Nem, nem január elseje van, nem kezdődött új év, nem fogyni akarok, azaz dehogynem,mert egy nő mindig és állandóan és folyton…. de egy vásárlásról, ruhákról blogot író nőnemű vajon milyen fogadalmat tesz az év közepén? Igen, azt…pontosan azt, ami legjobban fáj…hogy nem fog vásárolni egy ideig.

Egy ideig…Ez elég tág fogalom. Én magammal, a fentiekkel, az Univerzummal, nevezzük bárhogyan  3 egész hónapban egyeztem ki, azaz ennyi vásárlás-áldozatot kínáltam fel. 90 napot tettem fel a hiúság oltárára és ígértem meg buzgón, hogy butikok, turik közelébe sem megyek, nem hogy hagyom, hogy valami azokról a helyekről alattomosan a kosaramba kússzon. Ha teljesítik a kívánságom. Valamennyire ez megtörtént…

Nem, erős leszek, mondtam. Hogy a fenébe ne lennék az, hiszen nem vásárolni az puszta akarat. Akaratom meg van…Erős vagyok, határozott, kitartó. Gyakran. Ha otthon ülök vagy alszom… A nem–vásárlás nem fog felkúszni a gyomromba, ha megérzem a ruhák illatát…Nem kell percenként olyan reklámmal találkoznom, hogy milyen volt valaki pl. a fogyás előtt és után, amikor a hajszíne is rögtön megváltozott. Az is megfigyelhető, hogy ezeken a képeken, amikor a nők előtte vannak, gyakran nem sminkelnek, de ha utána, mármint  a fogyás után, nem egyebekre gondolok, azonnal új haj és egy rakás smink is beúszik a képbe.

Olyan képet soha nem láttam még, hogy íme egy sorozat egy tucat nőről, aki vásárlás előtt és után van. Pedig biztosan érdekes lenne. Az ötödik a sorban egy remegő pénztárca lehetne üresen, vagy egy diadalmas női fej harminc Háda szatyorral. Ki kellene próbálni…Hátha jönnének a fájdalmas kommentek arról, hogy négy napja nem vásároltam, kivagyok…a vércukrom is lelesett. A kirakatok előtt sóváran bámulok egy lakktáskát, és érzem, hogy hívogat.

Vagy: két hete bírom. Már annyira jól megy, hogy kenyérért sem megyek be, beküldöm a párom, nehogy elcsábuljak egy zokni láttán a Lidlben.

Gyötrelmem 4 egész napja tart. Ma kezdődött az ötödik nap. Még 87 van hátra. Kibírni! Tegnap már már elbuktam, de nem, felülkerekedtem önmagamon és kijöttem a butikból. Hogy jó érzés volt-e? Jó érzés-e farkaséhesen egy ropogós csirkecombra sült krumplival nemet mondani? Hozzá persze mosolyogni. Na, épp ilyen volt…

Mindezen gyötrelmek betetőzése a nyári leárazás. Az pedig lesz…Ott fognak ugrálni a szemem előtt a 30%,  50%, netán 70%-ok és döfnek belém egy kis alattomos tűt kérdezve, hogy na, megérte? Megérte?! És a választ még nem tudom…Talán, fogjuk rá, kiderül…Ha meg nem érte meg, akkor a szenvedés mértékét ősszel duplán fogom enyhíteni. Addig is vár egy pokoli, vásárlás- mentes nyár, amikor kocsányon lógó szemekkel nézek majd magam el, szemellenzőt veszek, és a bolt egyenlő lesz a kenyérrel és a csokival.

 Azért valamit csak kell venni….