Nagyon sok szerepben teljesedhetik ki egy nő az élete során, de az egyik legelismertebb, legfontosabb az anyaság. Anyának lenni misztérium, azt megélni varázslat. Soha egyetlen férfi nem fogja megérteni, mit jelent terhesnek lenni, szülni és szoptatni. Írhat erről a témáról ezer cikket is a sajtó, egy férfi lelkében sincs meg ennek a filmnek összes mozaikja. Nagyon sokféle aspektusból vizsgálhatjuk az anyaságot, de a mai napok legnagyobb felháborodást keltő nyilatkozata az, amit a győri püspök, Veres András mondott. A katolikus egyház semmilyen formában nem támogatja a lombikprogramokat. Ezt nyilatkozta, és nyilatkozatára nem nyílt meg a föld, nem nyelte le, pedig Isten szószólójaként mondta ki ezeket…Olyan ítéletet mondott, amit egy keresztény szellemiséggel rendelkező püspök ki sem mondhatna. Férfiként is nyilatkozott, ebben persze benne volt valamiféle sértett düh is, hiszen soha nem képes arra a tettre, amire bármely egyszerű nő igen.

Amikor a lányom még óvodás volt, az egyik református templomban tartották az istentisztelet alatt az anyákat köszöntő ünnepséget. Oda kellett mennünk, ott kellett hallgatnunk az istentisztelet szövegét, ha akartuk, ha nem. A tiszteletes az anyaságról kezdett mesélni, én közben elkalandoztam a gondolataimmal, figyeltem a sok apró izgága ovist, amikor is megemelkedett a hangja. És hangosan, szinte kiabálva, hogy mindenki hallja és figyeljen is rá, elmondta, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, ő felügyel ránk, szeret bennünket, és mi mindannyian Istené vagyunk. Csakis istené. A szüleink csak a körülményeket biztosítják nekünk arra, hogy felnőjünk. Az anya, csak a testét adja, mert az anya nem más, mint egy tartály, amiben ki tud fejlődni az embrió, és utána Isten segítségével világra jön. Ezt Anyák napján…

Ott hallottam először, egy pap szájából, hogy én semmire sem vagyok jó, egy tartály vagyok, Ezt a szót használta! Nem számít az egyház szemében a szeretetem, a figyelmem, a küzdelmem a gyerekemért, nem számít az, hogy mit adok neki, mert én a tartály időszakon túl csak egy közeg vagyok a fejlődéshez.

Úgy éreztem, hogy ott akkor, rosszul leszek. Sápadt voltam, a hányinger kerülgetett, mert a szószéken egy ember semminek látott, vagyis azt mondta, hogy Isten semminek lát. Ki kellett jönnöm. Leültem egy padra a templomkertben, próbáltam a lelkem darabkáit összekapargatni. Nem messze egy bokorban feketerigó etette a fiókáit…Azt figyeltem, milyen anya ő….Ahogy gondoskodott róluk, ahogy próbálta a három fiókát egyenlően táplálni…Vajon a püspök úr szerint a feketerigó nem is anya, mert tojásból keltek ki a fiókák?

Csak akkor anya egy anya a győri megyéspüspök szerint, ha a gyermeke hagyományosan fogant. Vajon ő elgondolkodott-e azon valaha is, hogy a katolikus egyház miért fél attól a gyermektől, aki mesterséges körülmények között került erre a világra? Vajon nem Isten keze volt ebben is? Vajon nem Isten intézte úgy, hogy sok-sok éves szenvedés után egy házaspár eljuthasson ahhoz a boldogsághoz, hogy gyerekük legyen, ilyen módon, ha máshogyan nem lehet? Vajon Isten nem lelné örömét egy ilyen gyermekben? A katolikus egyház morális akadályokat fogalmaz meg és ad egy püspök szájába a 21. század elején, akkor, amikor a nyája már igencsak megcsappant? Degradálják az életet? Az új életet, ami hívő és nem hívő családok körébe is ismeretlenül nagy örömöt hozhat? Vajon hány és hány család tudna mesélni arról, hogy mekkora boldogság nekik, hogy ilyen módon, de lehetett gyermekük? A katolikus egyház a régi elavult dogmák miatt elvetné az ilyen életet? Mert ez erkölcstelen?

Isten nevében kijelenteni ilyesmiket, na az a bűn…Elhinteni ez az ideológiát a világban, az meg nagyobb bűn.

Még jó, hogy nem kérte, hogy bélyegezzük meg az így született gyermekeket. Mert a fogantatás pillanata nem felelt meg az egyház elavult nézeteinek. Biztos vagyok benne, hogy Isten fenn ingatta a fejét, s arra gondolt, hogy a földi halandók soha, de soha nem fogják őt megérteni, de évezredek óta nagyon szeretnek a nevében cselekedni és beszélni is. Jót és rosszat egyaránt.

Pedig nekünk nem ez a feladatunk…Egyszerű dolgunk lenne a földi létben, ha odafigyelnénk a küldetésünkre: embernek lenni mindig, minden helyzetben.

Erről mi a véleményetek? Várom, hogy kibújjatok a páncél mögül.