Se torta, se virág, de még tűzijáték se?  Tudom, ez tulajdonképpen nem az én napom, de valamilyen módon az enyém is. Az én testem adott lakhelyet valakinek kilenc hónapig. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a világmindenségben történt már ilyen milliószámra, mégis most eszembe jut az a nap, amikor az egyszerű lányból, feleségből egyszeriben anya lett. Olyan nő lettem, aki szült. Sokan azt gondolják, ugyan mi van ebben, hiszen mások is szülnek egyet, kettőt, akár ötöt is, így van ez már amióta a világ a világ. És igazuk van. Talán nem történt semmi különös, talán mégis megváltozott a világ, mert huszonnégy éve egy új élet került a földre, akinek én az anyja lettem.

Egyszer, egy régi anyák napi ünnepségen egy istentisztelet keretén belül azt mondta a pap, hogy mi anyák, csak tartályok vagyunk, akik magunkban hordjuk isten gyermekét. Gyűlöltem ezért a mondatáért, mert az én testem nem egy üres hordó, amelybe belepottyant egy szilvamag és egyszer csak nőni kezdett.

Én a gyerekemet akartam. Úgy, ahogy ezrével bárhol, bárki a világban. Vállaltam, hogy vigyázni fogok rá, és megpróbálok jó anyja lenni.

Ugyanilyen napfényes nap volt az szeptemberi is. Csak épp nem láttam belőle sokat, mert az élet kezdete nem diadalmenet. Nem sok nőnek kell elmesélnem, mi a fájdalom, mi az, amit ki kell bírniuk, hogy megszülhessék a gyereküket. Van előtte egy rakás kellemetlen dolog: feldagadt láb, hányinger, hányás bárhol, bármikor. Aztán a lassú bálnává alakulás, amely magával hozza a hajolás képességnek elvesztését. Az elöl megy a hasam, én meg utána érzést, nehéz leírni, de azt is, milyen furcsa megélni, hogy van valaki belül. Nem olyan cuki-muki módon, ahogy a filmekben, hanem valóban érezni, hogy ott benn valaki garázdálkodik, pedig eddig csak a gyomorkorgás volt a legtöbb, amit éreztünk. És amikor rúg, az sem mindig kellemes, sőt néha eláll az ember lélegzete. Aztán meg átúszik jobbról balra, majd vissza. Mintha egy földönkívüli játszadozna odabenn. Persze nem hisszük, hogy az a lény egy másik világból jött, de más tudni és egészen más megtapasztalni, hogy benn növekszik valaki, aki tízpercenként pisilésre késztet, vagy épp ok nélküli sírást generál, nem szándékosan. Sírunk, mert a hangyák is kedves élőlények, aztán meg sírunk amiatt, hogy húsklopfolóval irtottuk őket a konyhapulton.

Terhesnek lenni nem álom. Lehet az is, de a szó nem véletlen. A nőn teher van, és ez lehet kellemes, netán kellemetlen.  Ez a teher nehéz, fájdalmas, de ezzel együtt izgalmas és örömteli. Nem mindig annak kérdése, minek fogjuk fel.

A szülésem napja… Ha az orvosom nem ordít velem, talán még jó is lett volna. Merthogy kiabált. Ugyanis nem tudtam megfelelően szülni. Először csináltam, és ehhez a lélegezz, lélegezz nem elég, mint a filmeken, ugyanis lélegezni addig is tudtam, nem kellett akkor tanulnom. Amit viszont nem sejtettem, az a fájdalom mértéke. Azzal nem lehet számolni. Az van, és alig lehet tenni ellene. És a legnagyobb fájdalom közepette, amikor bármit megadnál, hogy vége legyen, az orvos meg akar vizsgálni. Már az is fáj, ha rád néz, nem, ha hozzád ér. És nem érti, miért nem hagyod… Azt hiszi, szórakozol, pedig egyszerűen képtelen vagy hagyni, hogy a tested bizonyos pontjához érjen tágítás céljából. Meg is fogadod, hogy ha túl leszel rajta, akkor piszkavassal te is odaböksz, ahol neki a legérzékenyebb. Többször.

Amikor meg azt mondja, hogy nyomjon anyuka, akkor már semmit nem értesz. Mit és hogyan? Nyomjon, mondja, mert neki műtétje lesz, és te szerencsétlen, told már ki azt a gyereket, hiszen nem nagy ügy az. Pedig hatalmas ügy. Nem tudod, hogyan kell, nem vagy rá képes, mert az utasítás, hogy úgy, mintha a vécén lenne, nem segít, hisz ott nem biztat senki, megy az magától is.

És azt hiszed, tudnod kell. Azt hiszed, ezt minden nő jól csinálja, csak te bénázol. Elvégre szülni a hülye is tud. A hülye igen, de te a huszon-éveddel először csinálod, először érzed, hogy el akarja hagyni valaki a biztonságos kuckót, és te alig várod, hogy lássad, csak ne lennél ennyire lassú. Elvégre az orvosnak dolga van, te meg itt totojázol.

És amikor sikerül, azt sem tudod, fiú-e vagy lány. Újra egyedül leszel és hallod, hogy sír valaki, akiről már tudod, hogy fontosabb lesz ezután bárkinél és bárminél.

Minden évben megünnepled, és csak néha jut eszedbe, hogy ez a születésnap a te nagy napod is. Valami olyasmit tettél, amiért nem jár torta meg virág. Annál sokkal többet kapsz: feltétlen és visszavonhatatlan szeretetet.