Ha valaki azt hiszi, hogy ez lehetetlen, meg fog lepődni.

Akkora a baj, mint még soha. De talán mégsem, mert senkit nem zavar. Pontosabban alig. Hogy bárki bemehet egy órát megtartani, nem gond! Hogy pedasszisztensek viszik a hátukon az órákat, a napközit, hogy nincs megfelelő szakos helyettesítés? Nem gond. Vajon miért is lenne? A gyerek az iskolában van, ahol egyelőre télen meleg van, tavasszal hűvös és csak elvan valahogy. Hogy nem sokat tanul, nem válik értő olvasóvá, érvelni tudó felnőtté, helyesírást ismerő, nagy tudással, gyakorlattal rendelkező sikeres felnőtté? Nem baj. Elvégre van telefon, internet, és majdnem mindenki lehet celeb vagy ostobaságokkal foglalkozó influencer, hisz azokat megfizetik. Nem kell nagy tudás ahhoz, hogy trágár és közönséges módon beszélve elismertek legyünk, és ehhez még megfelelő hátteret is kreáljunk. Ilyen a világ, mondjuk.

Viszont a világnak szüksége van orvosokra, ápolókra, rendőrökre, fodrászokra, tanítókra, villanyszerelőkre és sorolhatnám. Szüksége van olyanokra, akik dolgozni akarnak, mert a polcokon nem terem a tojás, a mosógép és a zöldség sem. Vajon ezeket ki fogja elkészíteni? Ki fogja megtanítani, hogy nem lehet mindent kidobni, hogy szükség van a javításra, és vannak dolgok, amelyeket nem tudunk olcsón a kínaiban megvenni és eldobni két héttel később?

A pedagógustársadalom már most öreg. Férfiak alig vannak már a pályán, hiszen ki tudná eltartani a családját ennyi pénzből? Ezért persze jobb állást keresnek. Viszont a nők is pénzből élnek, a boltban nekik sem adják ingyen a dolgokat, és az áram, a benzin, az élelmiszer, a lakhatás sincs ingyen. Mivel ez gyakorlatilag ellehetetlenült az utóbbi években, így sokan elhagyják a pályát.

Arról alig akarok szólni, hogy az elismertség hiánya mit is jelent. És amikor sokan azt kiabálják, hogy hivatástudat, meg tudtad, hogy nem fogsz vagyonokra szert tenni, akkor csak azt tudom mondani, hogy ennek tudatával nem lehet rezsit fizetni. Nem elég azt mondogatni, hogy másoknak is rossz…Igen, valószínűleg sokaknak nem könnyű, de oktatás nélkül mire megyünk?

Valószínűleg ez sem fontos. Még küszködik a rendszer. Még nem dőlt be, ezért úgy tűnik, működik. Hogy ki és hogyan tanít, mindegy, mert addig sincs otthon a gyerek? Hát tényleg ennyire álságosak vagyunk? Tényleg nem fogjuk fel, hogy mekkora a baj?

Még pár év és valóban nem lesz, aki tanítani akar. Fogyunk, de ez nem hat meg senkit. Nekünk így jó? Mert még a mi gyerekünk elcsípett egy kiváló óvónőt, tanárt? Lehet. De ennek vége lesz nem sokára.

Ahol nincs motiváció, ott nincs fejlődés. Vajon ki akarna sokat dolgozni mindenféle elismerés és alacsony javadalmazás mellett? Hogy várhatjuk el, hogy valaki jól teljesítsen, hogy türelmes és nyugodt legyen, ha szidjuk, támadjuk és becsméreljük?

A pedagógus Magyarországon sosem keresett sokat. De volt jövőképe. Az éltette, hogy nevel, tanít, és amit csinál, értékes. Ennek öröme és szeretete veszik el. Így elmegy máshová dolgozni…

És amikor majd észbe kapunk, amikor majd rájövünk, hogy elfogytak az emberek, akkor ez ország már nagyon alul lesz. Gondoljunk csak bele, hogy 30-50 éve mennyire más volt a színvonal az oktatásban! Elismertek voltak szakembereink…Vajon van-e még igény erre? Aligha.

Mi lesz veled Magyarország, ha így romlik az oktatás? Miért nem fontos nekünk, hogy a gyerekeink jó kezekben legyenek?

Ha az összes létező szakmában számít a bérezés, akkor itt miért nem? Miért vétek kimondani, hogy nagyon keveset keres, aki tanít, beteget ápol? Hát egy társadalom alapját nem a jó oktatás és egészségügyi ellátás kell, hogy adja? Nem az lenne a természetes, hogy az egészségünk legyen a legfontosabb, hogy okos, intelligens embereket neveljünk, akik tudnak vitázni, akiknek nem a mocskolódás jut eszükbe elsőre, ha valaki ellent mer mondani?

Ma hazánkban mindenkinek van véleménye mindenről, épp csak a másik véleménye nem érdekli, sőt gyűlöletet kelt benne. Ha nem vagy velem, ellenem vagy – elvként élünk, és egy pillanatra sem akarjuk átgondolni a másik igazát. Neki nem lehet. Csak nekünk.

Bármennyire is tiltakozunk, baj van. Amikor már az sem tűnik fel, hogy kiürülnek az iskolák, és a fizikát a magyaros tartja, a matekot meg a rajztanár, mert épp ráér, és ez nekünk nem gond, akkor kerülünk lassan, de biztosan a süllyesztőbe. 

Ezért baj, ha nem értékeljük a gyerekeinket tanítókat. Ezért baj, ha elhisszük, hogy elég az elhivatottság, és mindegy mekkora a fizetés.

Higgyen csak bárki vészmadárnak…Még vagyunk páran, és ha elfogyunk, talán lesz, aki észbe kap…Ha meg nem, akkor marad az influencerkedés, az ostoba műsorok a tévében, és az ácsingózás a jobb után, amelyért nem tettünk semmit?!

Megjegyzés: kikérem magamnak, hogy az a pedagógiai munka, hogy az iskolában próbálok veszkődni a gyerekekkel! Aki ezt állítja, annak fogalma sincs, mit jelent tanítani, hogy mi zajlik egy egyszerű napon a falak között. Dilettáns módon én is tudnék ilyesmit mondani a Parlamentben, amely messzebb van tőlünk, földi halandóktól, mint Makó Jeruzsálemtől.