Azt mindenki már unalomig szajkózza, hogy szinte minden második házasság válással végződik. A statisztikák azt is kimutatták is, hogy a válások kétharmadát a nők kezdeményezik. A férfiak csak alig a falig mernek lépni.

A házasságról, mint intézményről mindenkinek megvan a saját külön bejáratú véleménye. Azt is tudjuk, hogy a 21. század első felében a házasodási kedv alaposan megcsappant, hiszen a szabadon választott együttélések bőven nyújtanak lehetőséget arra, hogy kipróbáljuk az együtt lakást, a közös életet, a másikat, a mindennapokat. Ha nem sikerül, akkor viszont nem kell bonyodalmas tortúrákon átmenve kilépni belőle.

A válás akárhogy is nézzük, kudarc. Egy olyan szép reményekbe vetett hitnek a lerombolása, amit éveken át alapoztunk vagy alapoztak meg bennünk. Házasnak lenni státusz, főleg, ha valaki még viszi a férj nevét is. A házasság az önbizalomhiányos nő számára annyit is jelent, hogy kellett valakinek, hogy elkelt, hogy érezhette önnönmaga fontosságát. Nagyon féltjük a családképet, mert akárhogy is van, ennél jobbat még nem találtak ki. Pedig sok esetben a házasság már rombol, pusztít, s nem csak lelki terrorban élhet az egyik fél, hanem testi fenyegetettség által is.

De nehéz válni. „Majd, ha a gyerekek nagyobbak lesznek…” mondják sokszor. Mert a gyerek mögé bújni a legelfogadottabb indokok egyike. A válni képtelen félnek pajzsa lesz a gyerek, sőt a védőbástyája is. A válás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyerek elszakad egyik szülőjétől bár ez is gyakran előfordul. Nagyon jó lenne kulturáltan csinálni, de jó válás aligha létezik. Sérül mindegyik fél, mégis van olyan helyzet, amikor a fejlődésünk, a boldogulásunk érdekében csak ezt a döntést hozhatjuk meg. Abban a lélekgyilkoló légkörben, amiben élünk éveken át, a gyerek is megmérgeződik, és bármennyire azt hisszük, hogy nem lát, hall semmit, hiszen hangos szó a jelenlétében nem hangzik el. Mégis mindent pontosan érez. Ha nem lát maga körül egy-egy kedves ölelést, simogatást, egy-egy becéző szót, akkor azt tanulja meg, hogy így kell vagy lehet bánni a másik féllel. De ha a negatív kritikák, a becsmérlő megjegyzések, tekintetek átveszik a szeretet helyét, akkor már a hangos veszekedés csak hab a tortán. Ezt a gyerek átlátja.

A feszült légkörben, ahol nincs összhang, ahol minden olyan, mint egy kitörésre váró vulkán, senki nem érzi magát biztonságban. A gyerek meg pláne nem. Szenved anya, szenved apa, egyikük sem mosolyog vagy, ha igen, akkor is csak megjátssza. És ekkor még nem említettem az alkoholt vagy a tettlegességet. Az elcsattanó pofon, a szidalmazás már egyenes visz, vihetne a válásig, ha a bántott fél merne lépni. De sokan még így is várnak.

A házasságon belüli egyenlőtlen terhek is feszültséget gerjesztenek. Ha az egyik fél nem teszi oda magát. Ha nő, mondjuk túlságosan önmegvalósít, ha ideje nagy részében önmagát részesíti előnyben. Vagy ha a férfi lusta, tesze-tosza, nem veszi ki a részét a munkából vagy neki csak a munka a munkahelyén való helytállást jelenti. Máris jelentkeznek azok a gondok, amelyek csak mélyítik a köztük lévő szakadékot.

A válások igen nagy százalékban az első gyerek megszületése után történnek. A nő elfeledkezik arról, hogy nő és feleség is, és csak anya lesz a nap 24 órájában. A férfit ilyenkor minden téren elhanyagolja, természetesen szexuálisan is. Ez alaposan felborítja az egyensúlyt. Ami eddig csodálatosnak tűnt, most elvész a kis jövevény miatt. Ha a férfi nem kap figyelmet, intimitást, gyengédséget, akkor keresni fogja máshol.

A képbe ekkor is, és az elhidegülés más szakaszaiban is könnyen belép a szerető. Ő már az utolsó láncszem, sok minden vezet oda, hogy létrejöhessen a vele való kapcsolat. Mégis a válások fő okaként a megcsalást szokták megjelölni. Pedig az út odáig legtöbbször rögösebb, mint gondolnánk. Mégis könnyebb hibáztatni mindenkit, mint önmagunkat.

A folytatásban arról írnék, hogy mit gondol a férfi a válásról…Válik? Nem válik?