2019. máj 01.

Meddig él(het) ma egy kapcsolat?

írta: Hildaságok
Meddig él(het) ma egy kapcsolat?

Manapság a tartósság, a kitartás, a küzdelem nem menő. Ez minden téren igaz, hiszen az eldobhatóság, a könnyenszerzés, könnyenkidobás korát éljük. Gyakorlatilag mindentől meg tudunk szabadulni rövid időn belül, ami nem szolgál bennünket. Nem javíttatjuk meg a háztartási eszközeinket, a lábbelinket, a szakadást a ruháinkon és a másmilyen szakadást sem az életünkön. Nem tűnik fontosnak, mert a toldozott-foltozott dolgok rossz fényt vetnek ránk, unalmasak és nagyon cikik. Így van ez az emberi kapcsolatokkal, házasságokkal is.

A társadalmi elvárások már nem kényszerítenek bennünket arra, hogy dolgozzunk egy olyan helyzeten, amelyet sokkal könnyebb lecserélni, mint energiát fektetni bele. Ezért cserélgetjük a partnereinket, a házasság első buktatóinál, lásd gyerekszületés, gyereknevelés.  Természetesen jól megkomponált mese is jár hozzá, mert hogy egyszer élünk, meg kell valósítani a vágyainkat, lehet, hogy mással boldogabbak lehetnénk, szóval meg kell próbálnunk. Való igaz, hogy beleragadni egy rossz kapcsolatba, egy előre nem vivő házasságba nem kifizetődő.  Viszont lehet élni úgy is, hogy hagyjuk, hogy teljenek a napok, de örömünk nincs benne. Lehet...Ha hagyjuk.

Vajon mi okozza a szép szerelmek elsilányulását, a kapcsolatok elszürkülését? Ismerjük a választ. Az idő. Legyen az bármely kegyes is hozzánk, bármennyire gyorsan múló, az emberi természet nehezen birkózik meg a megszokás adta unalommal. Nem szeretjük, ha nem történik semmi érdekes körülöttünk.

A külvilág is tesz róla, hogy ezek az érzések felerősödjenek bennünk, hiszen mindenki azt közvetíti a közösségi oldalakon(is), hogy az élet egy buli, és te lúzer vagy, ha ezt nem veszed észre. A buliba pedig nem fér bele a nyugalom, a szürkeség és a kiszámíthatóság.

De ha megfordítjuk a dolgot, és azt mondjuk, hogy mi mégiscsak igyekeztünk, mi megtettünk mindent, hogy jobb legyen a kapcsolatunk, akkor benne kell-e maradnunk, ha lélekölő minden perc? Önzés-e akkor kilépni, változtatni? Fontosak lehetünk-e önmagunknak annyira, hogy a következmények ne rettentsenek vissza?

Mondjuk, hogy igen….Akkor a változás pozitív lesz? Nem tudni, de az biztos, hogy adtunk esélyt önmagunknak. Mert a kerék állt, akadozott, nem volt megolajozva már jó ideje.

Vagy mondjuk azt, hogy nem, mert nehéz csak úgy felrúgni egy házasságot, mert gyerekek vannak, közös ház, a hitel is visszaránt. Ilyenkor, ha benne maradunk, vajon milyen élet vár bennünket?  Gyakran lassú haldoklás veszi kezdetét, mert a lélek nem bírja a szeretetlenséget.

Mindenki arra vágyik, hogy meghallgassák, elismerjék, dicsérjék és nem utolsó sorban szeressék. Ez nem új keletű, de az sem, hogy a hosszú kapcsolatokban ezek a dolgok halnak meg lassan, de biztosan az évek folyamán. Elfogy az érdeklődés a másik iránt. Olyan ez, mint egy szelet vajas kenyér. Az elején még a sót is érezzük, a végén meg már keserű lesz a kenyérhéj.

 Akkor adott a kérdés: meddig kell benne maradni egy kapcsolatban?

 Addig, amíg nem öl. Addig, amíg emel, amíg felfelé visz. A házasság nem attól jó, hogy tele van izgalmakkal, hiszen vannak kevésbé jóféle izgalmak is. Azért jó, mert a társunk szeretete átsegít bennünket a nehézségeken. Lehet ez munkahelyi, családi, gyakorlatilag bármilyen, de mankó is egyben, nem csak biztonság.

Ha már nem az, ha már a másik nem ad nekünk semmit önmagából, ha nem figyel ránk, nem támogat, nem gyújtunk fényt a szemében, akkor van vége. Lehet erőlködni, lehet kínlódni, lehet hinni a folytatásban…Csak egyre nehezebb lesz a dolgunk.

És a változtatás soha nem könnyű. Hatalmas erőt és akaratot kíván, mi pedig épp egy rossz kapcsolat végén vagyunk ennek a híján. Benne ragadhatunk? Igen, sokan sok okból.

Megéri? Még az is előfordulhat, hogy igen. De sajnos a legtöbbször nem. Azt kell mérlegelnünk, hogy mennyire vagyunk fontosak önmagunknak. Ha erre meg tudunk felelni, akkor egy lépéssel előbbre jutottunk. De akkor is ott van a lelkiismeret, az anyagiak, a félelem az újtól, a gyerekek, a közös emlékek.

Embernek maradni és ép lélekkel megúszni az éveket nagy energiákat kíván. Nincs jó válasz a feltett kérdésre. Csak döntések vannak, jók, rosszak, de azokat sem sejthetjük előre.

Marad a titok…A remény a jobbra.

 

 

 

 

Szólj hozzá