válnának. Azzal is eljátszadozunk, hogy milyen is lenne belelátni más fejébe, de a legtöbbször viccesen elütjük a témát, s nem futtatjuk tovább ezt a gondolatsort.  Nemcsak a néma gondolatoknak, de a kimondott szónak is ereje van. Hatalmas ereje. Régen nem azonnal adtak nevet egy gyereknek, megvárták, hogy kialakuljon róla valamilyen kép, hogy ahhoz mérten tudjanak választani. Reá gondoltak, róla gondolkodtak. Gondoljunk arra, hogy minden varázslat szavakkal kezdődik, a szavak mágikus erejét használjuk fel, vagy próbáljuk használni ahhoz, hogy teljesüljön, amire vágyunk. Ilyen az ima, a fohász is.

Gondolataink pozitív erejét nehezebben vesszük észre, és a véletlennek tulajdonítjuk, ha bekövetkezik az, amire gondoltunk. Érdekes módon a negatív ráhatást, az átkokat, a ki nem mondott rosszkívánságokat sokkal hatásosabbnak, hatékonyabbnak éljük meg. Amikor titkon azt gondoljuk, hogy azt a valakit nyeljen el a föld azonnal, vagy vigye el az ördög, a francba vele, akkor nem nézünk a szavak mögé. Nem a pontos jelentésének beköveztét szeretnénk látni, mégis rossz energiákat sugallunk. Ha ezután a rossz bekövetkezik a „kiszemelt” áldozatnál, aki éppen haragunk útjában állt, akkor megijedünk, s gyorsan elgondolkodunk azon, hogy vajon nem mi okoztuk-e neki a bajt? Naponta többször is kívánunk rosszat másoknak. Egy dugóban a város közepén, egy ügyetlen sofőrnek, aki bevág elénk, egy lassú eladónak, aki szerintünk nem végzi jól a dolgát, és sorolhatnám….Gondolatban sokszor már a Holdig repítettünk jópár embert, nem csak idegeneket, sőt legtöbbször nem azokat, a rokonságát pedig melegebb éghajlatra küldtük. Érdekes lenne egyszer azon elrágódni, hogy hányan halnának meg naponta, ha a gondolataink életre kelnének.

A gondolatok nemcsak a fejünkben léteznek. Ez nagy tévedés. Még nagyobb tévedés azt hinni, hogy valójában nem hatnak senkire és semmire. Lehet, hogy tárgyakat nem tudunk megmozgatni velük, egyelőre,(bár biztos vannak olyanok, akik erre érdemesek), de ki tudja, hogy idővel nem jutunk-e majd ilyesféle tudás birtokába. Gondolatainknak energiája van, azt sugározzuk kifelé. Szerencsére a jókra is. Ha pozitív energiákat küldünk a testünknek, azok gyógyító folyamatokat indítanak el. Ha folyamatosan képesek lennénk csak jó dolgokra gondolni, akkor a külvilág is ezt érzékelné. Biztosan mindenkinek van olyan ismerőse, barátja, akinek a közelében jó lesz a kedve, akitől feltöltődik, akivel szeret együtt lenni. Ez nem véletlen, mert ezek az emberek olyan energiákat sugároznak ki, amelytől másokban is fény gyullad.

 Ennek ellenkezője az, amikor kerülünk valakit, mert úgy érezzük valamiért nem jó vele lenni. Talán nehéz beismerni, hogy zavar a folytonos bánata, nyavalygása, panaszáradata, hiszen látszólag úgy tűnik, mindenre megvan az oka, mégsem szeretjük őt hallgatni. Akkor is feszengünk a társaságában, ha hallgat. Ő olyan, mint egy nagy fekete, feneketlen zsák, ha nem vigyázunk, beszippant bennünket.

Sokkal kellemesebb, jobb életet élhetnénk, ha a gondolatainkon megpróbálnánk uralkodni. Ha nem hagynánk, hogy fölénk kerekedjenek, összenyomjanak. Természetesen a negatív gondolatok az életünk során mindig is nagyobb erővel hatnak ránk, mint a pozitívak, s itt engedtessék meg a kivétel említése, de ennek nem kellene így lennie. Tudjuk befolyásolni őket. A magyar nyelv gyönyörűen mondja: eltereltem a gondolataim…És tényleg. Máris könnyebb lesz a szívem, ha nem csócsálom a rosszat, nem dédelgetem, hanem megpróbálom száműzni, de nem úgy, hogy folyamatosan rá gondolok és élvezem, hogy nekem rossz, mert akkor sajnálnak mások. A szánalom és a sajnálat nem visz előre senkit. Nem kapunk igazi vigaszt, igazi segítséget sohasem. Segíteni annak lehet, aki saját maga is szeretné. Tocsogni az önmarcangolás, az önbecsapás mély mocsarában lehet egy ideig, mert gyakran még jól is esik, de az biztos, hogy egy idő után olyan mélyre húz, ahonnan nem biztos, hogy lesz erőnk felállni.

Segítsünk önmagunknak jól gondolkodni! Segítsünk abban, hogy jóra tudjunk gondolni, hogy önmagunkat jónak láthassuk. Ez a legnagyobb segítség, amit egy ember adhat önmagának élete során. Rajta! Tegyük meg!