Mielőtt elkezdtem írni erről a témáról, arra gondoltam, hogy sokan elavultnak érzik már ezt a kifejezést. Olyan, mintha itt ragadt volna régmúlt századokból. Pedig a tisztelet egy alapvető dolog, olyan, amire építeni lehet egy kapcsolatot vagy kapcsolatokat emberek, embercsoportok, kultúrák között.

A tisztelet tanulható és tanítható dolog is. Néha ki kell érdemelni, néha ki kell vívni, de mindenképpen fontos alapkő. Ma nagyon nehezen akarjuk elfogadni, hogy sokan vannak, akik valamiben jobbak nálunk. Sokan a viselkedésükkel, a hozzáállásukkal, a kitartásukkal, erejükkel tiszteletet vívhatnának ki belőlünk, de gyakran felülkerekedik az irigység, és inkább a másik becsmérlésébe kezdünk vagy kicsinyítjük érdemeit.

Nagyon fontos megtanítani gyerekeinknek a szó valódi jelentését. Legtöbbször saját példánk nyomán. A gyerek önkéntelenül követi, utánozza a szülőt jó ideig. Ha azt látja, hogy a szülei tisztelettel beszélnek egymásról, egymással, akkor ezt érzi majd jó mintának. Csak példa útján sajátíthatja el a gyerek azt, hogy nem mindenkinek egyforma a véleménye. Ha a gyerekek azt tapasztalják, hogy a szüleik elismerik mások munkáját, erőfeszítéseit, küzdelmeit, akkor már jó úton járunk. Valószínűleg ők is ezt fogják tenni. Ha egy gyerek azt hallja, hogy az apja, anyja minősíthetetlen szavakat mond egymásra, ha rálegyint a másik véleményére, ha a véleménynyilvánítást a másikba fojtja, akkor ezzel egyenes úton tanulja meg azt, hogy nem fontos a másik. A szülő maradjon mindig szülő és a gyerek pedig gyerek. A gyereknek meg kell tanítani, hogy nem mindenki haverja a világon. A szülő ma a gyerek barátja akar lenni, azt hangsúlyozza, hogy egyenrangú vele, pedig tudjuk, hogy ez lehetetlen. Tudom, hogy erre sokan felszisszennek.

Ha a szülők tiszteletben tartják azt, hogy a barátaiknak, szomszédaiknak, munkatársaiknak más a véleményük, más szokások nyomán élnek, más értékrendeket követnek, akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy a világ sokszínű és nem csak egy vélemény létezik a világban. Teszem azt az övé. Ugyanilyen fontos dolog, hogy a szülő tiszteletben tartsa a gyerek magánszféráját, vagy a vágyait, elképzeléseit a jövőt illetően.

Legalább ennyire fontos megtanítani gyerekeinket arra, hogy idegeneket is tiszteljék, és ne ítélkezzenek külsőségek alapján. De a gyerekeknek jó tudni azt is, hogy egymást is tisztelni illik. Hogy megtapsolni, megdicsérni, egy jó szót mondani ingyen van.

Döbbenettel tapasztaltam mostanában, hogy a színházi előadások után a gyerekek nem tudnak tapsolni. Füttyögnek, kiabálnak, kurjongatnak, de nem fejezik ki az érzelmeiket, az elismerésüket tapssal. Csak kiabálnak, szedelőzködnek és indulnak vissza a suliba, ahová jönnek értük a szülők. Hol itt a tisztelet a mások munkája iránt?

Manapság a gyerekek igen gyakran minősíthetetlen módon beszélnek a szüleikkel. Nem csak a kamaszok, akiknek a véleménykülönbség kinyilvánítása lételem, hanem az egészen kicsik is.

A szülők pedig nem teszik helyre őket, olykor észre sem veszik, mert nem fontos nekik az, hogy tiszteletet kapjanak. De ha ez kiskorban nem alakul ki, akkor később, a kamaszkor idején nagyon durva helyzeteteket tud előidézni. Egyre gyakrabban látni olyat az utcán, hogy a kisgyerek belerúg a szülőbe, rácsap, a fojtott agresszió tettlegességbe megy át. És a szülő nem reagál igazán ezekre. Nem állítja meg, nem magyarázza el, hogy ilyet nem tehet és meg kell tanulnia az indulatait korlátozni. Inkább úgy tesz, mintha ez a jelenet le sem játszódott volna, vagy egy erőtlen nem szabad kifejezéssel hagyja, hogy minden menjen tovább a mag útján.

Ennél nagyobb hibát aligha követhet el, mert a gyerek elérte azt, hogy kifejezte nemtetszését a lehető legrosszabb módon, de ezért őt senki meg nem fedte. Nem mondta neki, hogy a viselkedése helytelen. Így ez szépen berögzül. Lehet, hogy 10 évesen nem fog fizikailag belerúgni a tanárába, a szüleibe, de verbálisan tud olyan helyzetet teremteni, amit igen nehéz lesz majd kezelni.

Tehát a tiszteletet mutatni kell, tanítani és éreztetni. Mind egymás, mind a gyermekeink felé. Ekkor talán sikerül elérnünk azt, hogy kevesebb konfliktusban lesz részünk, kevesebb ordítozó, törtető felnőttel és gyerekkel találkozhatunk nap, mint nap. A saját életünket könnyíthetjük meg azzal, ha a másikban meglátjuk az értékeset. Még ha olykor nem is könnyű ez….