2019. ápr 11.

Válasz Márai Sándornak

írta: Hildaságok
Válasz Márai Sándornak

Néha nehezemre esik az írás. Nem tudom, hogy ez az öregség és a Halál közeledtének nagyon is kézzel fogható jele a számomra vagy egyszerűen csak a lustaságé. Bár titkon azt is bevallom, hogy öregnek is lusta vagyok. Sokszor beletörődéssel gondolok arra, hogy a Halállal is csak merő tunyaságból nem találkoznék és a sarokról csak odabiccentenék neki, hogy megértse, számítok rá, de azért nem kívánatos vendég nálam. Világéletemben megvetettem azokat az embereket, aki rettegve gondoltak az elmúlásra, erre most, őszülő fejjel, meg-megkopó emlékezettel, restelkedem.

Emlékszem, nemrég te is csak legyintettél és azt mondtad, hogy a San Diego-i napfény már csak a szerelmeseket kelti életre, bennünket pedig megaszal és utána kitesz szellőzni, mert már érződik rajtunk az elmúlás szaga. Az öregeknek amúgy is csak szaguk lehet, mert hiába fürdenek, a kopás, a leamortizálódás kellemetlen bűzzel jár. Látod, ilyesmiket írok, pedig nem is kellene igazán panaszkodnom, mert érezhető változás van a levegőben, még a mi szerencsétlen hazánk is, mintha éledezni kezdene. Ha van egy kis időm, én mindig magyarnak érzem magam, de erről nem szeretek vitát indítani, mert végtelenül unom azokat, akik azt hiszik, hogy külföldön élve mindenki csak akcentusos bevándorló és a szíve nem húzza vissza, legfeljebb csak a sárgaföld, amelybe a teste kívánkozik.

Egyetlen örömöm mostanában az olvasás. A múltkori ajánlásodra és szíves útmutatásodra újra elővettem Arany Jánost. Nem nyúltam a verseihez, elkerültem a balladáit, egyenesen a Toldihoz sodort a vágyam. Nem tudom megunni, pedig negyven éve nem olvastam, erre előjöttek bennem olyan sorok, amelynek létezését már régen elnyomtam magamban, azért, hogy ne érezzem, fáj legkisebb fiúnak lenni az Egyesült Államokban. Arany valóban olyan, mint egy ősatya, aki ritkán dicsér, de jól fejbe vág, ha rosszat teszel. Jól esett most fejbe kólintatni magam.

 

Szeretettel és barátsággal: Sziklay Andor

Szólj hozzá