A barátságokat úgy képzeljük el gondolatainkban, mint valami kiváltságot, jutalmat az élettől, amit a többi szerencsétlen kapcsolatunk helyett kaptunk. És valóban, a barátság lehet ajándék. Igazi, valós ajándéka életutunknak.

Kilépve a kisgyermekkorból, ahol még nagyon egyszerű volt barátságokat kötni, oldani, felejteni, a kamaszkorba lépve ez már élet-halál kérdése lesz. Nem számít se isten, se ember, pláne, ha annak az embernek szülő a neve, s nemrég még félisten volt, vagy annak tűnt! Nem számít senki és semmi csak az, hogy a barátság működjön. Emiatt a kamaszok képesek megalázó helyzetekbe sodortatni magukat, szembefordulnak azokkal, akik ellenzik a barátságukat valakivel, akik teszem azt játékbabaként szórakoznak a pubertás útvesztőiben épp csak elinduló féliggyerekkel. Az, hogy mit néz a tévében, mivel játszik a társaság a gépen, hogy kinek milyen telefonja, sportcipője van, az ebben a korban a Holdra szállás kérdésénél is fontosabb.

A zenehallgatás, a véleménynyilvánítás mind-mind csak a barátok függvénye lesz. A lányok tudnak veszélyesen méltatlan helyzetekbe sodródni, mert olyasmiket vállalnak, mondanak mások előtt, amiket azelőtt soha meg nem tettek volna. Mindezt a barátságnak nevezett álkapcsolatért. Ezekben az években szenvednek a legtöbbet az érzékenyebb lelkűek, mert kemény gyötrés, kiközösítés jár, ha a szülők nem megfelelően gazdagok, menők, jófejek. Bár sohasem lehetnek eléggé azok a kamaszok szemében.

Érdekes módon, a fiúk, akik később érnek, nem élik meg pokolként ezt az időszakot, mármint, ami a barátságot illeti. A lányok semmit nem akarnak jobban, mint, hogy elfogadják őket, hogy beállhassanak a sorba, hogy szinte szürke, arctalan tömeg legyenek. De ha ezzel szembesítenénk őket, vadul tiltakoznának, mert mind borzasztóan egyéninek gondolja magát cicanadrágjában, full capjében, a karjára akasztott táskával és természetesen szigorúan Nike cipőben. Az Adidasra már sarat dobálnak, ami, meg a Deichmannban kapható, na az a legalja mindennek. Az nem versenyezhet semmivel.

Őrült féltékenységi játszmák zajlanak egy átlagos osztályon belül, szinte minden nap meg kell küzdeni a ranglétra tetején álló csaj barátságáért, aki nem azért különleges, mert letett valamit az asztalra, mert valamiben jobb, mint a többi hasonló korú, hanem csak egyszerűen jobban kitalálta önmagát. Sikerült jobb cuccokat kirinyálnia otthon, előbb engedték meg neki a piercinget, mint a többi kortársának, festheti magát gond nélkül…Egyáltalán nem veszít az értékéből, ha többiek tudják róla, hogy buta, mi több ostoba, rosszak a jegyei, vagy, hogy az egész lénye üres. Mivel csak a külcsín számít, így, ha szép, trendi, nyert ügye vagy. Sok lány küzd a pubertás idején a súlyával, a pattanásaival, azzal, hogy nem kellően jó stílusa, mert eddig nem is ezzel foglalkozott. Még az is lehet, hogy olvasott, tanult. De az ilyeneknek, ha nem elég kemények, erősek, leáldozott. Márpedig a legtöbbször nem azok, mert a menő kamaszlányok a bandájukkal mindenkit ki tudnak csinálni lelkileg. Kevesen mernek önmaguk lenni, hiszen félelmetes ellenségeket szereznek, ha nem állnak be a sorba.

Akik eddig szoros barátságban voltak, sokszor szétszakadnak egymástól, mert az egyiküket beszippantja a banda. Keservesen fájdalmas időszak ez sok kamasz lánynak, sok a sírás nap, mint nap, főleg otthon. És ezt nem lehet elmondani a szülőknek. Ha mégis, akkor a keress más barátnőt, ők nem érdemlik meg a kedvességed, akkor ne barátkozz velük - mondatok, csak dühítőek, mert pontosan mindezek ellenkezője a cél. Bekerülni és benne lenni a menő bandában mindenáron. Elkerülni szekálást, gúnyolódást, az undok megjegyzéseket, a ciki kérdéseket a szülők anyagi helyzetéről. Ezt egy kamaszt épp, hogy alig ismerő szülő meg nem érti. Próbálkozik, de ha elfelejtette, hogy milyen is volt ez az időszak az ő életében, akkor veszett fejsze nyele az egész.

A legrosszabb az, hogy nem lehet segíteni kétségbeesett gyerekünknek…Meg nem is kell. Ez az ő saját harca, amit a felnőtté válás hosszú folyamatában meg kell, hogy vívjon. Hogy érezze, nem gyerek már…Ettől nem tudjuk megkímélni. Szerencsére. Mert a mai szülő, ha lehetne, helyette kínlódna.

Folyt. köv.