Ez a fajta pecázgatás is olyan, mint a horgászat a tóparton. Aranyhal nincs, vagy, ha rá is akadsz egyre, nagyon gyorsan kiderül, hogy lopott pikkelyekkel ékeskedik vagy uszonyának méretével dicsekszik. A legtöbb önjelölt lovag azt hiszi, hogy, ha küld egy képet becses nemi szervéről, akkor a nők többsége minimum elalél és fél órát imádkozik vasárnap a Szűz Mária szobor előtt, hogy neki ekkora szerencséje lett. De a legtöbben, merem remélni, egyszerűen csak megdöbbenünk. Ki kérte? Kit érdekel, ha egy üresfejű idióta? Ha a nőket a férfi nemi szervek látványa lázba hozná, akkor az újságos stand tele lenne nekik szóló magazinokkal. De mint tudjuk, ilyen egy sincs. A nő nem e tekintetben vizuális. A fantáziája, a bele nevelt romantikus eszményképek, az érzelmektől csepegő olvasmányok, Hollywood vödörrel ömlesztett rózsaszínű álmai azok, amelyre bezsong és vár.

Nem, nem savanyú a szőlő, csak már a kislánykorból kilépve, kissé megnőtt a tapasztalt kalandjaim száma….A férfiak nagy részét mi rontjuk el, mi kényeztetjük el. Igen, mi nők, mert tálcán kínáljuk fel önmagunkat. Megtépázott önbecsülésünket, nulla önértékelésünket egy kedves szóért azonnal odadobjuk. Nem egy férfiismerősöm mesélte, hogy higgyem már el, hogy nem kell küzdeni a nőkért. Egyszerűen nem hagyják. Azt hiszik, ha elébe mennek a dolgoknak, nyert ügyük van. Felkínálják magukat és adják is, mert ez a könnyebbik út. Utána persze megy a panaszkodás, hogy a férfiak nem értékelik őket.

A társkereső oldalakon a kedvenceim még azok, akik nem tűrik a visszautasítást. Tombolnak, csapkodnak az éterben, s hihetetlenül bátrak, mert nem kell a támadott fél szemébe nézni. Egyszer kaptam egy kevéssé jóképű férfitól egy irgalmatlanul mulatságos levelet. Ő nem szánta viccesnek. Azt írta, örökbe fogadna, olyan a hajam színe, mint anyukájának a szőnyege, és biztos benne, hogy mi egymásnak rendeltettünk. Bennem ez az érzés nem vert gyökeret. Fél év múlva megjött ugyanez a levél szóról szóra pontosan ugyanúgy, mint először. Na, erre lecsaptam, s megírtam, hogy a hiba van a gépezetben, mert elfeledte, hogy ezt elküldte nekem. Kaptam is választ. Sértőt, gunyorosat. Kikérte magának a feltételezést, hogy ő mindig mindenkinek újabbat gyárthatna. Meg, hogy a sablonlevél formát a legtöbb pasi használja, s nézzek már a tükörbe, mit gondolok én, hogy nekem majd ír egy teljesen újat? Hát tényleg! Hogy is gondolhattam, hogy energiát öl az ismerkedésbe? A hab a tortán az lett, hogy pár hónap múltán elfeledte a hőbörgő, kiosztó levelét és harmadszor is megjött a sablon!

Volt olyan is, aki az üzenetváltás közben kölcsön kért egy kis pénzt…Akadt olyan is, aki mélyértekezést folytatott velem az exe frigiditásáról. A legjobban viszont mindig akkor szórakoztam, ha párhuzamos csetelést folytatott valaki még 2-3 nővel, köztük velem, aztán természetszerűleg bekövetkezett a baki, mert olyan üzenet jött, amit nem nekem szánt….És a tagadás…Na, az is megért egy misét. Hazugságok hálója….Hazug társkeresők…ezt kellene címnek adni.

Az emberek nem merik felvállalni önmagukat. Aki egy fokkal szebb az ördögnél, minden nőt megkaphat csettintésre. Miért is akarna igazi kapcsolatot, amikor ilyen nagy a kínálat? A nők meg hízelegnek, kucsorognak a kegyeikért és adják a testüket, ha kell, ha nem. Ezért aztán mesebelinek tűnnek azok a történetek, amikor valaki valóban párra lel. Pedig akad ilyen…Valahol…Egy szép filmben és a mesevilágban. Viccet félretéve persze, hogy megeshet a csoda. Csak ritkán…Olykor. Elvétve.

Aki viszont próbálkozik, tegye, fel ne adja! Hátha rejtőzik arany a szénbánya mélyén. Kívánok sok erőt és kitartást!

Egy hitetlen Tamás