2017. sze 25.

Királyfik és egyéb álmok

írta: Hildaságok
Királyfik és egyéb álmok

Egész kislánykorunkban úgy neveltek bennünket, hogy azt higgyük, vannak királyfik. Olyan királyfik, akik eljönnek értünk, megmentenek, hazavisznek, dédelgetnek bennünket és mellettük királylányok leszünk. Természetesen az idő múlásával elég hamar rájövünk arra, hogy a királyfik nem mindig szeretnek harcolni értünk, megmenteni sincs mindig kedvük bennünket, mert épp szerelnek valamit, vagy épp meccs megy a tévében, vagy egyszerűen csak lusták kikászálódni a fotelból. Tulajdonképpen nem is értik, hogy miért várjuk a megmentést, hiszen egyenjogúság van, kiharcoltuk magunknak, s legyünk akkor már fenemód önállóak, ne várjuk azt, hogy helyettünk tegyenek meg bizonyos dolgokat.

A királyfik ma már igen ritkán veszik elő berozsdásodott karjukat, nem érzik szükségét annak, hogy bizonyítsák nekünk, hogy hősiesek, bátrak és bármit megtennének értünk. Inkább elvannak kellemesen a kanapén, növelik a testméretüket, azzal vigasztalják magukat, hogy ha egy hal elúszik, nem történt baj, mert sok hal van az óceánban.

Nekik van igazuk. Mi nők, ha nem is teljesen tudatosan, de átvettük tőlük a hatalmat. Kasztráltuk férfiasságukban őket, és nap, mint nap megmutatjuk nekik, hogy remekül boldogulunk nélkülük. Igenis össze tudunk szerelni egy 100 darabos IKEA szekrényt, hiszen ott az útmutató és olvasni meg tudunk. A polcot is fel tudjuk fúrni némi igyekezet után, ki tudjuk cserélni a zárat, ha nagyon sürgős, de értünk az autókhoz is, ha kell, legalább annyit, hogy melyik milyen színű és hol vannak benne a gyertyák. Mindezek mellett főzünk, mosunk, takarítunk, fél kézzel füvet nyírunk, a gyereket közben kikérdezzük, mosolygunk, ragyogunk,közben meg még a szomszéd házassági válságának rendezésére is képesek vagyunk, mert pár remek tanács mindig akad a tarsolyunkban. Szóval tökéletesek vagyunk, minden működik körülöttünk. De egyszer csak beüt a krach, amikor azt érezzük, hogy elég ebből…Abból elég, amire eddig igencsak büszkék voltunk, amivel dicsekedtünk, mert mintafeleségek, mintanyák voltunk, de közben kiveszett belőlünk a gyengédség, a finomság. Elfelejtettünk segítséget kérni, s már elfogadni sem tudunk, mert azt már szánandóan gyenge hozzáállásnak éljük meg.

Ezek után panaszkodunk a barátnőnknek, hogy a férjünk, a párunk lusta, semmiben nem segít, hízik, nem tisztel bennünket, nem vagyunk számára kívánatosak. Már nem emlékszünk arra, hogy a kapcsolat kezdetén, amikor pillánkat rebegtetve azt mondtuk a fiúnak, hogy égőt nem tudunk cserélni a konyhában, milyen készségesen állt fel a létrára, tette meg és mennyire hálás volt nekünk a büszke pillantásunkért, amivel jutalmaztuk.

Akkor elég volt egy kedves ölelés, egy jó szó, egy lágy köszönöm, s a helyére került minden. Mert akkor még mertünk nők lenni, nem gondoltuk azt, hogy úgy leszünk nagyszerűek, ha kizárjuk a férfiakat az életünkből és nagy, erős nőként funkcionálunk.

Akkor, réges-régen, a szerelem pirkadatakor hagytuk őket férfiaknak lenni. Nem vártunk el olyasmiket, amik a nők feladatai. Nem attól lettek különlegesek a szemünkben, hogy mosogattak, teregettek, bár ettől sem tört le a kezük, hanem attól, hogy támaszaink voltak. Ezt éreztettük velük. Mertünk gyenge, esendő nők lenni, ők meg mellettünk kisfiúkból erős, szeretnivaló férfiakká váltak.

Most már csak a panasz marad. Azt hajtogatjuk, hogy a mai férfiak nem elég érzékenyek, nem figyelnek ránk, nem hallgatják meg a mondanivalónkat. Csak üres tekintettel bámulják a monitort, öldöklik a zombikat a gépen, de bennünket nem látnak.

Valami nagyon félrement. Nem ez volt a fene nagy emancipáció célja. Egyenlőséget akartunk, jogokat, elfogadást minden téren, közben meg elveszítettük a másik oldalunkat, a bennünk rejlő csodás, érzelmekkel teli gondoskodó nőt. Tisztelet a kivételnek. Ma már csatázunk a férfiakkal mindenről, mindenkor. Örökös versenybe hozzuk magunkat velük, pedig egyszerűen csak a szerepeinket kellene tudni és elfogadni. Ha megengedjük nekik, hogy férfiak legyenek mellettünk, akkor mi is igazi nők lehetünk, mert csak így leszünk egészek. A yin és yang csak így olvad össze.

Legyünk bátrak azok lenni, akik vagyunk! Nők, esendőek, néha sírósak, néha hisztisek, de nyugalmat, kedvességet, odaadást adó nők….Cserébe visszakaphatjuk a férfiakat, akiket most oly nagyon hiányolunk.

 

 

Szólj hozzá