Néha annyira lent vagyunk, hogy süthet ránk a nap ezerrel, nem akarjuk a melegét. A fényre se jövünk elő, hanem félénk kis vakondként kukucskálunk ki és gyorsan visszahúzódunk, mert a semmilyen kis vackunk, a posvány, amiben évek óta elvagyunk, de nem élünk, biztonságot ad. Elemi ösztön a biztonság keresése, még inkább megtartása. Hiába halljuk körülöttünk a jó szándékú barátoktól, hogy ideje felébredni, a téli álmunk hosszabbra sikeredik, mint terveztük.

A hasznosság, haszontalanság érzését a gyerekkorból hozzuk magunkkal. Bármennyire hiszik sokan, ezen nem lehet csak úgy akarattal, nem odafigyeléssel keresztül lépni. Lehet tagadni azt, hogy fáj, ha nem volt értéke a létednek a szüleid szemében, de attól a seb, seb marad. Az ostorozást, önmagad sorsrontó lépéseit nagyon nehéz kikerülni. Olyan, mintha kivágtak volna belőled egy darabot, de a csontig, s azt mondaná valaki egy félév után, hogy hű, de szépen behegedt, ne vedd észre, hogy ott varrat is van. Meglehet próbálni nem arrafelé nézni, de ez óriási munka, hiszen a szemük gyakran téved arra, amit tilos látnia.

Az az ember, aki nem veszi észre önmagában a jót, mert nem hiszi el, nem tud fejlődni. Próbál szánalmat, sajnálatot kicsikarni másokból, de ez csak ideig-óráig jelent csak vigaszt. Fárasztó másoktól várni, hogy megerősítsenek bennünket olyasmiben, amit mi sehogyan sem akarunk elhinni. A vége előbb-utóbb az, hogy a negatív hozzáállásunk a másikat is lehúzza. Nem lesz jó a közelünkben lenni. Nem adunk másoknak örömöt, energiát, mert olyanok leszünk, mint valami szeretet-lehúzó mágnes. Kerülni fognak bennünket még azok is, akik szerettek. Mintha kiszippantanánk másokból az életet.

A szerethetőség érzését egy párkapcsolat is csak rövid ideig orvosolja. Ha a kezdeti lángolás után elkezdünk kapaszkodni és azt várni, hogy a másik értékelése a miénket fogja befolyásolni, akkor nagyot tévedünk. Ilyenkor keletkeznek az elvárások. A másik felé azt közvetítjük, hogy gyengék vagyunk, kezükbe adjuk a boldogulásunk sorsának kulcsát. De az a kulcs égetni kezdi a másik fél markát, mert neki nem feladata az, hogy a mi örömeinknek a megvalósítója legyen. Óriási terhet rakunk a vállára. Ha nem teljesíti, akkor elkezdjük hibáztatni, mert nem szeret eléggé, vagy megfelelően. Megfelelően viszont nem is lehet szeretni, mert egy önbizalom hiányos ember számára nincsen 100 százalékos érzelem. Senki nem szeretheti őt eléggé, mert ő önmagát gyarlónak, sebezhetőnek, gyengének látja. Egy idő után kételkedni kezd a másikban, keresni kezdi benne azt, amitől újra és újra rosszul érezheti magát, mert a bizonytalanság, a keserűség, a szeretetlenség nem jó, de ismerős biztonságot ad. Önigazolást lát abban, hogy őt miért nem lehet elfogadni.

A lelki egészség megszerzése csak belülről fakadhat. Azzal, ha megkeressük azokat a dolgokat, amik másoktól függetlenül örömöt adhatnak. Ha segítünk azoknak, aki rászorulnak, ha jótékonykodunk, ha önkénteskedünk olyan helyen, ami a szívünkhöz közel áll. Nem véletlen a mondás, hogy jobb adni…Ha adunk, biztosan kapunk is. Nem biztos, hogy azonnal, vagy attól, akitől szeretnénk, de az, hogy a jó visszajön, nem mese.

Ha megtaláljuk azokat a pontokat az életünkben, ahol kiválóan teljesítünk, ha sikerül kreatívan megoldani a problémáinkat, akkor mindig lépünk előre egyet. És lehet, hogy ez kis lépés az emberiségnek, de annál nagyobb nekünk. Az egészséges önszeretet az, ami tovább vihet minket az utunkon. Ehhez nincs köze annak, hogy tökéletesek vagyunk-e vagy sem. Merthogy nem vagyunk azok, nem is lehetünk. Sem a külsőnk, sem a belsőnk. De a jó hír, hogy ez nem baj. Figyeljük csak meg, hogy milyen emberek közelében érezzük jól magunkat! Vajon azok modellek? 45 kilósak? Ránctalanok? Mindenkor rendezettek? Nem hinném. Egyszerűen csak tudnak nevetni, örülni és nem veszik magukat túl komolyan. Még a legnagyobb bajban is hagynak maguknak reményt arra, hogy ki tudnak lábalni. Ha megkérdeznénk őket, hol a titok, nem értenék a kérdést. Titok nincs. Szeretni kell azt, akik lettünk, ahová eljutottunk és néha bele kell vigyorogni kajánul a Gond láthatatlan arcába, hogy érezze a pimaszságunk. Mert mi vagyunk az erősebbek. Láthatjuk. Itt vagyunk, eddig is túléltünk mindent.

Most is így lesz. Merjük ezt elhinni!