El akarom mondani, hogy hallgatni néha bölcs dolog. Jó elrakni egy-egy furcsa gondolatot, hagyni, hogy elenyésszen, és ne kerüljön ki az előszobán túlra, mert kapkodó, értelmetlen és hebehurgya. Tömérdek bánatot okozna. Ha netán kalandra indulna, talán olyan utakra vinne, ahonnét az elágazás szertefoszlana.

El akarom mondani, hogy a kimondott szavak súlyát vállamra tudom venni. Elbírom, fel- cipelem a legmagasabb dombtetőre is. Olykor mégis szeretném letenni a pakkot, mert még egy óvatos pillanatban is leránthat a mélybe, és úgy temet be, hogy abból csak reszketegen kerülök ki. Már tudom, hogy a szavak ritkán simogatnak. Orvul döfnek és hegyes tőrükkel lassan gyógyuló sebeket ejtenek régen kidolgozott páncélomon. Finoman fúrják át, nem kímélnek jót és rosszat, egyenesen a lelkembe tolakodnak.

El akarom mondani, régóta tudom már, hogy nem az a jó, aki, annak látszik és gőzerővel igyekszik leporolni a fekete kabátot, ami csak azért vett fel, mert azon nem tud áttörni a fény.

Sokan jönnek bókba bújva, lopakodva, mímelve az érdeklődést. De kevesen, akik mernek hallgatni, nem szorongani és akkor nyújtani kezet, amikor a másik keze sebekkel teli.

El akarom mondani, hogy a méltóság csak ócska dísz, mert már gúnytáblát raknak arra, aki magára ölti. Mégse hivalkodik, nem kiabálja világgá, hogy ősz sarkában ott kocog a tél, úgyis mindenki sejti. Inkább felveszi álarcát és csodálkozva nézi az ostobát, aki azt hiszi, mindenki őt figyeli.

Szeretném elmondani, elsorolni, székre állva az ég felé ordítani, hogy hé, szeretni muszáj. Nem kerül hamis pénzbe és nem vehető meg perc nélküli boltokban. Az emlékek könyvtárából kikölcsönözhető, megsimogatható és könnyedén visszaadható.

Szeretném elmondani, hogy türelmet vinni a fáradtaknak, figyelmet a kiabálóknak, gondoskodást a haldoklóknak nem hibavaló. Megdicsérni az egyszerűt, kidíszíteni a recsegő ajtót, felmosni a sáros padlót, összeszedni mások eldobott csikk-életét, nem elvetendő. Dicsérni, adni, várni, felemelni, mind csak annyi: embernek lenni.

Elmondanám, ha lenne kinek…Ha még nyílna füle a világnak. Ha még akadna, aki hallani akarná a szót. Ha még valaki nem lenne rest örülni a jónak. Ha még valakiben ébresztőt fújna a remény és kinyitná tágas ablakait, hogy beengedjen mindent, amit a napok tárt kézzel szórnak.

Elmondanám…