Néha az az érzésem, hogy mára tele lett a világ jótanácsokat adó gurukkal, spirituális vezetőkkel, nagyon okos barátokkal, coach-okkal, a lelki élet minden aspektusához értő ezer meg ezer szakértővel. A net tele van tréningekkel, oldásokkal, terápiás tanácsokkal. Ha fellapozok egy női újságot, a fogyókúrás étrend mellett, amely egy atombiztos cikk ezer százalék, hogy ott van a harmadik oldalon az is, hogy fogadd el önmagad, szeresd a tested, gyógyítsd a lelked, nézz a tükörbe és lásd meg, hogy szép vagy, engedd el, mert akkor visszajön hozzád.

Lehetnek a cikkek viccesek, jószándékúak, segítőek, de voltaképpen sokszor csak töltelékek. Hiába hallotta valaki egymilliószor, hogy fogadja el, hogy nagy az orra, rövid a lába, ha egyszerűen nem megy. Igaz, ha nem fogadja el, akkor sem lesz másnapra hosszúlábú, piszeorrú modell. De ettől a tudattól még nem lesz boldogabb. Mi önmagunkat olyannak látjuk, amilyennek a külvilág láttat, mert megtanították nekünk, hogy a külvilág véleménye után lehetünk csak elégedettek. Ha soha senki nem mondta neked, hogy csúnya a mosolyod, nagy a füled, akkor te ezt nem fogod magadon észrevenni. Olyan szinten függünk a körülöttünk élők véleményétől, hogy sokszor egy élet is kevés ahhoz, hogy ezt levetkőzzük.

Atomerőműnyi energiákat fektetünk abba, hogy mit gondolnak rólunk mások, mi a véleményük a tetteinkről, szerethetők vagyunk e-. Vagy tudunk-e elég izgalmasak, érdekesek maradni mások számára? Vagy a cselekedeteink milyen érzéseket váltanak ki a körülöttünk élőkből? Legtöbbször semmilyent, de mi ezt nem hisszük el. Pedig nem ránk figyel a világ…Bár szeretnénk.

Óriási hazugság azt mondani, hogy ez nem igaz, mert mi igenis önazonosak, bátrak és függetlenek vagyunk. Jaj, dehogy is! Akkor nem fotóznánk magunkat percenként, akkor mernénk válni, új munkahelyet keresni, merészebben öltözködni, mint télen a szürke kardigánba. Ahogy az egyik ismerősöm mondta egyszer, aki szőke, csinos, de nagyon szerény, hogy jaj, pirosat ne! A piros holmi láttat, arra felfigyelnek és beolvadni a semmibe mennyivel könnyebb, mint kiállni saját ízlésünk mellett vagy hallatni a hangunkat. Most kell azt a jó tanácsot adnom, hogy légy az, aki vagy! És azonnal bekerülök én is a spirálba! Ha akarom, ha nem, osztom az észt!

A társadalom morálja, energiaszintje az utóbbi években a béka feneke alá került. Kétségbeesetten kapkodunk mindenhez, hogy ne érezzük, milyen unalmas az életünk. A legtöbb ember dolgozik, pénzt keres, számlákat fizet, aztán megint dolgozik, hogy háza legyen, kocsit vesz, aztán újabb számlákat fizet, és azt sem tudja, mit jelent élni. Ha azt hisszük, hogy gazdagon tudnánk mit kezdeni önmagunkkal, jusson eszünkbe a sok híres sztár, akinek pénze van, villái, autóparkja, és elismerik. Elvileg ez lenne a gondtalan élet záloga. És mégis hányan menekülnek a drogok világába vagy egyáltalán egy másik, ismeretlen világba azzal, hogy eldobják maguktól az életet.

Igen, tudom, most jön az, hogy egy limuzinban kellemesebb sírdogálni, mint egy bicikli mellett az árokban. Minden ostoba idézet ezt fröcsköli naponta a képünkbe. De ha fáj a szívünk, ha belül üresek vagyunk, ha nem szeretnek bennünket, ha nem találjuk a céljainkat, ha nincs motivációnk, tényleg nem mindegy, hogy hol sírunk?

Amikor azt hallom, hogy engedd el, mert ő nem a te utad, vagy változtass, mert rossz munkahelyen vagy, vagy fogyj le, mert ez saját döntésed, akkor sikítani tudnék. Mindenki hozzáteszi, hogy persze, ez nem könnyű, de meg lehet tenni. A gödör alján, a fürdőszoba kövén sírva, összekuporodva tényleg arra kell gondolnom, hogy ez az én döntésem? Igen, az, de akkor sem segít holmi jótanács…

Tudom, az önsajnálatban tocsogni nem visz előre. Nem is változtat semmin az, ha rettenetesen sajnáljuk magunkat. De annál bosszantóbb nincs, mint amikor az ember felkászálódik a földről és azonnal azt látja, hogy mások milyen bátrak, ügyesek, izgalmasak. Huh, ez az irigység? Lehet…

Jó lenne a számtalan tanácsot elfelejteni, a tükröket kidobálni, a bátorság kútjához elgyalogolni, de valahogy a Google erre nem ad koordinátákat. Azonnal elirányít egy csoporthoz, amelynek az a neve, hogy boldogságkeresés vagy valami hasonló és megint ott vagyunk a startnál.

Engedd el, fogadd el, keress új utat, ne nézz vissza, a múlt nem létezik, éld meg a jelent! Jaaaaj, még egy tanács esetleg?!