Nóra a konyhaablakon át figyelte Ninit. Látta, ahogy a bodzabokor előtt áll és magyaráz. Nini négyéves volt, pufók és barna hajú. Az egyik szeme kicsit nagyobb volt a másiknál, de ez egyelőre nem volt feltűnő. Kézzel-lábbal hadonászva magyarázott a bokornak, mert ott rajta kívül nem volt senki. Nóra unottan kevergette a tejbegrízt. Úgy érezte, megállt az élet körülötte fél éve. Tudta, hogy Péter el fog menni, meg is mondta neki a lányuk születése után, aztán mégis maradt közel négy éven át. Péter nem volt egy csélcsap férfi, de a házasságot nem neki találták ki. Már volt egy felesége, akitől elvált évekkel ezelőtt, és nyilvánvaló volt, hogy többé nem akar kötelékben élni.

Nóra először nem hitt neki, mert a férfi annyira lelkes volt, amikor megtudta, hogy babát várnak. De ez az öröm csak pár napig tartott. Péter gyorsan ráébredt arra, hogy a kötelék most nem papírból lesz, nem az köti majd ehhez a szürke nőhöz, hanem láthatatlan szálakból szövik odafenn. Nem értette, hogy miért is kellett Nórának ez a gyerek, hisz egyáltalán nem volt egy anyatípus. Mindig bulizni akart, mindig menni…Hajtotta valami belső nyugtalanság.

A férfi ezt kezdetben nagyon vonzónak találta. Úgy hitte, Nóra nagyon érdeklődő, nyitott egyéniség. Egyik péntek délután is, amikor hazaért a cégtől, becsomagolt bőrönd várta, s a Nóra azt mondta, ne kérdezzen, csak jöjjön, pár napig maguk mögött hagyják ezt az unott kisvárost. És így is lett. Hegyet másztak, forró kakaót ittak az Alpokban, sétáltak a környékbeli hegyekben. Minden olyan volt, mint egy jól megtervezett álom.

Ez akkor nagyon tetszett neki. De később már Nóra egyedül vágott neki az ilyen pénteki utaknak vagy legalábbis ezt mondta. Péter lusta volt utána járni, vajon igazat mond-e, inkább hitt neki. A közöny lassú, biztos léptekkel fészkelte be magát közéjük. Tanyát is vert. Ekkor derült ki, hogy gyermekük lesz. Nem várt erővel csapott le az öröm, amikor megtudta. Nóra is nagyon szép volt abban a pillanatban, amikor a hírt közölte. De pár nap múltán elszállt a rózsaszín köd, rájött, hogy semmit nem akar már a nőtől, aki nem volt a felesége, nem volt a barátja, sem a kedvese, inkább csak a lakótársa már egy ideje. Abortuszról szó sem lehetett, mindketten eleve ellenezték a lehetőséget. Így, ilyen körülmények közt, nem vártan érkezett meg Adrienn.

A szülés közeledtével Nóra egyre boldogabb lett. Úgy érezte, semmi másért nem volt érdemes eddig élnie, csak a kislányért, aki most a bodzabokorral beszélget. Kis, vékonyszálú haja repkedett a nyári szélben. Úgy tűnt, mintha valóban lenne ott valaki. De csak egy gyenge szellő mozgatta a vékony ágakat.

A tejbegríz lassan állt össze, valahogy túl hígra sikeredett. Nini bemászott a bokorba és pár pillanat múlva úgy jött ki, hogy a markában szorongatott valamit. Olyan volt a tekintete, mintha valami csodát látna, pedig csak egy pihécske volt a markában.

-        Anya, nézd, mim van! – kiabálta. A konyhaablak felé fordult és mutatta is csillogó tekintettel.

-        Gyere, mutasd! – mosolyodott el fáradtan Nóra. - Biztosan valami kövecske vagy csigahéj – gondolta.

Nini futni kezdett a ház felé. Olyan erősen szorította össze a markát, mintha attól félne, hogy elveszíti a talált kincset.  

Nóra elzárta a gázt. A tejbegríz készen lett, bár kis csomók azért itt-ott virítottak benne. Tudta, hogy a kislánynak így is ízleni fog, mert képes volt heti hétszer tejbegrízt enni. Rízt, ahogy ő mondta.

Nini megállt a küszöbön és nagyon lassan nyitotta ki a markát. A tenyerén egy fehér tollpihe feküdt.

-         - Egy angyalé – mondta kipirultan.

Nóra megfordult és a döbbenettől elakadt a szava. Soha senki nem említette az angyalokat ebben a házban. Egyetlen egy mesét sem olvasott, amelyben szerepeltek volna. Az angyal szó tabu volt náluk. Most a kislány mégis kimondta. Biztosan az óvodában hallotta. Máshol biztosan nem.

Az ő családjukban nem emlegették az angyalokat soha. Féltek tőlük, mintha valami ártó szellemek lettek volna. Azóta, amióta ő is egyszer nagyon régen, ugyanígy egy nyári délutánon bevitt egy tollat az apjának és elmesélte, hogy egy angyal hagyta ott neki. Persze az apja jót nevetett rajta.  Még mai is hallja a fülében visszhangozni hangos, öblös nevetését.

Hiába bizonygatta, hogy egy valódi angyal adta neki és azt mondta lágy, selymes hangján, hogy eljön a tollpihéért, amikor a nagymama készen áll az útra. Mellette akar lenni, hogy könnyebben indulhasson el. De akkor már nem nevetett senki, amikor két nap múlva  csendesen elaludt a nagyi. Már nem jajgatott többé.

Ezt soha nem mesélte el Péternek. Tulajdonképpen senkinek sem mesélte el. A tollpihe eltűnt a párnája alól ugyanazon a napon, amikor a nagyi elment. Eljött érte az angyal.

És most Nini állt ott és  majdnem azt mondta, amit ő 30 éve. Úgy érezte, el fog ájulni. Szédülés vett rajta úrrá. Lerogyott a székre és hang se jött ki a torkán.

Nini átölelte, és csak ennyit mondott kedves hangon:

-      -   Ne félj, nincs semmi baj!

Arca sugárzott, a szeme ragyogott. A konyha megtelt a lemenő nap fényével. Gyönyörű volt minden. Még az élet is….