2018. dec 16.

Vörösbor és martini - novella

írta: Hildaságok
Vörösbor és martini - novella

Kata gyűlölte a férjét. A testét, a szagát, a hangját, a jellemét és az összes szót, amit kiejtett a száján. Mindegyik romlottnak és undorítónak tűnt. Mintha a szavak megpenészedtek volna a sok negatívumtól, ami a férfiből áradt. Mindegyiknek színe és bűze volt. A férje közelében sokszor fogta el az öklendezés. A legtöbb kimondott szó, amelyből mondatfolyamok keletkeztek, szennyes volt és úgy hömpölygött, mint tavaszi áradáskor a Tisza, ha teledobálják vizes flakonokkal.

Mindent és mindenkit szidott. Nem emlékezett arra, hogy mikor mondott valakiről vagy valamiről kedveset. Egyetlen kivétel talán a kedvenc focicsapata volt. Azt tudta és merte isteníteni. Ha lehetett volna, a nappalijukat is zöld-fehérbe öltöztette volna és reggelente a himnuszukra kelt volna. Ha meccs volt, teljesen átszellemült, tombolt, dühöngött vagy úgy ujjongott, mintha a mennyország kapuja előtt Szent Péterrel kötött volna egyezséget a győzelemért egy olcsó pólóért cserébe.

Már többször megfordult a fejében, hogy egyszerűen megöli. Azért is, mert akkor végleg megszabadulhat tőle, azért is, mert elvette a nemlétező álmait, és legfőképpen azért, mert a jövőjét rombolta a jelen falragaszai közt. Ezek a láthatatlan graffitik utat rajzoltak benne a gyilkoláshoz. Mindent elolvasott már a neten a gyorsan és nyomtalanul oldódó mérgekről. A Fehér leander c. film után hetekig ki-kinézett a teraszra a konyhaablak függönyrésein át és arra gondolt, vajon neki miért nincs elég bátorsága, hogy a leander bokrok segítségét kérve megszabaduljon a mindennapos lidércnyomástól. Naponta többször is végiggondolta, milyen lenne az élete a kislányával kettesben. Kétéves volt a kicsi. Abban a macskabolond korszakban teltek a napjai, amikor is a szomszédban született cicák dédelgetése többet jelentett neki a világmindenségnél. Még semmit nem vett észre az Élet nevű borzalomból, abból, hogy a Hamupipőke történet nem a lagzival végződik, hanem azzal, hogy a friss menyecske rajtakapja a királyfit, hogy az a mostohanővérei felé kacsingat.

Soha nem volt nagy szerelem az övék. A semmitmondás jellemezte a napjaikat kezdettől fogva. De férjhez kellett menni, hisz ez a lányok sorsa, és akit nem vesznek el, az selejt. Ej, de sokszor hallotta ezt anyjától. Körülötte kevés selejt maradt, de annál több lett a csömör. Ez viszont senkit sem érdekelt. A házasság nem arra való, hogy boldog legyen benne az ember. Ez is egy volt anyja aranymondásai közül. Minden „bölcsessége” ragacsos masszaként ült rá a szívére. Nem tudott tőlük szabadulni. Selejt nem volt, de megtaposott az igen. Eleinte még észre sem vette, hogy a házasságának puzzledarabkái kilazultak. Annyira anya volt, annyira dédelgetett szeretetben élt a kislányával, hogy elfelejtett nőnek lenni.

A férfiaknak pedig nő kell. Csipkebugyis, harisnyatartós nő, aki este nem fáradt, a haja frissen mosott és a szemöldöke nem nő vissza ujjnyi vastagra, mert két játszóterezés közben elfelejti kiszedetni hónapokig. A férje is láthatta ezt, de biztos nem a szemöldök váltotta ki belőle az új vadászterület utáni kutatást. Inkább a rajongás hiánya tette.

Kata tele volt felszabadult örömmel, nevetéssel és rajongással, de ezt nem a mellette horkoló idegen kapta, hanem a lányuk. Sokszor gondolt arra, hogy mennyire nem érti, hogy mit keres az ágyában az a valaki, akinek gyereket szült, pedig soha nem szerette.

