Berlin az a város, amelyről azt hisszük, hogy mindent tudunk. Természetesen én is utána olvastam, nézegettem képeket és megfogalmaztam kimondatlan elvárásaimat. Aztán nekivágtunk félig felkészülve, várva a meglepetéseket.

A város pontosan olyan, mint a jelképe, a medve. Darabos, behemót, formátlan és nem sok elegancia szorul belé.  Itthon mindenki azzal indított útnak, hogy fiatalos, nyüzsgő és így szeretni fogom. De nem találtam benne semmiféle stílust.

30 évvel a két ország egyesítése után is tele van minden szovjet jelképekkel, usankákkal, gázálarcokkal. A kedvencem az a bolt, (a Checkpoint Charlie-n), ahol a Fal darabkáit lehet megvenni. Legalább olyan érdekesek ezek a kövek, mint a Barca füve üvegcsékbe csomagolva. De hát a turizmusért mindent.

 Kerestem hangulatos utcákat, stílusos házakat, de kocka, kocka mindenhol. Sehol egy szép erkély, egy csodás kapu, egy homlokzat. Még a sokat emlegetett Reichstag sem vett le a lábamról. A Múzeum Szigeten épp felújítják a Pergamon Múzeumot, így a főbejárat is rejtve maradt. Kicsiny része látogatható, de Egyiptom szerelmesei biztosan nem csalódnak. A Neues Museumban viszont Nefertiti szépséges szobrát nem volt szabad fotózni. (Egyiptom hiába kérte, a német kormány elzárkózott a visszaadástól, mert szerintük törvényesen került Németországba!) Kijátszani pedig még véletlenül sem lehetett az éber őröket. Ilyen mennyiségű szobrot, domborművet, faldarabot, szarkofágot és múmiát látva felmerült bennem a kérdés: tudva, hogy mennyi minden van a British Museumban, Amerikában, vagy akár a Szépművészetiben, vajon mi maradt Egyiptomban?

A pesti forgataghoz szokott, most magyar turista, meglepődve látja, hogy mindenki szürkébb kicsit. Az emberek nincsenek olyan hivalkodóan kiöltözve, mint nálunk. Nem erős a magamutogatás, de nem is különösebben csinosak, még visszafogott módon sem. A legtöbb berlini sportos, kényelmes ruhákban megy dolgozni. A sportcipő mindenhez megy, ritka a magas sarkú. Haskirakós pólót csak egyet láttunk, az is turistaöltözék volt.

A város kissé szedett-vedettnek tűnt. Még a Brandenburgi kaput is, mintha véletlenül ékelték volna be két oda nem illő, merev, szögletes épület közé, amelyeken nincs egy szál kiszögelés vagy erkély, vagy más pici finomság sem.

Azt viszont nagyon jó volt megélni, hogy az emberek végtelenül kedvesek, segítőkészek. A török gyrosos azonnal érdeklődött,  honnan jöttünk, de a Charlottenburgi kastély teremőre is viccelődni kezdett velünk a kevés magyar tudásával. Mindenki, minden helyzetben tudott angolul. Nem siettek el, ha útbaigazítást kértünk és nem néztek ránk értetlenül, hanem igyekeztek megoldásokat adni. Nem feszültek, frusztráltak vagy ingerültek az emberek. Kifejezetten élhető város a rengeteg közlekedési lehetőségével. Senki nem üvöltött ki  a kocsija ablakából a zebránál, ami nem volt a megszokott módon felfestve, mint itthon és nem küldtek melegebb éghajlatra bennünket, ha elbámészkodtunk.

Jó volt megélni azt, hogy nem messze tőlünk, egy olyan országban, ami nagy befogadó ország, nem ordítoznak velünk, nem akarták a turistákat egy szezon alatt megpumpolni.

Furcsa város Berlin. Különös keveréke a múltnak és a jelennek. A szocializmus, a nácizmus, mind-mind jelen volt ezen a helyen, de valahogy fel tudták dolgozni az ott élők. Még sincs az az érzésünk, hogy jó lenne ott élni…Bár sokan biztosan  ennek ellenkezőjét vallják.

Hazaérve a Nyugatiban a 26-os busz sofőrjét hallom meg váratlanul. Meleg van, nem hőség, de kellemes idő. A férfi artikulátlanul üvölt a busz hátsó fele felé, mert egyesek nem tudják felfogni, hogy a végállomásra értek. A buszvezető ideges, erőszakos hangja betölti a teret, nagyon rossz hallgatni a szitkozódását. Egy család száll le végül nehezen. Spanyolul beszélnek. A magyar káromkodást és „útmutatást” szerencsére nem értették. Eszembe jut a német főváros, ahol egy másik buszsofőr, aki a reptérre tartó busz helyét nem magyarázta el nekünk, hanem intett, hogy szálljunk fel, és tett egy félkört csakis velünk, majd lerakott minket oda, ahol várhattuk a Schönefeldre menő járatot. Mi meg mosolyogtunk, megköszöntük és jó érzéssel indultunk hazafelé…Itthon meg…

Furcsa város Berlin. Egyszer el kell menni oda. Megéri. A rideg, merev külső mögött, kedves belső lakik.