Nem akarom, de mégis olvasom a kommenteket a pedagógussztrájk miatt. És kapunk hideget-meleget, ahogy az már lenni szokott. Kapunk, mert szólni merünk, mert nem simulunk bele a társadalomba, mondván, másoknak se jobb. Azok bántanak bennünket a legjobban, akik a régi rendszerben szenvedtek. Attól, hogy az akkori világ eltűrte a bántalmazást, megalázást, verést. Ennek most mi isszuk a levét, mert akkor az elfogadott volt. Nem érdemes már arról beszélni, mert bármilyen keserű vagy fájó, elmúlt. Ezért most ne legyen jobb? Ne legyünk európaiak Európában?

Nem politikáról szól ez, nem azért akarunk változást, mert egyik párt jobb, mint a másik. Azért, mert ami most van, az nem jó. Nem jó, hogy nem válogathatunk a tankönyvek közül, mert ránk van erőltetve egyféle, és azt kell tanítani. Nem kérdezi meg senki, hogy vajon elbírjuk-e a tananyagot, pedig régóta nem. Senkit nem érdekel, hogy a könyvekben lévő adathalmaz nem visz előre, és a mai gyerekeknek nem lexikonnak kell lenniük, mert arra ott az internet. Nincs lehetőségünk használható tudást átadni, teremteni, többek között a silány, összedobott adatrengeteg miatt, miközben a gyerekeink nem tanulnak empátiát, érzelmi sivárságuk olyan magas fokú, mint, az elmúlt száz évben soha. Nem taníthatjuk meg nekik, hogy figyeljenek egymásra, hogy hogyan kommunikáljanak, hogy abban ne legyen bántás, mert nincs rá idő és lehetőség. Amikor azt vetik a szemünkre, hogy a gyerekek neveletlenek, akkor vajon elgondolkodnak-e azon, akik támadnak, hogy régen, amikor annyira jó világ volt, miért nem voltak azok?

Talán, mert otthon nevelték őket, és nem hitték, hogy majd az iskola helyettesíti a családot. Nem várták el, hogy ezt tegye, és ha sérelem érte a gyereket, nem akarták agyonütni érte a pedagógust. A tanárnak, tanítónak szava volt és a szülő adott rá. Most nem ad, de azért bírál, mert azt a legkönnyebb. Neveljen, de ne legyen szigorú! Mutasson példát, de nehogy megbántsa a gyereket! Ne gázoljon a lelki világába, mert összeomlik, de azért legyen fegyelem, rend. Vajon hogyan?

Mindeközben nem kap segítséget semerről. Adva van az istentelenül sok tananyag, amelynek nagy része haszontalan, nem visz előre, de hiába hallatjuk szavunkat, senkit nem érdekel. Bezzeg régen, amikor mindenki erős, belevaló és vagány volt. Na, azok a felnőttek nevelték vagy nem nevelték ki a ma generációit. Íme! Ma a szülő fél a gyerekétől, nem neveli, mert nem meri. Igen, látjuk az eredményét: tényleg elviselhetetlenek, durvák, empátiát hírből sem ismerők sokan. De nem az iskola feladata, hogy ezzel foglalkozzon. Pedig teszi. Sokan, sokféleképpen, még akkor is, ha ez a tananyag rovására megy. Talán nem fontos annyira a mohácsi csata, mint az, hogy kit hogyan aláznak meg a mosdóban nap, mint nap.

Szükség van a változásra, összefogásra minden oldalról. Kellenek a szülők, a gyerekek és a pedagógusok, hogy ez az ország megmaradjon, és ne fejlődjön vissza abba az időszakba, amikor az engem is vertek, mégis ember lettem-szöveg volt a menő. Ember, de milyen? Az ember nem testből áll, hanem lélekből és szellemből. Lehet azt mondani, hogy rossz, hogy kimegyünk, hogy kinyitjuk a szánk, de minden változás ezzel kezdődik. Szabad hallgatni, mert nem lehet mindenki egyformán erős és elszánt. Viszont azért ócsárolni valakiket, mert valami jobbat szeretnének, szánalmas.

Lassan elfogyunk, de azért, mert nincs becsületünk, hiába teszünk bármit, nálunk mindenki jobban tud tanítani, oktatni, nevelni. Csak nem teszi. Tegye! Jöjjön, élvezze a három hónapos szünetet, a neveletlen, beszólogatós, durva kamaszokat, akiknél nincs határ. Viselje csak el, hogy minden rossz, amit tenni akar, mert lesz, aki nála jobban tudja, ebben biztos lehet. Az elmúlt években egyet nagyon jól megtanultunk: bírálni, véleményt mondani, elmarasztalni, ha értünk valamihez, ha nem. Ezt tesszük és merjük név nélkül pláne.

Vajon tényleg akkora baj, ha az ember tisztességes fizetésből akar élni? Ezért szégyellnie kell magát? Természetesen mások is keresnek keveset, de valóban ez a minta? Hogyhogy nem mondjuk azt, hogy jé, ők sokkal jobban élnek? Miért kell azért rosszul éreznünk magunkat, hogy szeretnénk megélni a fizetésünkből? A különóra nem azért van mellesleg, mert a tanár nem tud mit kezdeni a szabadidejében! Tudna. Nem egy kollégám elmegy az Aldiba dolgozni, és ha teheti, tényleg vállal tanítványokat, mert meg kell élnie. Nem hobbiból csinálja.

Az őszi szünet, ami három nap lett volna, a tavaszi, ami szintén annyi, és a hosszú nyári az, ami ezt a pályát gyűlöletessé teszi? Számoljon már utána az, aki a legjobban ordít! Nem rendelkezünk a szabadságunkkal. Akkor vehetjük ki, amikor hivatalosan van szünet. A nyár meg nyár, és nem miattunk az. Nem mi kértük, hogy ne tanítsunk 35 fokban. Talán nehéz megérteni, hogy a mai gyerekek is elfáradnak. Máshogyan. Régen másmilyenek voltak, mondjuk. Való igaz, ahogy a körülmények és a terhek is. Nem rángattuk őket különúszásra, szolfézsra, agyagozásra, táncra és ezer más szakkörre. Nem akartuk folyton fejleszteni őket, és talán kaptak mesekönyvet is ajándékba az okostelefon helyett. Arról nem beszélve, hogy azt is mi vesszük, mi adjuk a kezükbe, mi nem bízunk bennük és csinálunk meg helyettük mindent…Egyszóval, sokkal összetettebb ez, mint azért szidni a pedagógusokat, mert nemcsak önmaguknak akarnak jót, jobbat.

Természetesen, nem hiszem, hogy ezek az érvek meggyőznek bárkit is, mert aki habzó szájjal kiabál, annak nehéz azt mondani, hogy csillapodjon le, beszélgessünk el a dolgokról mélyebben. Legfeljebb elküld melegebb éghajlatra és elmondja, hogy én egy semmirekellő tanító vagyok, akik délután már a hasát sütteti. Mit mondhatnék erre?

A gyerekeinkről van szó, arról a jövőről, amit mi adhatunk nekik, hogy ne menjenek külföldre, hogy azt érezzék, itthon is lehet boldogulni. Ha majd nem találunk jó villanyszerelőt, sofőrt, fodrászt, autószerelőt, orvost, akkor majd gondolkozzunk el, hogy vajon miért? Talán nem volt, aki megtanította volna őket a szakmájukra, a felelősségre és a pontos munkavégzésre. Mert ez nincs a vérünkben, ebben biztosak lehetünk. Ha majd panaszkodunk, jusson eszünk, mit tettünk, kit támogattunk, bíráltunk és mi lett az értelme.