Lábikó ugyanolyan barna tyúk volt, mint a többi, ami ott kapirgált a kis falusi ház udvarán. Nem volt sem kövér, sem sovány. Jámbor volt, és nem rég kezdett el tojni. Álmában sem gondolta, hogy egyszer egy babakocsiba kerül csecsemőnek álcázva. De hogyan is gondolhatott volna ilyet egy ostoba tyúk a cseppnyi eszével!

És ez mégis bekövetkezett egy szép nyári napon.  Augusztus volt. Az udvaron álló eperfáról már potyogott az érett, fekete eper. Lábikó szívesen csipegette. A csőrét is megszínezte a gyümölcs, de őt aztán nem zavarta. A házban lakó kislány aznap délután, hosszan figyelve a szelíd jószágot, eldöntötte, hogy kisbabát csinál belőle.

Évek óta könyörgött egy testvérért, de azt nem tudta, hogy ehhez két embernek szeretnie kellene egymást. Az ő szülei pedig nem szerették. Sőt megvetették a másikat. Az apja lenézte az anyját, aki csak egy semmi kis fodrász volt a faluban. Mindig a kezében volt a cigaretta és idegesen futkározott a vendégek között hétköznap délutánonként. Nem igazán kedvelte a munkáját, de máshoz nem értett. És a fodrászüzletben legalább pletykálkodhatott.

Tündi apja irodista volt. Már ez a szó is furcsán hangzott. De falusi berkekben nagyon jól csengett. Minden nap elegánsan, nyakkendőben ment dolgozni. Fekete hullámos haját úgy igazította meg minden reggel az előszoba tükre előtt, hogy tudta, sikere lesz a benn dolgozó kis fruskáknál. Hiszen ő volt a főnök, kötelező volt elalélni tőle. És ez meg is történt.

A felesége évek óta némán tűrte az olcsó kis flörtöket. Egyvalamivel dacolt csak: az éjszakai együttlétekkel. No, azokat határozottan megvonta a férjétől. Ha tiszteletet nem kap, testet ingyen nem ad, gondolta.

 És így nem jött a testvérke.  Ezért lett Lábikóból kisbaba.

Tündi hosszan nézte a tyúkot, figyelte, ahogy gondtalanul szedegeti a földön talált eperszemeket. Arra gondolt, bebugyolálja egy ócska kis rongyba és tologatni fogja. Nagyon jó helye lesz abban a babakocsiban, amit tavasszal kapott az ötödik születésnapjára.

Gyönyörű, piros babakocsi volt. Még pöttyös függönyt is varrt rá a nagymama. Tündi tapsikolt a lelkesedéstől, amikor meglátta. Ilyen kocsija nem volt senkinek az utcában, de talán az egész faluban sem. A büszkeség majd szétvetette.

Szép, lassan elkezdett a tyúk felé óvatoskodni. Úgy tett, mintha csak véletlenül járna arra, de a tyúk résen volt. Megsejtett valamit. Azonnal megugrott, ahogy a kislány feléje nyúlt.

-       -  Gyere ide, Lábikó! Nem bántalak! – mondta neki a lány mézesmázos hangon. – Gyere csak.

De a tyúk igen bizalmatlanul nézett rá és látszott rajta, hogy esze ágában sincs megfogatni magát.

Tündi próbált türelmes maradni. Még egyet lépett a tyúk felé, és ahogy nyúlt, már érezte, hogy kis ujjai szinte súrolják a tollait. De az állat csak hátrált buta tekintettel. Nem futott el, csak bámult bambán. De még így sem volt jó csecsemő-alany.

A kislány mérgesen toppantott a lábával!

-       -  Buta tyúk! – kiabált rá. De a tyúkot ez nemigen sértette. Hátat fordított neki és elvonult lassú léptekkel.

Az udvar sarkában a hetyke kakas végignézte a jelenetet. Nem avatkozott bele, pedig ha megtette volna, Lábikó nem kerül a babakocsiba, hogy az utcán tologassák szégyenszemre.

De valahogy ez most nem az ő dolga volt. A többi felesége jobban érdekelte, mint Lábikó.

