Az idei sem más. Egyelőre. Csak vágyakozunk azután, hogy egyszer szebb meg jobb legyen. Csak egy pillanatra akarjuk a filmbeli karácsonyt, ahol mindenki mosolyog, a harag elszáll, a fa tökéletesen illik a tartóba, a háziasszony csodásan sminkelve remekel, a gyerekek pedig csillagszemmel várják a csodát. Az advent a várakozás, a befelé fordulás időszaka. De erre a legtöbben képtelenek már. Meggyújtják a gyertyákat, feldíszítik a házat, de mindez csak külsőség marad, ha belül nincs meg az öröm. Lassan elfelejtünk örülni. Gondosan igyekszünk megfelelni az elvárásoknak, mert akkor is lesz bejgli és halászlé, ha nyelvünk lóg, akkor is drága ajándékokat veszünk mindenkinek, ha utána csak szomorúan tapasztaljuk, hogy nem volt értelme. ...

Ha esik a hó, egyszeriben minden tiszta lesz. Titokzatossá válnak a léptek és muszáj várni valakire. Valahonnan tárt karokkal érkezik egy ismeretlen és ajándékot szór.

Ha esik a hó, csendes nyugalomba süllyed a bánat és két marokkal nyúl bele ládájába, hogy áldásait osztogassa. A világ megáll egy pillanatra és olyan lesz, mint sosemvolt gyermekkorunkban, amikor kevés volt a szomorúság és a felnőttekre hagytuk volna a sírást. Ha lehetett volna. Ez nem ment könnyedén, mert lágy ölelésük beborított minket és vigaszt nyújtott könnyeinkre.

Ha esik a hó, akkor hirtelen fehér lesz a fekete, szép lesz az ócska és minden, ami szennyes volt, kis időre ragyogni kezd. Mintha frissen mosott lepedők illata szállna a légben és ...

Kata gyűlölte a férjét. A testét, a szagát, a hangját, a jellemét és az összes szót, amit kiejtett a száján. Mindegyik romlottnak és undorítónak tűnt. Mintha a szavak megpenészedtek volna a sok negatívumtól, ami a férfiből áradt. Mindegyiknek színe és bűze volt. A férje közelében sokszor fogta el az öklendezés. A legtöbb kimondott szó, amelyből mondatfolyamok keletkeztek, szennyes volt és úgy hömpölygött, mint tavaszi áradáskor a Tisza, ha teledobálják vizes flakonokkal.

Mindent és mindenkit szidott. Nem emlékezett arra, hogy mikor mondott valakiről vagy valamiről kedveset. Egyetlen kivétel talán a kedvenc focicsapata volt. Azt tudta és merte isteníteni. Ha lehetett volna, a nappalijukat is zöld-fehérbe öltöztette volna ...

Többször foglalkoztam már blogjaimban a problémás gyerekekkel. Legyen ez viselkedés zavar vagy tanulási, beilleszkedési gond. Jó megoldások nem nagyon születtek az évek során, ami persze ezer háttér tényező miatt is van. Egyre több cikk, tanulmány születik az integrálásról, a fejlesztésről és egy rakás kutatás próbálja megoldani vagy feloldani ezt a társadalmi jelenséget.

Mindeközben elsikkad az a tény, hogy vannak jó gyerekek. Vannak olyan szülők, akik odafigyelnek a gyerekeikre, mesét olvasnak nekik, meghallgatják a történeteiket. Örülnek az örömeiknek és szomorúak, ha bánat éri őket. Kézzel-lábbal igyekeznek a gyerekkel érdemben törődni és megmutatni neki, hogy a tárgyak nem helyettesítik a szeretetet. Nem az ...

Sokszor azt gondoljuk, hogy nincs is annál természetesebb, mint hogy egy szülő szereti a gyerekét. Pláne egy anya esetében, aki a testében hordja, táplálja a magzatot és hozza világra nem kis szenvedések árán. A gyerek aranyos, kedves, a felnőttől függő lény hosszú ideig. Csodás a mosolya, az illata, a hurkácskái, és elképzelhetetlen dolog nem elfogadni. De mégis akadnak olyan anyák és apák, akik nem kötődnek a gyermekeikhez. És itt most nem a korai kötődések hiányára vagy a szülés utáni depresszióra gondolok. Később, a gyermek fejlődése, a családban betöltött és elfoglalt szerepe szerint is hamar kiderül, hogy ő szeretett vagy nem szeretett pozícióban van-e. A nyugati kultúrákban a mindegy, csak egészséges legyen- elv ...