Aztán, ahogy annak törvényszerű menete van, megjött az első pofon. Hatalmasat csattant, mert a hiúságát érte. Valami nőcske beúszott a képbe, aki a férje munkahelyén próbálta vérvörös körmeit és pirosra mázolt ajkait kamatoztatni. Sikerrel. Pedig csúnya volt és ostoba. De azt adta, amit ő nem tudott: a rajongást, az ájult olvadozást, ha a férje ostoba viccet mesélt vagy épp fura nézeteit fejtette ki egy új világrend kialakításáról. És a kis csúnya Mónika megingatta a házasságukat. Azt, amelyikben a szeretkezés igen ritka vendég volt.

Nem kívánta egy porcikája sem, hogy a férje megérintse. Régebben is nehezen adta oda magát, pontosabban odaadta, de volt, hogy sírt szeretkezés közben. Siratta azt a nőt, aki rosszkor van rossz helyen és egy vadidegen teszi magáévá, aki történetesen a férje, mert megesküdött vele. A jóban-rosszban elég gyorsan kapott új értelmet és lett belőle rosszban-rosszban.

A férfi nem értett a testéhez. Nem értette, hogy a vágyat nem este kell feléleszteni azzal a kérdéssel, hogy: na, ma lesz valami?

Amikor ez elhangzott, mindig összerándult a gyomra. Valami? Így soha nem hívják a filmeken. A konyhában mosogatott előző este is, amikor Laci kijött hozzá, vadul megmarkolta a fenekét és szürke, egészen unott hangon, tudva a választ előre, megkérdezte: na, lesz valami?

Kata érezte, hogy hányni fog. Az jutott eszébe, hogy milyen jó, hogy vett egy üveg vörösbort délelőtt az Aldiban. Úgy látszik, megint innia kell. Csak akkor sikerült az esti ágyjelenet, ha előtte majd egy üveggel megivott. Nem lassan, ízlelgetve, hanem gyorsan és erőltetve, hogy hasson, és minél előbb kiüsse. A martini volt a másik segédeszköz, abból két vizespohárnyi azonnal megtette a hatását. Olyankor már mindegy volt, mi történik. Bárkinek odaadta volna magát. De  bárki nem jött, csak a férje, akit cseppet sem zavart, hogy a felesége részeg. Megkapta, amit akart és ez így már rendben is volt.

     -   Nem tudom, meglátjuk – suttogta, miközben a kezében remegett a mosogatószivacs.

     -   Mi az, hogy meglátjuk? Tedd azt, ami a rendes feleség dolga! – kiabált rá váratlanul a férje.

     -   Teszem….

      -  Ne viselkedj úgy, mint egy frigid háziasszony, mert azt már unom! A francért kellett nekem egy olyan nőt elvennem, aki utálja a szexet!

A férfi ezt olyan hangon mondta, hogy Kata azt érezte, most összetöpörödik és eltűnik a süllyesztőben. Ahogy házasságuk alatt milliószor.

     -  Nem utálom – jegyezte meg félhangosan. – Csak fáradt vagyok.

     -  Nem lehetsz mindig fáradt! Fordulj pszichológushoz, mert neked baj van az agyaddal! Azt hiszed, hogy egy házasság működik így is! Te nem is nő vagy!

Azzal megfordult és visszament a tévé elé.

Kata nem értette, miért nem tud olyan lenni, mint más nők? Miért húzódik vissza minden idegszálával a csigaházbörtönébe? Miért fáj neki minden egyes aktus? Miért nem tud  felszabadultan és szexisen viselkedni? Valaha minden más volt. Tudott flörtölni, ki tudta láttatni magából az érdekes nőt, de ma már semmit. Az évek alatt a fiatal lány meghalt belül, mert talált pár érdekes cetlit a zakók zsebében, egy elöl hagyott mailt és egy társkereső oldal linkjét a böngészési előzményekben. Lassú halál volt ez. Nem is értette, hogy mi okozza neki a fájdalmat. Talán az, hogy nem ő az egyetlen? Soha senkinek nem volt egyetlen. Soha nem volt annyira különleges, hogy őt valakié azért szeresse, mert van. Akkor meg mire föl a kesergés? Talán el is csendesedett volna benne a lüktető szégyen, ha a férje nem kezd „játékba” az egyik játszótéri anyukával, aki harsogó nevetésével és hatalmas melleivel minden férfi figyelmét felkeltette. A pletyka nem angyalszárnyakon szállt, hanem egy jóakaró figyelmeztette, hogy nyissa már ki a szemét, mert a homokozó mellett lassan gyökeret ver a kínaiban vásárolt ócska cipője. Menjen csak haza egyik délután váratlanul, idő előtt.  Ezt hetekig nem merte megtenni. Nem attól félt, amit láthatott volna, hanem attól, hogy újra meg újra szembesül önön semmilyenségével.

