Kedves Szerelem!

Azt gondolom, végső ideje kimondanom azt, amit Veled kapcsolatban gondolok. Volt köztünk néhány randi. Volt sikeresebb is, és végződött néhány csúfos kudarccal, de azért meg kell mondanom, hogy csalódást okoztál úgy egészében véve.  Nem ezt ígérted….Mert hogy ígértél, az bizonyos. Sokat, sokszor, sokféleképpen.

Kezdetben, amikor még egészen kicsinyke voltam, azt hittem, hogy hozzád biztosan vezet egy út, ami lehet, hogy nem sárga, mint a Smaragdvárosba vivő, nem sima, mint a német autópályák, talán hosszabb, mint az El Camino, de azért az, ami várt rám, mégsem volt egy sétagalopp. Túl sokáig kábítottál azzal, hogy, hogy ha jó leszek, kedves, türelmes, odaadó, elfogadó, lelkes, bátor, szexis, akkor majd küldeni fogsz nekem valakit. Küldtél is, de sajnos, meg kell mondanom, hogy az ízlésed nem kielégítő, az enyémtől kissé eltérő.

Soha, sehol nem mondtad el, hogy a jelöltek nem lesznek mindig a legjobbak, legkedvesebbek és nem igazán azzal törődnek majd, hogy a jobb vagy a bal lábamra húzzák az üvegtopánkát. Nem súgtad a fülembe, hogy jaj, őt ne szeresd, mert nem szabad, hiába látod most jónak, tökéletesnek. Ott tartja a markában a gyötrődésed, fájdalmat hoz és ad neked nagyon gyorsan. Azt sem kötötted az orromra, hogy némely jelöltedet rövidtávra szánod, kár beleélnem magam a helyzetbe, úgyis elviszi valaki. Mert viheti.

Azzal kecsegtettél, hogy majd jönni fog valaki, aki rabul ejti a szívem, kávét hoz az ágyba, lelkes üzeneteket írogat nekem nap, mint nap. Csak elfelejtettél szólni arról, hogy ez a valaki majdnem kalitkába zárt és szerelem ide vagy oda, életfogytig rám tette volna a lakatot.

Ideje lenne bevenned a Bilobilt a Kavingtonnal együtt, mert túl gyorsan felejtesz  el mindent. Kislányként még buta mesékkel kábítottál, amelyeknek az állt a végén, hogy boldogan éltek, amíg….Amíg nem  jött valaki más a boldogságba, amíg nem hunytak ki a fények, amíg nem érezted azt, hogy gyorsan el kellene menekülnöd messzire, mert felzabál az érzés.

Az is nagy becsapás a részedről, hogy azt hirdeted, hogy másoknak sikerült, akkor nekem is fog. Tényleg ekkora hazug vagy? Hát mondd meg nekem, de őszintén, voltál te sikeres mostanában? Nem csak hetekig, hónapokig, hanem mondjuk évekig? Vezetsz te listát arról, hogy milyen csalóka minden tetted vagy csak szórod a buta szívecskéid mindenfelé? Csak tudnám, honnan ez az óriási maszlag, hogy majd a lángolás együtt tart bennünket, hogy talán soha nem múlsz el, mert mindig vannak kivételek.

Ígéreteidnek se vége, se hossza. Az emberek isszák szavaidat, egy kacsintásodra szaladnak a moziba, hogy olvadozzanak a jelenléted miatt. A film után meg bánatosan kullognak haza, hogy szembesüljenek saját kapcsolatuk szürkeségével. Annak mind az ötven árnyalatával, de most nem a másik, hanem a hétköznapi értelemben.

Mondd, mire jó Neked az, hogy átversz ennyi embert? Nevetsz hangosan a rózsaszín ködön, amit rájuk küldesz?

Szerelem, szerelem, nem édes gyötrelem. Én haragszom Rád. Nem az vagy, aminek mondod magad. Szeretnék még hinni Neked, de már egyre nehezebb. Tegyél valamit ez ellen! Nem, nem kell nekem az újabb nyilakat lövöldöző küldötted. Ha el mered küldeni, esküszöm, csúzlival lövöm le, és nem fogom ápolni betört orrát vagy meztelen hátsóját, amit felsértett a zuhanás.

Jó lenne, ha ezután nem vonnál semmilyen színű ködöt a szememre. Tisztán akarok látni. Azt kérem tőled, hogy légy az, aki vagy: a Szerelem, a MINDENT elsöprő, a szenvedélyes, a kitartó, a virágos, az illatos.

Különben nem leszünk jóban. Elfordulok tőled, nem kereslek többé. Hagyom, hogy elmenj, és vissza nem engedlek. Bolondíts másokat! Ugye ezt nem engeded? Van benned annyi büszkeség, hogy dacolj velem és megmutasd hatalmadat felettem? Na, rajta. Kivárom.