Ezer meg ezer alkalommal felvetődik a kérdés, mit akar a nő? Mire vágyik? Erre biztosan könyvtárnyi irodalom böngészésével is nehéz lenne válaszolni. Azt viszont tudjuk, és remélem, tudjuk, hogy a szerelmes nő mit akar. Ennél egyszerűbb és lehetetlenebb vágy nem sok van. Egyetlen akar lenni a világmindenségben! Egyetlen akar lenni a körülötte zajló hétköznap-folyamban.   De csak annak, akit szeret. Mondjuk, másokat nem is érzékel akkortájt.   Egyszerűen nem képes észrevenni a többi embert, vagy ha igen, akkor, abban az időszakban mindenki jó és szép. Mert a világ is az. Mondhat, ígérhet bármit, lehet elfogadó, kedves, odaadó, de ha szerelmes, akkor ebben a szerelemben porrá őrlődik. Olyan erősen ad, annyira igyekszik mindenben ...

Legtöbb problémánk abból fakad, hogy azt hisszük, mások boldogabbak, jobban megy neki, többet nevetnek, jobb helyeken járnak, fantasztikus élmények érik őket. Kifelé azt közvetíti a sok mosolygós ember, hogy sikeres, olyasmit is megtehet, amit a legtöbb ember nem. A gyerekei csodálatosak, gondtalanok a mindennapjai és még a reggelije is annyira különleges, hogy okvetlenül meg kell osztania a világgal. Ha a szexuális tartalmakat nem tiltanák le a közösségi oldalak, akkor valószínűleg a méretek és az alkalmak száma is felkerülne és lehetne csemegézni a hazugsághalmokból, no meg irigykedni vagy sajnálkozni. Mekkora szerencse, hogy legalább ez nem frusztrál bennünket! Az emberek képesek lennének versenybe szállva hatalmasakat ...

Zsóka néni mindent gyűjtött. Apró háza kertjében nem volt egy talpalatnyi hely sem már, mindent ellepett a kacat. Néha a koszos, foszlott takaróhegyek mögül kikandikált vidám arca, amint elégedetten mosolyogva rátalált egy-egy értékes kincsre, amit ezer éve rejtett el. A guberálás úgy hozzá tartozott, mint kopott, barna irhakabátja, ami új korában sem volt már új. Télen-nyáron hordta. Az alján tanyát vert a zsíros kosz, a rojtok úgy néztek ki a zsebén, mintha Old Shatterhand a prérit hatszor körbelovagolta volna bennük.

Szürke kendőbe burkolt, mosolygós arcát ismerték a környéken. Valaha tanítónő volt. Azt beszélték, hogy szigorú volt és megkövetelte a rendet, de ha kellett, tudott lágy is lenni. Aki manapság arrafelé ...

A hála a legtöbb embernek nem erőssége. Sokan nem szeretik azt a kellemetlen érzést, hogy tartoznak valakinek valamivel, még ha ez nem is más, mint a köszönöm szó. Szorongást ébreszt bennünk, ha valaki egy adott időszakban tudott a gyengeségünkről és segített. Sokan azt hiszik, hogy ha segítenek a bajban akár pénzzel, akár más formában, akkor az iránt, aki a kezét nyújtotta, hálatelt szívvel lesznek. Természetesen akad erre is példa. A népmeséink is mondják, hogy jótett helyébe jót várj, de nem biztos, hogy attól, akinek adtuk.

Figyeljük meg, hogy sokan, akik valamilyen módon részesültek a segítségnyújtásunkban, egy idő után elkerülnek. Ez szinte érthetetlen, mert jók voltunk hozzájuk, mégsem értékelik. Ha igen, ...

Zsanka ismerős zajra ébredt. Ugyanarra, amire tegnap, tegnapelőtt, vagy fél éve szinte minden éjjel. Már dühöngeni sem volt kedve. A folytonos éjszakai ébrenlét elszívta minden erejét. Húsz éve, a lányához felkelni sem volt egy álom, de hát ő kisbaba volt. Ha meghallotta apró nyüsszögését, azonnal a karjaiba vette. Igaz, hogy ennek az lett a vége, hogy másfél óránként ült félkómában a kanapén. Talán szoptatta is, de erre nem emlékezett utóbb. Egyszerűen nem volt magánál.

Élete legrosszabb időszaka volt, bár ezt nem illett mondani, mert a babaszagú szobában, az édes anyaság-kábulatban nem panaszkodhatott volna senkinek rosszallás nélkül. Hiszen ezt vállalta. Tudhatta, hogy a csecsemők sírnak, nyűgösek és ezer bajuk ...