Brüsszel….Amikor azt mondtam, oda készülök, többen megrántották a vállukat és megjegyezték, hogy őket semmi nem vonzza ebben a városban. Mintha csak a politikával lenne egyenlő ez a világváros. Sokat halljuk emlegetni, de legfőképp negatív értelemben. Persze ez még inkább felkeltette a kíváncsiságom.

Brüsszel könnyed, laza város. Olyan frivol, mint egy francia nő. Az emberek jól öltözöttek, nem sietnek, ahogy más nyugati országokban sem. Hétfő délelőtt 11-kor még mintha szunyókálna a város, amikor mi a meghódítására érkezünk. Az utcán hatalmas zsákokban várakozik elszállításra a szemét. Nem szép látvány, de ez is az élet része.  A falakon graffitik. Keskeny, magasba törő házak, itt-ott omladozó falak. A tereken sok helyen gazos a virágok közti terület. De mindez nem zavaró, hanem olyan bájosan könnyed. Ez nem Ausztria, ahol a fű is vigyázban áll, nem Németország, ahol minden precízen kiszámítható és rendszer van még a napsütésben is, talán még egy eldobott csikket sem láthatunk. Itt ez más… Sokan dohányoznak az utcákon, van szemét a falak mellett, de egyáltalán nincs az az érzése az embernek, hogy bokáig gázol benne. Inkább olyan otthonos minden.

A házak, az ablakok nem túldíszítettek, nem ömlik ki a virág, de az erkélyek beszédesen kopottak, történelem van mögöttük.

A Pisilő kisfiú szobra az első, ahová utunk visz. Épp focistának öltöztették. Nagyon aprónak tűnik… Az emberek mosolyogva fényképeznek, nincs tülekedő turista-áradat.

 Kellemes minden. A csokoládéboltok mesevilága mögött szívélyes eladók lesik a vásárlók kívánságait. Nem tolakodóak, nem figyelik árgus szemekkel, hogy lopva kóstolnak-e a vendégek egy-egy szemet az ínycsiklandó drazsét. Az itteni mosoly nem az a have a nice day-es, nagyon amerikai, hanem erősen európai, jókedvű és természetes.

Bárkitől kérünk segítséget, senki nem siet el, nem mondja, hogy nem odavalósi. Mindenki azt érzi, hogy ezt a várost szeretni kell, és ebben az ott lakók is segítenek.

Óriási elfogadás uralkodik mindenhol. A marihuána bolt előtt meghökkenünk, mert bár tudjuk, hogy van ilyen, ennyire nem tapasztaljuk, hogy nyalókát, kekszet, teát, krémeket is lehet venni egy mariska-felhőben ülő lánytól legálisan.

A másság elfogadásának ékes bizonyítékait is fellelhetjük ezer helyen. Rengeteg színes zászló hirdeti, hogy Brüsszel tudja, hogy az emberek nem egyformák. Néhol a zebrák is szivárványosra vannak festve.

A sokszínűség mindenhol megnyilvánul. Csodálatos dolog látni, hogy hányféle ember él és dolgozik azonos helyen és nem az az érték, hogy ki minek született, hanem az, hogy ki hogyan végzi a munkáját, milyen kedves, mennyire segítőkész.

A város főtere, a Grand Place, a Grote Markt hihetetlenül tágas. Varázslatos épületek veszik körbe, és mintha mindenki megállna egy pillanatra, hogy megcsodálja. A babakocsis anyuka úgy tolja a köveken a kisbabát, hogy senki nem gondol arra, siet valahová, hanem épp csak megcsodál valami szépséget. Konflisok várakoznak a tér sarkán, de a kocsisok nem unatkoznak, trécselnek. Mintha kevesebben nyomkodnák folyton a telefonjukat, mint ahogy azt megszoktuk.

Ami nagyon feltűnő, az az öltözködés. A fiatal lányok sportosak, divatosak, nem kihívóak, mint Pesten. Nem akarják feltétlenül megmutatni minden testrészüket. És most itt nem a prűdségről van szó, csak valahogy az az érzése az embernek, jobban érzik a határokat. Az idősebb korosztály szolidan elegáns, kényelmes, de csinos ruhákban sétál a dolgára. Nem tolakszik.

Az utakon nincs az az óriás forgalom, ahogy nálunk. Valahogy lassúbb, türelmesebb mindenki, de ez nem a kissé lusta és kényelmes Olaszország, inkább a frivol franciaság egyfajta elegye a laza belgasággal. Ha van ilyen egyáltalán….

Az Atomium, a Mini Európa is megér egy nagy kirándulást, mert minden ápolt, különleges és valóban azt érezzük, hogy a gyerek- és felnőttkor közé csöppenünk valahová félútra.

El kell menni Brüsszelbe. Érezni kell azt a kellemes lüktetést, amit a város ad. Nem felkavaró, hanem inspiráló.

Szóval üzenem Brüsszelnek, hogy fantasztikus volt és el is csábított csak úgy könnyedén, pimaszul.