Nyár van, szabadság, napsütés, vidámság. Ez legfőképp az amerikai filmekben van így, ott ugyanis mindig szép az élet. Ha olykor csúnya is, varázsütésre megváltozik minden 90 perc alatt. A fáradt szülők, ha ordítoznak véletlenül, csak módjával teszik, később pedig hatalmas megbánások közepette sátorozni megy a család. Mindenki képes lesz az elfogadásra, megértésre és vicces kutyajelenetek sorával megoldódik minden. Volt feszültség, nincs feszültség.

A nyár erős, cseppet sem homályos képet mutat meg nekünk a családunkról. Nehéz folyamatosan együtt lenni, elviselni a gyerekeket, hallgatni a zsivajt, fogadni a szomszédokat és azok neveletlen kölykeit. Nyáron, ha pihenni szeretnénk, nehezen megy. Bár minden évben azt hisszük, nőtt a gyerek, ellesz magában, vannak barátai, rá kell, hogy jöjjünk, a gyerek mindent megun. Még önmagát is. Egyetlen dolgot nem, az pedig a telefon, ha nagyobbacska, vagy a számítógép. Ezért, első nap az iskolában a félkómában lévő tanuló arra szokványos kérdésre, hogy mivel töltötte a nyarat, azonnal rávágja, hogy gépezett.

A gyereket lekötni, szórakoztatni nem kis erőfeszítés. A szülők, akik egész évben robotoltak, mert a munka gyakran nem élvezet, hanem valódi éhbérért való gürizés, szeretnének megnyugodni, hasukat süttetni. Ez viszont nem megy. A gyerek ott van, rajtuk csüng, ahogy a közhiedelem tartja, 3 hónapig és azt várja, hogy izgalmak közepette teljenek a napjai.

Valaha ezt hogyan oldották meg a szülők? Elsősorban hagyták a gyerekeket játszani. Be nem engedték őket a hűvös szobába tévézni meg gépezni, mondjuk ez utóbbi nem is volt. A poronty kinn volt az udvaron, az utcán, a lakótelepen. Mit csinált? Játszott, barátkozott, beszélgetett. Ebbe ezer dolog bele tartozott. Hiszen a bújócska, a focizás, a jó értelemben vett bandázás mind-mind életre szóló élményeket nyújtott.

Éhen haltak ezek a gyerekek? Nem. Volt kulcsuk a házhoz, lakáshoz, bementek, megmelegítették az ebédet, ettek, netán el is mosogattak és mentek a dolgokra. Akadtak olyanok is, akik olvastak.

Persze volt nyaralás is, de a Balaton és a Velencei-tó akkor tényleg a Riviéra volt. A mai gyerek már minimum Horvátban vagy Olaszban nyaral, de inkább Cipruson, Amerikában vagy Dubaiban. Persze ez lehet enyhe túlzás, de a Facebook fényképeket elnézve aligha az.

A mai gyerek pontosan olyan, mint a régi. Játszana, beszélgetne, kártyázna, ha volna kivel. De már senki nem akar ilyen ósdi dolgokat csinálni, ez ma nem menő. A beszélgetés meg egyenesen luxus.

A fáradt szülő pihenni akar, ejtőzne a strandon, andalogna a parton, de ott a gyerek vagy épp gyerekek és mind mást akar. Nem elég nekik a főtt kukorica meg a lángos. Ha fociznának, akkor is kizárólag menő Nike-ban, de ki akar aszalódni a napon, meg aztán ott vannak valami UV A-Z sugarak. Marad a telefon.

Egyszerűen nem tudják, miről maradnak le. Mindnyájan. A szülők a gyerekükkel való közös történetekről, az együtt átélt kalandokról, az esti, csillagos ég alatti beszélgetésekről. A gyerekek pedig arról, hogy hallják a régi meséket, amikor még anya kislány volt, apa meg 10 évesen berúgott egy üveg sörtől. Senki nem akar már régi dolgokra emlékezni vagy bővíteni a családi legendáriumot újakkal. Vagy csak kevesen.

A valódi élmények eltűnnek a süllyesztőben. Pedig ez az a vakolat, ami összekovácsol egy családot. Együtt sütögetni, szotyit köpködve meccset nézni és titkon meglesni anyát, amint rúzsozza száját, mert esti sétára megy apával a Balaton partján.Tudom, régmúlt, nosztalgia, ez sem menő már. De azért valljuk be, hogy a szívünk mélyén, bármilyen jónak is érezzük a mostani világot, ha annak érezzük, van egy kis hiány. Hiány olyasmi után, ami elmúlt, vissza nem jöhet, de mégis nyomot hagyott bennünk, mert még most is előkelő helyet foglal el emlékeink polcán.