Végül mégiscsak rászánta magát. De aznap valami kisebb csoda folytán, már az utcájukban összetalálkozott a férjével és Zsuzsával. Egymáshoz nem érve nevetgéltek, amikor ő Krisztikével befordult a sarkon. Meg se lepődtek. Mindkettőjük arca mosolygós volt, de másnak nyomát nem látta. Bezzeg ő! Sápadt volt, a szíve a testén kívül dobogott és hánynia kellett. Pontosan ezt is mondta nekik. Sajnálkoztak. Laci felvette Krisztikét, megpuszilta és gyorsan elköszönt a másik nőtől. Szótlanul mentek a lépcsőházig.

       - Jobban vagy már? – kérdezte az aggodalom szikráját is kitörölve a hangjából az az ember, aki fél órája más nővel volt.

      -  Nem sokkal…

    -   Pihenj le! Főzök neked egy teát.

Kata ekkor már zsigerileg tudta, hogy valóban történt valami. Laci soha, egy esetben sem mondta volna neki, hogy teát készít vagy egyebet, csak akkor, ha mégiscsak munkálkodik benne valami a lelkifurdalásból. Csak legyintett és kissé imbolyogva felkaptattak a negyedik emeletre. A lift már megint nem működött.

Aztán ez is elmúlt, ahogy a többi. Jöttek-mentek a nők. Kis, olcsó titkokat hoztak-vittek. Minden újabb eset után Kata puzzle-darabkái még apróbbakra töredeztek.

Az anyjának nem mondhatta el. Neki ilyesmit nem lehetett. A legjobb barátnője ezerszer biztatta a válásra, de attól nagyon félt.

Nem a válás izgatta, pedig a pokolra jutás lehetősége sem volt kellemes, inkább az utána következő időszak. Munkája nem volt. A cége felmondott neki a GYES alatt, és úgy intézte, hogy ez Kata döntése legyen. Kisgyerekes anyának lenni, akinek ovis gyereke havonta beteg, nem a munkáltatók álma.

Hetek, hónapok múltak el anélkül, hogy valami változott volna. Sokszor annyira nyugtalan volt éjjel felriadt és sírni kezdett. De nem a hálóban, hanem átment a gyerekszobába és a kis fotelben összekuporodva rázta a zokogás. Halkan sírt, hogy a kislánya fel ne ébredjen. Egyszer még nyugtatót is vett be, mert más nem jutott eszébe. Liza adta neki, azt mondta, neki segített, amikor nagyon kivolt a válása után. Liza remek barátnő volt.

Neki nem jött be a nyugtató hatás. A szíve annyira erősen vert tőle, hogy úgy érezte, felrobban a teste. Még egy sima Xanaxra sem úgy reagált, mint más normális ember. Aztán a Xanax ettől az estétől kezdve varázsszerré lett. Már nem kellett a vörösbor és a martini. Nyugalmat kapott bár nem úgy, ahogy azt mások gondolták volna.

Laci másnap a szokottnál is jobban alázta.

    -   Menj el orvoshoz és vizsgáltasd meg magad! – sorolta tompa-agresszív hangon. – A szex része egy házasságnak, csak te ezt nem vagy képes felfogni. Nem tanított meg az anyád arra, hogy vannak kötelességeid?

Miután Kata nem válaszolt, úgy érezte, folytatnia kell, mert nem volt elég hatásos a mondandója.

     -  Szerintem, te képtelen vagy bármire is! Aztán az ilyen nők panaszkodnak, hogy megcsalja őket a férjük. Nem fogják fel, hogy a férfiaknak igényeik vannak.

