A média napok óta hangos az esettől. És ez így van jól, nem lehet elhallgatni. Érdemes viszont elolvasni a kommenteket a témával foglalkozó cikkek alatt. Természetesen tudjuk, hogy a jelenség nem új, járműveken, szórakozóhelyeken naponta több száz alkalommal előfordul. Ez mégsem jelenti a tett elfogadhatóságát. Azok a férfiak, akik erre kacsintva annyit mondanak, jaj, hát nincs ebben semmi, csak nagy volt a kényszer, soha, egy pillanatig nem érezték a riadt megalázottságot, amit egy nő, ha egy idegen hozzájuk ér.

A lelkünk a testünkbe burkoltan lázad fel ekkor. Legyen egy test bármilyen szép, bármilyen ingerlően szexualitásra ösztönző, egy ruha akármennyire kivágott, átlátszó, soha senki nem engedheti meg magának, hogy engedély nélkül egy másik emberhez érjen. Egy idegen érintése, legyen az erősebb, vagy csak simogatás, az agyban vészjelzést indít el, mert valaki betört arra a területre, amely csak a miénk, csak mi vagyunk kizárólagos tulajdonosai.

Érdekes megfigyelni azt a jelenséget, amelynél az emberek egy része azt, hiszi, ha valaki táncos, utcalány, modell, sztárocska, akkor nála megengedett az is, hogy akárki a közelébe kerüljön, és ha csak egy kis darabot, de tépjen belőle. A magyarázat ennyi: ezek az emberek hozzá vannak szokva, vagy, mert ők tették magukat a fent említett pozíciókba. Ez hatalmas hazugság, mert attól függetlenül, ki mit csinál, elsősorban ember. Testtel és lélekkel rendelkezik.

Soha, semmilyen helyzetben nincs joga senkinek belegázolni a másik ember lelkébe azért, mert látott egy túlságosan kivágott pólót vagy egy gömbölyű feneket. Attól vagyunk emberek, hogy megtanuljuk, korlátoznunk kell vágyainkat és lehetőségeinket, mert nem tehetjük mindig azt, ami fenemód jól esne.

Aki már találkozott a szexuális zaklatás enyhébb formájával, ami talán csak kívülállónak enyhébb, az megérti, hogy ez a lány miért nem hagyta magát. Amikor a buszon egy ismerősöm fenekét megfogták, ő nem teketóriázott, hanem visszafordulva pofonvágta a zaklatót, a körülötte állók nagy része ne mutatott elismerést, inkább kaján vigyorral nyugtázta a történteket. Miféle hozzáállás ez? Miféle erkölcsi küszöbalattiság kell ahhoz, hogy ne ismerjük el, hogy senkinek nincs semmiféle köze testünk érintéséhez, csak annak, akinek hagyjuk?

Amikor valaha a villamoson leült velem szemben egy férfi, én meg összezárt térdemen tartva a könyvet olvastam, ő a két lába közé szorította az enyémet. Mélyen a szemembe nézett és nem szólt semmit. Nappal volt, a 17-es villamos Budán zötykölődött, de nekem úgy vert a szívem, mint egy csapdába esett nyúlnak. Megszólalni sem tudtam, mert hirtelen még el sem akartam hinni, ez nem véletlen érintés. Olyan ijedelem volt bennem, hogy nemcsak felpattantam hirtelen, hogy arrébb menjek, hanem le is szálltam azonnal, ahogy nyílt az ajtó. Aki átélt hasonlót, az biztosan tudja, ezek nem jó érzések. Nem azok, amelyek dühöt váltanak ki elsőre. Inkább félelmet, bizonytalanságot. Hogy merte? Hiszen nappal volt. Mit akart? Lehet, hogy semmit, csak játszott. De ez annak, akivel történik, nem tűnik játéknak. Nem lesz belőle jópofa történet, amit a társaságban mesél el, hogy a többiek nevessenek.

Azok a férfiak, akik poénkodni mernek ezzel, akik azt magyarázzák, hogy a nők a hibásak, mert kihívóak, mert túl szabadok, mert felületesek, mert mindenüket megmutatják, azok soha nem éreztek tiszteletet egy nő iránt. Vagy elfelejtették. Egyszer sem gondoltak arra, vajon az általuk szeretett nő, a lányuk, a testvérük, miként élné meg az adott eseményt. Nem láttak még kiborult fiatal lányt, aki magába zárkózik, és nem meri elmondani, hogy molesztálták, erőszakoskodtak vele vagy netán meg is erőszakolták.

A társadalom hatalmas vétke, ha ezt némi vigyorral, pár lelketlen mondattal – biztos neki is jó volt, más úgysem nyúlt volna hozzá, mert már öreg, örüljön, hogy valaki még meg akarta fogni a fenekét – elintézi. Nem lehet a szőnyeg alá söpörni könnyedén annyit mondva, mindennapos jelenség. Ha az, akkor még nagyobb a baj. Ne legyen az! Igenis kapjon figyelmet és kapjon negatív kritikát, elítélő hozzáállást az, aki ilyesmiket mer tenni.

A nő nem tárgy. Nem játékszer. Ahogy a férfi sem. Vajon mit szólnának a férfiak, ha fordított esetben a nemi szervüket fogdosná valaki? Olyankor, amikor erre nem számítanak. Olyan emberek, akik számukra idegenek, ellenszenvesek. Vajon vicces lenne-e? Valószínűleg ez is előfordul, csak jóval kisebb számban. A férfitest, főleg nyáron, amúgy is közszemlén van, a nők pedig nem ennyire bátrak.

Aki most gúnyosan mosolyog, vagy felfújt lufinak gondolja az esetet, nézzen egy pillanatra magába! Tudatosítsa, bárhogyan is nézünk ki, elsősorban emberek vagyunk. Sérülékenyek, olykor gyengék, bár tagadjuk. Legyen bármilyen vonzó is a körítés, legbelül sok nő egy ijedt kislány, aki tele van komplexussal, félelemmel. De ha nem, akkor sem lehet a külső egy másoknak elérhető játékszer. SOHA! SEMMIKOR!