Tündi ekkor cselhez folyamodott. Bement a pajtába és egy kis kukoricadarát hozott ki. Lassú, akkurátus mozdulatokkal keverte össze egy kis vízzel. Közben fél szemmel leste a tyúkot, hátha az kedvet kap a finomsághoz. Lábikón látszott, hogy besétál a csapdába. Megérezte a finom daraillatot és nem tudott neki ellenállni. Minden ravaszkodás, minden elővigyázatosság nélkül sétált a tálkához.

-        - Buta tyúk – gondolta  újra a kislány diadalmasan. – Most megvagy.

És így is lett. Pár pillanat múlva olyan erősen szorította a tyúkot, hogy majdnem kinyomta belőle a szuszt. De az érdekes módon nem kapálózott, nem kiabált. Egyszerűen hagyta, hogy a kislány egy puha, bolyhos takaróba gyömöszölje.

Pillanatok alatt már benne is volt a szépen felfüggönyözött babakocsiban és útra készen várta, hogy világ körüli útra induljon. A kaland megkezdődött.

Tündi még élvezve ravasz tettének diadalát, kitolta az utcára babakocsit és elkezdett vele sétálni. Nem kellett messzire mennie, pár háznyira már kinn ültek az utcasarkon az öregasszonyok és hangosan vitatták, hogy Szabó Pista szombat éjjel megszöktette a szomszédja feleségét. Már túl voltak árkon-bokron.

Ahogy odaért, a vénasszonyok elhallgattak.

-        - Csókolom – köszönt a kislány illedelmesen.

Az egyik asszony, kaján vigyorral a képén megkérdezte:

-        - Csak nem testvérkét hozott a gólya?

A többiek hangosan nevettek az olcsó kis viccen. Szemmel láthatólag nagyon eredetinek érezték a kérdést.

-        - De igen! – mosolyodott el a kislány.

A szeme tele volt ártatlansággal. Hirtelen Lábikó lett a régén vágyott hugica.

-        - Megmutassam? – érdeklődött olyan hangon, amelyre nem lehetett nemet mondani.

Mindannyian lelkesen bólogattak. Az egyik, az undok felállt és a babakocsihoz lépett. Arra számított, hogy egy játékbabát fog látni, de amikor elhúzta a függönyt, a szája is tátva maradt a meglepetéstől. Egy tyúk nézett vissza rá.

Olyan éles, olyan harsány nevetésbe tört ki, hogy a többiek megütközve néztek rá.

-       -  Őt hozta a gólya? – kérdezte visítva a röhögéstől.

Tündi megbántódva hajtotta le a fejét. Az asszonyok mind odatódultak a babakocsi köré és úgy visongtak, mint egy rakás csitri.

-        - Na, ez szép! Kovács Bandi csak tyúkot tud csinálni a feleségének….- kiabálta az egyik.

-        Bezzeg Julikának….Annak, biztos nem – kiabálta a másik.

Már zengett az egész utca. A vénasszonyok remekül szórakoztak. A kislány nem értett semmit a beszédükből, de az nagyon fájt neki, hogy kinevették őt és Lábikót. Pedig Lábikó türelmesen ült, tűrte a hangos kacajt, az utálatos megjegyzéseket és a sétát is.

Szívében mély megbántottsággal, hirtelen mozdulattal nekilökte a babakocsit a leghangosabb öregasszonynak és csak annyit mondott dühösen:

-       -  Most mennünk kell!

Azzal sem törődött, hogy a váratlan mozdulattól megbillent a kocsi és majdnem kiesett belőle a tyúk.

Olyan gyorsan tolta el onnan a tyúk-csecsemőjét, mintha ott sem lettek volna. Még a következő sarkon is hallotta, hogy rajta nevetnek. Utálta mind. Elrontották a szép napját, a csodás sétáját. Belepiszkítottak az álmába, mert kinevették Lábikót, aki soha nem lehetett az ő testvére, de pár pillanatig, a függöny mögött elrejtve, azt hihette, hogy igen.

És Lábikó ekkor kidugta a fejét a függöny mögül és kotkodálni kezdett….