Amikor elkezdtem blogot írni, idestova fél éve, az ötletgazda javaslatán sokat rágódtam. Azt ajánlotta, szóljon a divatról, stílusról, tanácsokról, arról, hogy hol és mit érdemes vásárolni, vagy mit hová illik, nem illik felvenni. Valahogy azt éreztem, hogy nem vagyok ahhoz kompetens, hogy ebben a témában tanácsokkal lássak el másokat. Valahol mélyen azt is gondoltam, hogy sokkal több lakozik bennem, mint hogy a múlékony divatról papoljak. No meg, aki oktatja, az nem csinálja….

Arra is rájöttem, hogy bármennyit szépelegnek az emberek a belsőt dicsérve, meglátva valakit az első öt másodpercben csak a külsejét, a ruháját, a frizuráját, a cipőjét ítélik meg. Mást nem is tudnak tenni, hiszen a szép, jóságos vagy odaadó szívét senki nem hordja a testén kívül. Valószínűleg ez sem véletlen. Csodás ötlete a természetnek vagy nevezzük bárminek, hogy a legfontosabb dolgokat mélyen belülre rejti el, hogy idegen szemek, akaratok ne férjenek hozzá.

A 21. század nője nem szerzi meg magának azt az örömöt, hogy kiöltözzön a maga kedvéért. Nézzünk csak végig a körülöttünk lévő embereken! A ruházatunk is olyan, mint a mai társadalom. Sietős, kapkodós, nincs benne semmi különleges, nem is igyekszünk azzá tenni. Rendelkezésünkre áll millió választási lehetőség, táska, cipő, bizsu, lehetnénk kreatívak, igényesek, de tegyük a szívünkre a kezünket: hányszor és hányszor döntünk a farmer-póló mellett, mert egyszerűbb, mert nem lógunk ki benne a sorból, mert praktikus. Csodálni csodáljuk elvétve a nagyokat, a régi elegáns színésznőket, de már őket sem nagyon, mert a mai világ leszoktat bennünket lassan a másik ember elismeréséről, arról, hogy észrevegyük a másikban a stílust, mert akkor kevesebbnek kellene gondolnunk magunkat. Ezt meg ugye nem szeretnénk. Inkább azt mondogatjuk, hogy már más világ van, már nem fontosak az ünnepnapok, és miért ne öltözzünk egy színházi előadásra úgy, ahogy hétköznap bármikor. Valaha elképzelhetetlen volt, hogy ne adjuk meg a tisztelet a színészeknek szép ruhákban, mert így nem csak az esemény, hanem magunk is különlegesek lehettünk. Templomba mindenki a legszebb, legfinomabb ruhájában ment, mert ott tiszta lehetett nem csak belsőleg, hanem külsőleg is. Mindez nem szólt másról, csak arról, hogy tiszteletet mutattunk a többi ember iránt. Vagy önmagunk felé. Nem csak az elmémet akartam fényesíteni egy előadáson, hanem a külsőm is jelezte, hogy most nem vagyok a hétköznapok sodrásában.

Most már ezt is eltöröljük. Annyira összemossuk a napokat, hogy az ünnepeink sem lesznek már többé ünnepek. Aztán meg sajnálkozunk azon, hogy senki nem figyel ránk, nem vesz észre bennünket. Csak átrohanunk az életen, mintha a zebra egyik oldalán állnánk, s muszáj lenne menni, mert gyorsan vált a lámpa.

Miért kell ahhoz extra különleges alkalom, hogy kiöltözzünk? Ápoltnak, csinosnak lenni mindig jó. Figyeljük meg, hogy ha ilyen nővel találkozunk, megjegyezzük magunknak. Van, amikor pozitív felhanggal, van, amikor irigyen, leszólva. Elvárjuk, hogy a férfiak királylányokként kezeljenek bennünket és persze szapuljuk őket fűnek-fának, ha nem így van, de nem vagyunk királylányok. Sokszor nem. A ruhánk, az illatunk, a friss hajunk mind mind azzá tehetne bennünket kis igyekezettel. A ruhánk, a külsőnk jelzi a belső ragyogásunk. Gondoljunk arra, hogy mennyire mások vagyunk, amikor a szerelem fűszere hullik ránk! Persze, hogy akkor rózsaszín minden, de magunkat is annak láttatjuk. A szemünk, hajunk nem csak azért fénylik, mert belül öröm van, hanem attól is, hogy nem engedjük meg, hogy a másik ne lássa bennünk a különleges nőt. Fontos a külső, nem azért, mert azok vagyunk, hanem, mert az által is lehetünk többek. Nem leszünk buták, sekélyesek és felszínesek attól, hogy adunk magunkra.

Felfordult, üres, rohanó világban élünk…Nehéz lassítani. De ez a világ miattunk ilyen. Mi vagyunk azok, akik nem nézünk fel a telefonjainkból, mi leszünk unalmasak az idő múlásával, mi leszünk ápolatlanok, ha hagyjuk, hogy az idő megmutassa, győzhet felettünk. Fel kell emelnünk a fejünket és nőnek kell lennünk, maradnunk mindig! Nincs kifogás. Csak akarat vagy annak hiánya van. A lámpa nem vált oly gyorsan, sétáljunk át a túloldalra úgy, hogy körülöttünk felszisszenjenek néhányan, hogy ez igen! Erre a nőre kíváncsi lennék, mert ő valóban NŐ. Sok sikert!