2018. júl 11.

Nem merünk élni!

írta: Hildaságok
Nem merünk élni!

Jó esetben van pár rövid évtizedünk. Ezek az évek jórészt tele vannak félelemmel, stresszel, aggodalommal, csalódással, szenvedéssel.  Csak az a baj, hogy félelmetes gyorsasággal telnek a napok, miközben várjuk a hétvégét, a nyarat, a karácsonyt, a szép időt, az esőt…Mindig várunk valamit, közben pedig elfelejtünk élni. Olyan életet élünk, ami legtöbbször nem a miénk.

Nem ezt akartuk, nem ezt terveztük. Olyan hatalmas félelmeink vannak, amelynél nagyobbakat körénk senki nem rakhat nagyobbakat. Félünk szeretni, örülni, változtatni, kimondani azt, ami bánt, dicsérni, lelkesedni. Félünk attól, hogy valamit rosszul teszünk, de a legrosszabb az, hogy valójában nem teszünk semmit. Hányunk életének filmje olyan izgalmas, hogy megérje végignézni? Hány meg hány olyan helyzetet élünk meg, amelyben üresek, gyávák és szánalmasak vagyunk? Vajon miért nem teszünk meg mindent azért, hogy merjünk jobb életet élni? Miért maradunk rossz, megalázó kapcsolatokban? Miért nem hagyjuk ott azt a munkahelyet, ahol nap, mint nap megaláznak? Miért erőltetjük azokat a barátságokat, amelyek már rég nem működnek? A válasz a félelemben rejlik.

Életünk vége felé, ha már nem lesz választásunk, nagyon szomorú lesz majd arra gondolni, hogy nem mondtuk ki azt, ami bennünk zakatolt. Nem mertünk igazat mondani. nem vállaltuk fel, ha rosszul döntöttünk. Nem tettük meg azt, amit százszor elhatároztunk. Nem mutattuk ki az érzelmeinket, nem vallottunk szerelmet, nem voltunk hálásak azért, amink volt. Mindez miért? Mert azt hisszük, hogy ez nem annyira fontos, hogy most kelljen megtennünk. Mert azt hisszük, bár tudjuk, hogy nem igaz, hogy halhatatlanok vagyunk.

A halandóság nagyon ködös fogalom, addig, amíg a közelébe nem sodródunk. Akkor eljön az a pillanat, amikor azt mondjuk, hogy bárcsak meg mertük volna tenni! Bárcsak lett volna elég bátorságunk arra, hogy a boldogságot ne mástól várjuk, hiszen bennünk van.

Egy életen át futunk egy olyasmi után, amiről azt sem tudjuk mi az. Van-e, aki tudja, hogy mi a boldogság? Mi az, amitől azt éreznénk, na ez az, ezért küzdöttem, de érdemes volt. Ha valakit megkérdeznénk, mitől is lesz boldog, lehet, hogy kapásból rávágná, hogy a pénztől. De gondoljunk csak bele! Ismerünk gazdag, jómódú emberek, akiknek a pénz az életük egy mellékterméke. Boldognak látjuk őket?

Vagy egy örömteli párkapcsolat? Vajon akkor is értékelni tudnánk ezt, ha bennünk már nem lenne meg a boldogság? Vajon egy másik ember tényleg meg tudja adni nekünk azt, amit amúgy is magunkban hordozunk? Persze, jó valaki mellett is boldog lenni. De hát jól tudjuk, hogy a párkapcsolatok csak ideig-óráig boldogok.

Vagy a siker a boldogság fokmérője? Ha elérjük a céljainkat, akkor boldogok leszünk?  Nem feltétlenül.

Ki boldog körülöttünk? Hány embert ismerünk, akire azt mondjuk, hogy látjuk rajta a boldogságot?

Életünk mely szakaszában vagyunk a legboldogabbak? Nézzünk meg egy gyereket! Amikor játszik, amikor a sárban tapicskol, amikor focizik, amikor a homokban hempereg, amikor egy rakás falevélben gurulgat! Ő vajon gazdag, sikeres vagy párkapcsolatban él? Nem, de ragyog. Mert benne megvan az, amit mi egy életen át keresünk. A mában él. Nem néz vissza, de előre sem. Azt élvezi, amit csinál. Nem aggódik, nem fél. A gyerek mindenhez hozzányúl, megfog, megszagol, ami csak megtetszik neki. Ezt addig teszi, amíg nem szólunk rá, hogy ne tegye! Ekkor vesszük el tőle a boldogság első morzsáját. Akkor, amikor megtanítjuk arra, hogy vannak dolgok, amelytől félni kell, piszkosak vagy büdösek.

De amíg hagyjuk, addig a gyerek önfeledt, nincs számára sem tér, sem idő. Mikor éreztük mi utoljára azt az érzést, hogy nem fontos hol vagyunk, hány óra van, csak éppen jól érezzük magunkat a bőrünkben. A szép magyar nyelvünk nagyon szépen mondja, a bőrünkben örömmel lenni!! Merthogy az a miénk. Ott vagyunk otthon! És ha mi ott saját magunkon belül nem találjuk meg a boldogságot, az önfeledtséget, akkor sehol máshol nem fogjuk.

Ideje lenni élni…Nem futni a pénz, a siker, kaland után! Hanem csak megélni azt a pillanatot, ami ott van, ami a miénk, és meg nem fogható, el nem raktározható.

Gyereknek lenni újra ma is, holnap is. Azt a leckét megtanulni, amit ők még tudnak, de mi felnőve elfelejtünk….

Szólj hozzá