2019. nov 23.

Normális nők és normális férfiak

írta: Hildaságok
Normális nők és normális férfiak

Amikor nagyjából két és fél éve elkezdtem blogot írni, úgy határoztam meg magamnak a témát, hogy a nők legyenek középpontban. Nő vagyok, nőként érzek, reagálok, gondolkodom. Az ítéleteim, a véleményem, a vívódásaim mind-mind tükrözik ezt. Megtanultam, hogy nőnek lenni sokszor előny, olykor kiváltság, máskor meg egyenesen hátrány. Sok-sok nővel, baráttal, szomszéddal, kollégával való beszélgetés során tapasztaltam meg, hogy nőként élni, viselkedni igen összetett dolog. Kezdve a szerepmintáktól, az akarva-akaratlanul előidézett reakciókon keresztül a néma büntetésig.

Hogy sokan sokfélék vagyunk, az nem újdonság, de az sem, hogy tulajdonképpen van egy alapkategória. Vannak olyan helyzetek, amelyekben a nők azonos módon reagálnak, hasonló dolgokat élnek meg, várnak el a párjuktól, vagy épp a külvilágtól. Egy biztos, sokkal jobban hasonlítunk egymásra, mint azt legtöbbször szeretnénk vagy hajlandóak vagyunk beismerni.

Ez lenne a normális? Van olyan, hogy normális, mint kategória? Ha csak felszínesen annyit értünk ezalatt, hogy mi nők nem vagyunk szörnyetegek, gyerekgyilkosok, alkoholisták, felbujtók, akkor ez valószínűleg az elfogadott meghatározás. Ha merünk harcolni önmagunkért, ha nem szenvedünk attól, hogy az érzelmeinket kimutatva hisztisnek titulálnak bennünket, akkor rendben is vagyunk. Ha időnként slamposak vagyunk, trágárak vagy erőszakosak, akkor is mi vagyunk a Nők. Mert egy finom kávé mellett, magas sarkúban, nejlonszatyor árnyékában csak egy nő tud istenigazából pletykálni.

A pletykák témája természetesen nagyon nagy százalékban a férfi. Azaz a férfiak, a férjek, barátok, szeretők, főnökök. Talán még a fogyókúrás tanácsokat és az új cipődivatot is megelőzik. Keressük a normális férfiakat egy életen át. Manapság valamiféle divat lett szapulni az erősebbik nemet. Nagyon könnyen rájuk húzzuk a vizes lepedőt és kijelentjük, hazugok, csalárdok, csalnak, trehányak, felelőtlenek. Nincs is valamirevaló férfi 1000 km-es körzetünkben. Ezt bizton állítja egy rakás nő. Sokan önelégülten, magabiztosan közlik, valaha bezzeg voltak igazi, stramm pasik, akik úgy öltözködtek, mint a fekete-fehér filmek sztárjai, aki kalapot emeltek, ajtót nyitottak, felsegítették a kabátot és az ajtóban mindenkor előreengedték a hölgyet. Valószínűleg voltak ilyenek. Ma is vannak, de ma nem akarjuk őket meglátni.

Vajon mi nők olyanok vagyunk, mint valaha élt nagyanyáink? Természetesen nem. A szendeségről egyre többen gondolják, merő ostobaság. A türelmet sem ismerjük és igenis lépünk, ha a kiszemeltünk totojázik. Minden valamirevaló női magazin elmondja, hogy kézbe kell venni a sorsunkat, meg kell környékezni a férfit és rámenősnek lenni nagyon is pozitív dolog. Kiakadunk, ha valaki fel szeretné adni ránk a ballonkabátunkat, mert hát van kezünk. Igenis tudunk és merünk boxolni, focizni, füvet nyírunk, falat festünk, zárat cserélünk. Sokszor persze nincs más választásunk.

Mindeközben ácsingózunk a régi világ után. Pedig a férfiak, ha meg is változtak, az miattunk is történt. A történelem, a háborúk, a nők néha túlzott öntudatra ébredése is segítette ezt a változást. De ez így van rendjén. Ha meg nem, akkor sem tudunk rajta változtatni. A kerék nem gurul csak előre.

Mi akartuk ezt, bármennyire nem könnyű beismerni.

Kihívóbbakká váltunk, merészebbekké és olykor közönségesebbekké. Nem hagyjuk már, hogy bennünket hódítsanak, mert mi akarunk hódítani, olykor irányítani is.

Mindezekkel együtt erősebbek is lettünk, bátrabbak, kreatívabbak. Hogy most ez a normális? Valószínűleg igen. Ma már ez az elvárható viselkedésforma.

A férfiak is megélik a változásainkat. Talán az évszázadok kódolt üzenetei nehezen fejtődnek meg bennük, de azért igyekeznek. Mosogatnak, teregetnek, gyereket pelenkáznak, tologatják a babakocsit az utcán. Ha ez mégsem történik meg, akkor meg dolgoznak, rohannak, intézik az életüket, ezáltal a mi dolgainkat is. Nem utolsó sorban eltartják a családot. A normális férfiak…

A héten Férfiak Napja volt. Vajon hányan tudták? Hányan köszöntötték fel a párjukat egy üveg jóféle whiskyvel? Sokan erre azonnal azt mondják, hogy az év 364 napja a férfiaké. De higgyük el, hogy nem. Legyenek bár teli hibával, nyúljanak el a kanapén, mégis meg kell értenünk, hogy mi nők is pontosan ilyenek vagyunk: nem tökéletesek. Olykor fásultak, negatívak, rosszkedvűek, gonoszkodók.

Van egy jó arcunk, ahogy nekik is. Mi „normális” nők szeressük a „normális” férfiakat, mert ettől lesz kerekebb a világ. A szögletest pedig csak a tévében díjazzuk.

 

Szólj hozzá