2019. jan 12.

Egy profi fotózás apropójaként....

írta: Hildaságok
Egy profi fotózás apropójaként....

A szelfik korát éljük. Nincs olyan pillanat, amit ne szeretnénk megtartani az örökkévalóságnak. A kép nem más, mint az idő rögzítése. Szeretnénk megragadni, elkapni az idő sodrásában egy olyan töredéket, ami már soha nem lesz a miénk. Mindent meg lehet venni, olykor a barátságot és a szerelmet is. Bizonyos formában az egészséget és a sikert is, de az idő ellenáll. Nem lehet alkudozni vele, nem lehet jóban vagy rosszban lenni hatalmas erejével, mert nem áll le velünk vitatkozni és nem magyarázza meg, hogy egyesekhez miért kegyesebb, másokkal meg miért bánik el.

Az időről hazudhatjuk vállvonogatva, hogy nem érdekel bennünket, meg hogy megbarátkoztunk vele, de tegye a szívére a kezét egy nő, valóban elhiszi ezt? Valóban nem csak ámítja önmagát azzal, hogy ha rendben van belül, a többi nem számít? Ha ez így lenne, akkor nem fogynának tonnaszámra a narancsbőr elleni krémek. A ránctalanítók sokasága alatt nem roskadoznának a polcok és az összes kozmetikai cég, ami a fiatalság ígéretével kecsegtet, lehúzhatná a rolót.

A fiatalság forrását ősidőktől keresik a mesékben, kutatják a tudósok, kísérleteznek a laboratóriumokban a nap 25 órájában remélve, hátha valaki visszafordíthatja az idő rombolását, amit a testünkön vagy a lelkünkön végez. Bár ez utóbbi nem annyira látványos, inkább a mindennapok tapasztalata mutatja meg, hány és hány beteg ember sétál emelt fővel közöttünk az utcán. Teszik a dolgukat úgy-ahogy, de a frusztráltságuk elképesztő méreteket ölt.

Minden téren üresedünk, fáradunk. A kapcsolataink széthullnak, nincs időnk arra, hogy dolgozzunk rajtuk. A legtöbb ember csak kapálózik, és ott rúg bele a másikba, ahol tud, mert ő is kapja az ütéseket. Másra nem képes önön beteg lelke miatt, csak arra, hogy ő is csak bántson másokat.

Minap sorban állva a Mekiben, (fogyókúra ugrott, narancsbőr nem számít, gumikaja-jelleg most nem felejtve!), ahol mindig rengetegen vannak, mindenki csak enne, inna és vásárolna, tapasztaltam a mindennapi sérelmek kivetítését.  Előttem egy harmincas, jól öltözött nő babrálja a táskáját, keresgél, fészkelődik. Én vizsgálom a falitáblát, hogy kitaláljam, mi legyen a mai méreg, amellyel elárasztom a testem ezen a fagyos délutánon. A nő előttem rendel, majd várakozik a lassan készülő szendvicsére, amikor váratlanul hátrafordulva ezt mondja nekem, az idegennek. Az arca flegma, enyhén ideges:

       Nem zavarja, hogy benn áll a számban?

Gyorsétterem, tömött sor, ezer ember. Bennem megreked a szó, mert nem vagyok felkészülve arra, hogy az éttermi agresszióra kellő módon reagáljak. Restellem is magam, bár nem gyalogoltam bele az aurájába. Lehet, hogy az övé tágasabb volt a kelleténél és én ráléptem? Titkon remélem, hogy sáros azért nem lett.

Nézem őt és azt gondolom, biztos megtaposták már elegen, eleget. És most abból csepegtet nekem egy egyszerű kis szituációban, amikor a visszavágás lehetőségét érzi.

Ennyit a lélekről, amely láthatatlan, fáradt és keserű. Egyre többeknél.

És hatalmas visszakanyar a fotózáshoz, amely pár éve része az életemnek. Ez a hamis illúzió, ami boldoggá tesz. Engem biztosan! Másokat meg…

 Ma azt mondta nekem valaki, hogy emberről ennyi fotó nem készül, mint rólam. De. Vagy, ha nem, akkor is mindegy. Egy nő mindig nő! Annak kell lennie! A fotózás fárasztó, nehéz munka. Nem egyenlő a bájvigyorral. Tele van stresszel,(Jó lesz-e? Nem látszom-e túl öregnek, fáradtnak vagy életuntnak? Jó ruhákat választottam vajon? ) Viszont az az öröm, amit a jó kép nyújt, semmivel sem mérhető. Nem a hiúság miatt. Tagadhatatlanul az is közre játszik. De egy remek kép azt adja vissza, amit egy dicséret nem. A pillanat örömét. Azt, hogy akkor boldogok és szépek voltunk. Hogy volt egy olyan mosolyunk, amikor az idő megállt ránk kacsintva.  És ezután mehet tovább az élet, megragadtuk a mát, grabancánál fogva egy fényképre cibáltuk és megtartottuk magunknak.

 

Ez pedig megfizethetetlen. A többire ott van a Master Card. Kell a megerősítés, a perc sikere, amikor talán el merjük hinni, hogy lehetünk szépek és különlegesek. Nincs nő, aki ezt ne értené. Legfeljebb tagadja. De ez nem baj. Ő ne menjen fotózásra! Vagy ő menjen pláne!

Szólj hozzá