2018. dec 17.

Ha esik a hó...

írta: Hildaságok
Ha esik a hó...

Ha esik a hó, egyszeriben minden tiszta lesz. Titokzatossá válnak a léptek és muszáj várni valakire. Valahonnan tárt karokkal érkezik egy ismeretlen és ajándékot szór.

Ha esik a hó, csendes nyugalomba süllyed a bánat és két marokkal nyúl bele ládájába, hogy áldásait osztogassa. A világ megáll egy pillanatra és olyan lesz, mint sosemvolt gyermekkorunkban, amikor kevés volt a szomorúság és a felnőttekre hagytuk volna a sírást. Ha lehetett volna. Ez nem ment könnyedén, mert lágy ölelésük beborított minket és vigaszt nyújtott könnyeinkre.

Ha esik a hó, akkor hirtelen fehér lesz a fekete, szép lesz az ócska és minden, ami szennyes volt, kis időre ragyogni kezd. Mintha frissen mosott lepedők illata szállna a légben és látnánk a magasba röppenni őket. A fák lázasan hajladoznak, mert a váratlanul jött ajándék fáradt terhet rak rájuk.

Ilyenkor jó lenne minden gallyat megsimogatni, megkeresni a törzset, amely elengedte őt és hagyni, hogy lepotyogjon az a néhány, még kétségbeesetten kapaszkodó, szikkadt levél a fák legtetejéről. Vajon egyes levelek miben reménykednek, miért válnak meg oly nehezen a fa-anyától? Csak lebegnek, táncolnak, de nem hullnak le, pedig a többiek már régen készülnek a földi újjászületésükre.

Ha esik a hó, ragyogni kezd az emberek szeme, mert a képeslapok fényét látják meg. Azt, amikor az erdő közepén a hóba guggolt kis kunyhó ablakából integet a remény. Amikor úgy tűnik, hogy biztosan ott lakik a boldogság és sóvárogni kezdenek a máskor oly gyűlölt magány után.

Ha esik a hó, hideg hoz. Előre üzen, de senki nem hallja meg, mert a fehérség elvakít, nem képesek meghallani a vészcsengőt. És megfagynak emberek, akiket nehezen veszünk észre, mert a padokon éjszakáznak. Takarójukat elviszik a közteresek, mert nem nyújtanak szép látványt. Az utánuk maradó kartondobozok sütnek a fagytól, és az ott, nemrég még  összekuporodó emberek elengedik az életet.

És hull a hó, amely nem sokára meghal, de előtte megmutatja csúnya sár-arcát is. Az a rövid idő, amikor a szépségben fürdik, gyorsan eltelik, mert a lapátok és seprűk táncot járva eltörlik pompázatos játékukat.

Ha esik a hó, csak illúzió a szépség. Magával hozza a gyereknevetést, a hempergőző kiskutyákat, a lapátoló apákat. Az autósok hangos dudálása jelzi, hogy álom, amit hiszünk, csodás, de hamis. Kinyújtott kézzel megfoghatjuk, de a hópihe nem lehet a miénk, azonnal visszatér a teremtőjéhez. Kesztyűnkön csak egy ártatlan vízcsepp marad üzenve, hogy mi sem vagyunk mások, csak apró fogaskerekek, amelyek nélkül talán nem lenne oly szép a világ, de ha kipottyanunk a gépezetből, a nagy kerék még működni fog tovább szépen, olajozottan.

És a hó hull tovább…És el kell hinni, hogy a világ még jó lehet.

 

Szólj hozzá