„A fiatalság szerintem nem vész el, az a lélekben van. Csak a bőrön látni az idő múlását. /Csákányi Eszter/

Ez az a téma, amihez félve nyúlok. Egyszerűen nem tudok arról zengzetesen írni, hogy minden kornak megvan a maga szépsége. Hatalmas képmutatásnak érzem azt, hogy sokan próbálják meggyőzni magukat, hogy az öregedés nem baj, mert az élet velejárója. A csudába is, persze, hogy nem baj, mert nem tudunk ellene tenni, de miért kellene ennek örülnöm? Tudom, sokaknak nem jut ebből morzsányi sem. Fiatalon mennek el a választott úton, de nem csak a jók, a rosszak is ugyanúgy…Mert a halál nem válogat. Bárhogyan is szeretnének néhányan későbbi randevút kérni tőle.

De amikor belenézek a tükörbe reggel és látom, hogy a bőröm nem a régi, amikor a szemem fénye nem ragyog már olyan tűzben, mint nem is olyan régen, akkor a mai világban már nem lehetek keserű, mérges vagy szomorú? El kell fogadnom azt, hogy ilyen vagyok, és még ilyenebb leszek?A legbosszantóbb az, amikor azt mondják körülöttem, hogy örülj neki, hogy van még pár jó éved! Ettől a mondattól sikítani tudnék, a Holdra lőnék néhány embert azonnal, retúrjegy nélkül, közben meg ezer módon keseregnék, aztán meg puffognék, hogy miért nem tudom megállítani az időt.

 A legtöbb embernek nem a korával van gondja, mert az csak egy szám. A legnagyobb probléma az, amikor a tükörből nem az néz vissza ránk, akit szeretnénk. Vigasztaló tud lenni olykor egy-egy találkozás egy régen látott ismerőssel, osztálytárssal és a kellemes döbbent, hogy hű, de rosszul néz ki, legalább 10 évvel idősebbnek látszik a koránál szerintünk. Kicsit a lelkünk a rosszmájúságban megnyugodni látszik, de a káröröm nem tart sokáig. Elég egy fénykép, ott egy elkapott mozdulat, amikor nem kontrolláltuk a mosolyunkat, a nyakunkon a ráncokat, a tokánkat, akkor hirtelen vége lesz a világnak.

Valljuk be őszintén, öregedni komoly fájdalmakkal jár. Valami elveszik belülről, ami eddig mi voltunk kívülről. Való igaz, hogy a lelkünk fiatal maradhat, de ez csúnya átverés. Amikor úgy libegek egy reggelen munkába, hogy azt hiszem, 25 vagyok, de kilépve a fürdőszoba sejtelmes világításából, a munkahelyi mosdó tükrében hirtelen szembejön a valóság. És pokolian tud fájni. Hirtelen azok az érzések is megjelennek, amiket eddig gondosan igyekeztem palástolni: a kétségbeesés, a szomorúság, az önsajnálat.

Öregedni rossz. Körülöttünk folyik az élet, a gyerekeink lassan a maguk útjára lépnek, szüleinket, barátainkat, ismerőseinket menet közben elhagyjuk azon az úton, amire azt hittük oly sokáig, hogy mi nem lépünk rá. Régen, ha azt hallottam, hogy jaj, emlékszel, 10 éve, vagy 20 éve ez meg az történt, akkor az unalom kerülgetett, ma már kíváncsivá tesz a történet, mert benne lehettem. Más lett közben az én életem meséje, s ehhez a meséhez már nem a királylány illik, aki várja a sárkányölő királyfit, hanem a királyné, aki csendesen kötöget a palota egyik szobájában a kandalló előtt. A daliás királyfi, aki meg levágta a sárkány hét fejét érte, tőle nem messze horkol a karosszékben. Ezekről a érdekes módon a mesék soha nem szólnak.

Vajon túl lehet élni az öregedést? Jó esetben igen. És itt most nem a korai halálra gondolok. Bár az sem utolsó megoldás, ha e cél lebeg előttünk. Morbid voltam…Sajnálom. Inkább azon morfondírozok, vajon, mi lehet abban a kellemes, ha nem leszek fiatal. Mi lesz a motivációm arra, hogy boldogan éljek, amíg meg nem….?

Talán a tükröktől kell megszabadulni? No, ez az egyik lehetséges megoldás…A fotókon létezik az a távolság, ami jól áll egy bizonyos kor után. Előbb-utóbb a repülőből való fotózkodás lesz csak előnyös.

Nem, nem tudom a biztató, jó választ. Azt a blablát, hogy igenis barátkozzunk meg az idővel, kössünk békét a korunkkal, azt még akkor sem fogom elfogadni, ha 100 éves leszek. Jó, akkor majd letagadok 20-at, és az már sokkal jobban fog hangzani. Addig meg mi marad? Jó képet kell vágni? Kenceficékkel kell fiatalságot varázsolni? Botox? Merev lesz a fejem, de legalább nem ráncos?

Nincs megoldás…Öregszünk…Nap mint nap, hónapról hónapra…De hogy ennek még örüljek is? Nem! Dacból sem. Addig meg veszek egy homályosabb tükröt…Vagy ritkábban törölgetem le…