Ma, 2018-ban nem tudjuk, mi a szabadság. Van, mint a levegő, létezik, mint a szívdobbanás, de nem törődünk vele. Az iskolai ünnepségeken unottan és értetlenül állnak a gyerekek. Nemrég volt már egy megemlékezés, az is valami forradalom volt, gondolják. Igaz, hogy volt köztük több emberöltő, két világháború, gazdasági válság, birodalmak jöttek-mentek, az nekik nem számít. Ami tegnap volt, az már az őskor. Ami meg az okostelefonok előtt, az maga a történelem.

 Ma, ha szól a Himnusz, kevesen borzonganak bele. Mert már minden olyan természetes. Megszokott az, hogy az anyanyelvünket használhatjuk. Nem hurcolják el és kínozzák meg édesapánkat, testvérünket, szomszédunkat egy rossz helyen elejtett mondat miatt. A mai félelmek mások. Ma nem szoronganak az emberek a hatalom kegyetlensége miatt. Vagy igen, de nem azon a módon, ami tömegeket csődít az utcára. Nem tudom, lenne-e olyan közös ellenség itt, 2018 őszén,  létezne-e olyan nagy bátorság, ami képes lenne egy országot felemelni és a jó útra tenni? Vajon, ha részünk lehetne egy olyan elemi erejű változtatás lehetőségében, mint 1848-ban vagy 1956-ban, belekapaszkodnánk-e az új zászlóba, hogy mi magunk lengessük tovább? Vagy csak lehajtott fejjel bámulnánk egy olyan technikai kütyüt, ami elvitte a megmaradt érzéseinket is?

Az elmúlt évszázadok során hatalmasat fejlődött a technika. Főleg az utóbbi 100-150 év hozott gyökeres változásokat a hétköznapi ember életében. Csak az emberi lélek nem fejlődött ilyen rohamosan. A fájdalom, fájdalom maradt, a szomorúság búbánattá, depresszióvá formálódott. A szorongásból stressz lett, a szerelem megmaradt édes vagy nem oly édes gyötrelemnek. Az emberek maradtak önzők, kiszámíthatatlanok és irigyek és ugyan annyira sóvárognak a jó és a tiszta dolgok iránt, mint ezer meg ezer évvel ezelőtt. Csak most olcsó kis vigaszokat keresnek maguknak. Olyan örömöket, amit egy technikai eszköz ad.

Ha ma forradalom lenne, a Kossuth tér tele lenne szelfizős harcosokkal, akik előbb belemosolyognának a telefonjukba és csak utána tennének valamit. Mindeközben megkérnék a mellettük lévőt, hogy ugyan örökítse már meg a pillanatot, mert posztolni szeretnék később, hogy ők épp arra jártak és úgy tettek, mintha kiállnának a véleményükért.

Szabadság….Ma azt jelenti, mindent lehet. Ez a korlátlan esztelenséget is magába foglalja. Az, hogy szabad ország vagyunk szabad véleménynyilvánítással, az most nem más, mint ostoba komment-hadjárat. Ha véleményem van, élek. Ez ma a legfőbb szlogen. Ma a szabadság annyi, mint mások véleményének figyelmen kívül hagyása. Szabadok sokan akkor lesznek, ha fejjel a falnak menve is kimondják az ostobaságaikat.

Nem akarunk már hű, de nagy változásokat. Kevés olyan dolog van, amiért egy kisebb közösség összefogna ezekben a vészterhes időkben.

Pedig látjuk a szenvedést, az igazságtalanságot, a becstelenséget, azt, hogy ki milyen önző, hogyan csal, hogyan leszünk kis Mutyiország, de már nem akarunk ezen változtatni. Na, nem azért, mert a saját házunk tája előtt söprögetünk, hanem mert az önzés, a közöny olyan mértékben harapózott el köreinkben, hogy észre sem vesszük.

Manapság a legtöbben azt hiszik, az a szabadság, ha szidhatnak, becsmérelhetnek másokat. Akkor érzik különbnek magukat, ha kimondják azt, ami a torkukban gombóccá gyúródott. De ez legtöbbször  csak a harag, a düh, a frusztráltság. Már alig találunk elégedett, nyugodt, önmagával és másokkal nem harcoló embert. De ha ilyenre akadunk, becsüljük meg, nézzünk fel rá!

A szabadság nem csak az, ha nincsenek felettük elnyomó, külföldi hatalmak. Vannak helyette mások…De belül szabadnak lenni a legnehezebb. Levetkőzni a haragot, a sértettséget, az önzést, a mások szapulását….Talán ez lehetne a legnagyobb szabadság a hétköznapi emberek életében. És nem kellenek hozzá fegyverek, forradalmak, tankok, kézigránátok. Egy hatalmas adag figyelem, törődés, önzetlenség, mások felé fordulás, tolerancia hiányzik belőlünk. De mivel ezek a boltban nem megvásárolhatók, nincs rájuk kupon a Glamour-napokon, nem lesz tavaszi leárazás a másokra való érdemi odafigyelésből, így valószínűleg nehezebb a dolgunk. Pedig a kuponok ott lapulnak mindenkinek a zsebében. Jó sok van belőlük, de vagy megfeledkeztünk róluk, vagy kidobtuk őket. Az egészen biztos, hogy nem váltottuk be őket, vagy csak egy egészen keveset, mert jobb akciókra várunk.

De jobbak nem jönnek…Ideje használni őket!