2017 van, s ez a kérdés aktuálisabb, mint valaha….Öltözködünk vajon vagy csak felöltözünk? Esetleg csak felveszünk valamit? …Egy átlagos reggelen munkába menet vajon kitaláljuk, hogy mi legyen rajtunk, vagy  benyúlunk a szekrénybe, és ami éppen vasalva van, azt kirángatjuk? Jó lesz ez, jön a gyors nyugtázás.

Mert csak munkába megyünk, mert csak bevisszük a gyereket az iskolába, csak leugrunk a boltba vagy nem is megyünk sehová, akkor meg pláne…

Már nincs ünneplő ruha, nincs hétköznaplós sem, ahogy öreganyám  hívta azt a semmilyent, amit csak úgy a hétköznapokban viseltünk, amire nem kellett vigyázni. Ünneplő ruhája már csak egy iskolásnak van, amit gyorsan kinő, szabadul is tőle minden ünnepség végeztével, mert kényelmetlen, hamar bepiszkolódik. De ha még muszáj is ünneplőt venni, a cipő az maradhat valami szakadt tornacipő, mert elegáns cipőt nem veszünk gyereknek, minek, úgyis egy-kettőre kinövi. Nem is engedjük meg neki, hogy kicsit másképp érezze magát annak fényében, hogy valamilyen nem hétköznapi eseményre készülődik. Magunknak sem engedjük meg azt a luxust, hogy a hétköznapokból kiszakadva kicsit másmilyenek lehessünk. A ruha öltöztet, ez nem újdonság…Kívül-belül mások leszünk, lehetünk vagy csak lehetnénk, ha ruháinkkal ezt jeleznénk. Ja, hogy nem a ruha teszi az embert?

 Ugyan! Dehogynem. Hányszor és hányszor futunk bele abba a csapdába, hogy jól öltözött férfi, nő kérésére megállunk az utcán, bármennyire sietünk…Ajtót nyitunk olyanoknak, akiknek a ruhája tiszta, netán a férfi zakót visel? Azt tanítjuk a gyerekeinknek, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, de azt soha nem mondjuk el, hogy nem az a jó, aki szépen néz ki vagy illatos, inkább abban a hiszemben hagyjuk, hogy a rossz emberek mindig piszkosak és legfőképp csúnyák.

Szóval csak felöltözünk? Legtöbbször igen. Alig maradt már olyan alkalom, amikor kicsit is mások akarunk lenni, vagy másnak kell lennünk. Ezek csakis a legszélsőségesebb események: temetés, esküvő. A színházat felejtsük el. Oda jó a farmer, jó valami egyszerű munkából érkező együttes is. Nem akarjuk megtisztelni a színészeket, önmagunkat főleg nem, esetleg a partnerünket azzal, hogy kicsit rákészülünk arra, hogy aznap este valami más helyre csöppenünk, ahol a bársonyszékek, a   ragyogó csillárok jelzik, hogy nem otthon vagyunk, nem a fotelban eszegetjük a párizsis zsömlét, mellettünk meg a kólás üveg. Innen folytatom…

Tiltakozzatok vagy érveljetek! Várom a kommenteket!