Sokszor hallom vissza, hogy ha témát választok, akkor mindig női lesz. Vagy a nők szemszögéből írom. Ez talán nem is annyira meglepő, mert nőként gondolkodom, nőként élem meg a mindennapokat, hiszen az vagyok. Egy mai nő, bár a gondolkodásom sokszor nem mai. Hogy ez jó-e vagy maradi, biztosan sokan sokféle véleményt alkotnak ez ügyben.

   Az a stílus, az a módszer, amellyel sokan megélik egy házasság utáni újrakezdés gyötrelmeit vagy épp vidám pillanatait, igen sokrétű lehet. Mint a patchwork terítő. Jönnek-mennek az emberek a kapcsolatok labirintusában és olyan ajtókat csuknak be, amelyeket még nem kellene, és olyanokat nyitnak ki, amelyeket teljesen felesleges. Vagy épp megy a csiki-csuki, mert nem lehet eldönteni, érdemes-e vagy sem.

Ha egy nő mesél az ismerkedés bonyodalmairól, azonnal hozzáteszi, hogy minden pasi gyáva, nem harcol és lelép az első adandó alkalommal, amikor felelősséget kellene vállalnia.

Ha egy férfi ontja a sztorit, elmondja, a mai nők nem akarnak összeköltözni, szórakozó-partnert keresnek, akivel lehet moziba, színházba meg wellnessbe járni.

A nők szerint a férfiak örökösen pecázgatnak. Ülnek, várnak, hogy horogra akadjon valaki, aki korához képest jó nő, akar főzni, mosni, takarítani és elviseli a férfi szeszélyeit. A szokásos hol a zokni helye a fürdőben és a vécédeszka lehajtását meg sem említem. Ez úgy tartozik a férfihoz, mint az ádámcsutka vagy a fülszőr egy bizonyos kor után.

A férfiak szerint a nők könnyen kaphatók, lehet köztük válogatni és nem is hagyják, hogy valaki kipecázza őket a nagy vízből, mert önként feltekerednek a csalira. A beetetés örömét is elveszik tőlük. Így ők persze, hogy válogatnak, mert ki akar kis snecivel hazamenni, ha méteres csuka is van a tóban. 

A nők szerint a férfiak megbízhatatlanok, ugyanis a legjobban ígérgetni szeretnek. Ha számukra fontos a nő, akkor tűzön-vízen át harcolnak, hogy vele lehessenek, ha nem, akkor halogatnak, indokokat keresnek és akkor is bedobják a csalit, hogy nem akarnak semmit fogni, mert maga a horgászat is élvezet. Csend van, csak a nád susog, és ha nem harap a hal, akkor sincs semmi veszve. Volt egy jó kis napjuk, amelyben elgondolkoztak az élet fontos dolgairól, pl. azon, hogy a felhők miért úsznak balról jobbra és nem fordítva.

A hímnem prominens tagjai szerint a horgászat igenis kiváltságos dolog, amit a nők soha meg nem értenének, mert ők nem a zsákmányért teszik, hanem az élvezetért. Arról meg igazán nem tehenek, hogy a csali vonzereje hatalmas, így többen is képesek ráakaszkodni és akkor sem engedik el, amikor nyilvánvaló, hogy mennek a levesbe. A ragadósok és gyengék okvetlenül oda kerülnek méghozzá nem is karácsonykor, hogy ünnepi fogássá váljanak, hanem csak úgy szombaton, amikor csak össze kell ütni valamit a bográcsban, mert jó idő van.

Lehet-e mindezeken változtatni?

A nők tudnak-e idővel másképp gondolkodni? Tanulnak-e a házasság alatt elkövetett hibákból, amelyeket csak utólag vettek észre?

A férfiak számolnak-e vajon azzal a lehetőséggel, hogy vannak tavak, amelyek halállománya egy idő után elsilányul? Tudják-e, hogy még a nagy horgász is öregszik és a bot nem gyakran cserélhető?  Akadhat egy  váratlan pillanat, amikor a nagyobb harcsa elviszi, mert az életéért küzd. Vajon érzik-e, hogy ködös hajnalokon fájnak az ízületek, ha sokat időznek a vízparton?

Nem hinném, hogy a válaszok rejtettek. Kód sem kell hozzájuk. Viszont a tévét nézve, megsúgom: holnapra nyirkos, igazi kellemetlen időt jósolnak a meteorológusok... :)