A szülővé válás folyamatában a férfiaknak mindig kicsit mostoha szerep jutott. A nők a testükben hordják ki a magzatukat, de ez nem jelenti a feltétlenül nélküli anyává válást. Előnyt jelent a terhesség, mert a szó szerinti teher cipelése, a magzat reakciói sejtetik a nő életének megváltozását. A szülés pláne tesz erről. A férfiak mindig is szemlélői maradtak ennek a folyamatnak, bár a mai törekvések, a 21. század változásai megmutatták, hogy igenis részesei lehetnek a gyerek megszületése előtti történéseknek. Ma már sok tanulmány megerősíti, a magzattal való születést megelőző kommunikáció, jelentős hatással van mind a születendő gyermekre, mind a leendő szülőkre.

Apának lenni mégis más. Mondja ezt nagy magabiztossággal egy anya. Az a tény, hogy egy nő szül, szoptat, nem vetíti előre a felelősségteljes, szerető anyaságot. Mindannyian ismerünk olyan nőket, akik vagy elhagyták a gyerekeiket egy jobb élet reményében, teszem azt, új szerelem miatt, vagy egyszerűen a családban nem vállalják fel a hagyományos szerepeket.

Vannak anyalelkű apák is, akik közelebb vannak fiaikhoz, lányaikhoz, mint sok önmegvalósító, karrierista nő. Nem, nem azt szeretném ezzel mondani, hogy a nőknek otthon kell maradniuk és csak a háztatással és a gyerekkel kell foglalkozniuk. Arra szeretnék rávilágítani, hogy manapság nem ritka a családját elhagyó anyuka. Lassan az is megszokott lesz, hogy a nő nem vállal gyereket, mert így is teljes az élete.

Apák. Természetesen vannak jók is, rosszak is, nem szentté akarom őket avatni így Apák napján, csak jó lenne észrevenni ebben a fene nagy emancipációban, hogy ők is léteznek. Nem arra vannak kitalálva, hogy robotoljanak, hordják haza a pénzt, erejükön felül teljesítsenek, mert gyerekük született. Az apa is férfi, lehet, lusta, nemtörődöm, link, ahogy egy nő is. A köztudatban mégis inkább az terjedt el, hogy a férfiak lépnek le, hagyják el a családjukat, lépnek félre. A nő a mártír, a szenvedő, a küszködő. Igen, ilyenből is van bőven. Mégis mindenki ismer csodálatos apákat, akik hatalmas türelemmel tanítják biciklizni a csemetéiket, viszik őket orvoshoz, maradnak otthon velük, ha betegek, és ha kell, a fodrászhoz is beülnek csacsogó lánykáikkal, pedig ehhez nagyon nem fűlik a foguk. Egyre több férfi hozza-viszi a gyerekét az óvodába, iskolába. Egyre gyakrabban találkozhatunk babakocsit tologató apukákkal. A minden változik-témakörben ez is lehetne egy fejezet. Pár évtizede elképzelhetetlen lett volna. Férfiatlan.

A jó apa, ha figyel, ha játszik a gyerekével, annak szemében a legcsodálatosabb emberré válik. Olyan ajándékot ad, amit nem fog egyetlen gyerek sem elfelejteni.

A biztonságot, erőt.  Érezteti, rá mindig lehet számítani, és hatalmas mosollyal, öleléssel lehet fizetni. A jó apa sokszor túl engedékeny, mert nincs ideje, no meg kedve veszekedni, inkább rálegyint a dolgokra.

 A jó apa jó ember.

Tudja, hogy akit ő a világra kért, azért feladatot vállalt. Pontosan tisztában van azzal, hogy a gyerek semmit nem szeret annyira, mint együtt lenni azzal, aki neki a legfontosabb.

Az együttlét öröme, a kirándulások, a hempergés a fűben, a félrenézés, amikor a gyerek a pocsolyában tapicskol, mind, mind része egy varázslatnak, amit úgy hívunk apaság.

A jó apa akkor lesz még jobb, ha egy olyan nő van mellette, aki őt építi, segíti, akinek nem az a legfőbb dolga, hogy róla pletykáljon, őt becsmérelje.

Mielőtt bárki ellenpéldák sorával jönne, tudom, másmilyenek is vannak.

A bírálók, a gyereküket nem elfogadók, a menekülők, azok, akiknek a gyerek egyet jelent pénzzel. De így Apák ünnepén szeretném azt hinni, ők vannak kevesebben. Ha rágondolunk a saját édesapánkra, eszünkbe jut, milyen hangosan tud(ott) nevetni, hogyan veszekedett a szomszéddal a gesztenyefa átnyúló ágai miatt, hogyan lustálkodott vasárnap a kanapén és tagadta, hogy elaludt a Forma-1 monacói futamán. Nem is aludt, csak úgy horkolt csukott szemmel.

Hajnali négykor morgás nélkül (tette, de nem mutatta) jött értünk a buliba, még ha 200 km-re is voltunk. Reggel az egészséges tízórai mellé, amit anya csomagolt (sokmagvas zsemle, pulykasonka, saláta, uborka, paradicsom), a büfében vett még egy ropit, hogy örüljünk, mert esendő tekintettel kérleltük, és lelkünkre kötötte, hogy ez maradjon a közös titkunk. Anya nem tudhatja meg soha, mert lenyakazza őt. Nem is tudta.  Áááá! Csak amikor a könyveink alatt, a táskánk aljában megtalálta a ropis zacskót, akkor sejtette meg, a háta mögött is zajlanak események. Ilyenkor elmosolyodott és bölcsen hallgatott.

Isten éltesse ma az apukákat, apucikat, apákat! Megérdemelnek egy hatalmas ölelést! Egyet a földieknek és egyet azoknak, aki már fentről figyelnek bennünket.