Kata épp a ruhákat pakolta a gépbe. Továbbra sem szólt, mert nem akarta szítani a tüzet. Soha egyetlen alkalommal sem volt elég bátorsága a férjétől megkérdezni, hogy miért nem elég neki a többi nő. Gyávasága oly végtelen volt, hogy azt sem árulta el, hogy tud jópár ügyről.

És ott, akkor, ahogy a fehér ruhákat válogatta, eszébe jutott valami. A Xanax. Elindította gépet és széles mosollyal a konyhába indult.  Határozott mozdulattal elővett egyet a dobozból és kiskanállal apróra törte a konyhapulton. Aztán kapucsínó porral és cukorral együtt elkeverte. Jöhetett a forró víz, tejszínhab, a csokiszórás és készen is volt a nyugalom.

A férje a számítógép előtt ült és valami focis vacakságot böngészett. Mosolyogva tette le mellé az asztalra. A férfi szóra sem méltatta. A kiszolgálást megszokta, az járt neki.

Pillanatok alatt megitta. Kata csodálkozva látta, hogy milyen gyorsan elaludt a kanapén. A szabadság, a nyugalom, a csend receptje a kezében volt. Krisztike rég aludt már. Így ő leült a fotelbe és olvasni kezdett. Egy életrajzot egy szépséges színésznőről.

Aztán ez az este sokszor megismétlődött. Laci panaszkodott, hogy mostanában gyorsabban elfárad. Ő ilyenkor lehajtott fejjel mosolygott. Alig tudta palástolni diadalát. Csak annyiszor volt fáradtabb, ahányszor bántani kezdte szavaival a feleségét. Ha nyugton maradt, a koktél elmaradt.

Az első gond akkor jelentkezett, amikor kifogyóban volt a gyógyszer, de azért ezen könnyen lehetett segíteni. A jó barátnő könnyedén felíratott egy adagot.  A másik problémát az jelentette, hogy Laci szervezete egy idő után hozzászokott a mennyiséghez és hamarabb felébredt a kelleténél. Emelni kellett a dózist. Kata nem tudta, hol a határ, de az azért tudatosult benne, hogy leander ide vagy oda, meg a koktél, a kislányuk egyedül marad, ha képes lesz ölni.

Hát milyen ember ő, hogy ilyen nyugalommal teszi ezt? Hová lesz a lelke, ha egyszer csak elege lesz a megaláztatásból és a kiúttalan életből? A méreghez nem kell sok bátorság, az a gyávák fegyvere. Az élethez kell igazán, neki pedig ahhoz nincs? Szánta magát és gyűlölte, mert az időszakos nyugalom nem hozott neki valódi megoldást. De folytatta.

Volt olyan is, hogy már a vaskapu nyikorgásánál elkezdte összetörni a gyógyszert. A férje még be sem ért és már készen volt az ital. Néha csodálkozott is, hiszen vacsora előtt nem akart semmilyen löttyöt inni, de aztán csak lenyomta. Elmondhatatlanul jóérzés volt nem hallgatni a kirohanásait, amikor is szidta a munkatársait, gyűlölködött, utálkozott minden és mindenki felé. Nem kellett századszorra is meghallgatnia azt, hogy kik és miért teszik tönkre a világot, és hogy a zsidóságot csak ki kellett volna Hitlernek irtania.

Kata ezen alkalmakkor nagyobb dózist kevert be. Aztán egyszer nagyon megijedt, mert Laci nehezen akart felébredni. Már hajnal volt, de hiába jelzett a telefon, a férfi tovább aludt. Rázogatta, de semmi. Csak nézte üres arcát és azt leste, emelkedik-e a mellkasa. Emelkedett. Végül valahogy csak felébredt, de már nyolc óra is elmúlt. Természetesen szitkozódott és nem bánta, ha a nyitott ablakú reggelen mások is hallják.

December 12-e volt. Kata tudta, hogy nincs tovább. Leült, kitöltötte a válási papírokat, amik a fiókjában hevertek évek óta. És várta az estét…Ez a nap lett felszabadulás napja. Nem lett gyilkos, de fogoly sem lehetett tovább.

 

 

 

Szólj hozzá