Az első blogom talán túl- túl nosztalgikusra sikeredett, de most lássunk neki a valódi írásnak.

Amikor néhány embernek elmondtam, hogy blog írásra készülök, sejtettem, hogy vegyes lesz a reakció. Azért ebben nem volt sok meglepetés, mert egyszerűen ilyenkor előjön belőlünk a valódi énünk, az, ami azt súgja, hogy okvetlenül véleményt kell mondanunk. Valahogy azt hisszük, hogy vélemény vagy éppen ítélet nélkül nem is létezünk. Hiába szajkózza a sok ezoterikus oldal, könyv, cikk, hogy tanulj meg elfogadni, ne ítélkezz, ezeken mosolyogva elérzékenyülünk, a lelkünk mélyén rögtön azzal nyugtatjuk magunkat, hogy mi aztán nem ítélkezünk, á, még véletlenül sem. Amit mi teszünk, az puszta vélemény nyilvánítás, ami nélkül természetesen levegőt sem tudnánk venni, hiszen naponta ezerszer döntünk, határozunk és jóízűen kritizálunk. Ez valahogy olyan emberi…És jól esik! Aztán mondhat bármit Coelho meg Müller Péter, azért mi nem vagyunk rosszak, de valami sava-borsa kell lennie a mindennapoknak…Ez pedig az…Lesni, megfigyelni, tanácsot adni és legfőképpen kritizálni. Mindezek tortáján meg a hab a pletyka. Na, annál finomabb nincs is. Nézni, kukkolni mások szaftos kis életét…

Szóval jöttek a pozitív, támogató mondatok:

-        Nem mondod!!! Nagyon ügyes vagy, tudom, hogy jó lesz!

-        Én biztosan el fogom olvasni!

-        Ne aggódj nagy beszélőkéd van, kibeszéled a tehénből a borjút is, ha kell! Ismerlek.

-        Mindig is írni akartál, épp ideje, hogy belekezdj!

Ilyenkor az ember lánya kihúzza magát, s azt gondolja, no lám, hisznek bennem, kedvelnek, támogatnak. Olyat fogok írni, de olyat, hogy ha lesz blog Nobel-díj, rögtön kettőt is kapok belőle!

Mielőtt azonban repdesni kezdenék, meg vállon veregetném magam, azért megtalálnak a negatív mondatok is:

-        Hülye vagy, minek? Kb. 10 ezer blog van…

-        Komolyan azt hiszed, hogy valaki el fogja olvasni?

-        Ha ennyire írhatnékod van, írj a fióknak! Jobban jársz, senki nem fog kiröhögni!

-        Kinek van ma ideje olvasni? Hosszan ne írj, unni fogom…

-        Ennyire ráérsz? Valami hasznosabbal nem tudnád tölteni az időd? Pasizz ész nélkül! Annak legalább van értelme!

Ezek után itt ülök egy szombat délutánon, várom, hogy leszakadjon az ég, nem csak képletesen. Aztán eldöntöm, hogy írok…akárkinek. Ez nem igaz, de…Írni fogok jól, rosszul, de lelkesen magamról, divatról, stílusról, ruhákról, turikról és minden másról, amiről Coelho nem.