Az elmúlt napok nagyon sok félelmet és szorongást generáltak. A ma embere hosszú idők óta nem került ilyen tömegeket érintő nehéz helyzetbe. Nem vagyunk erre felkészülve, nincsenek tartalékaink, egyik napról a másikra élünk, mert megszoktuk, hogy akkor veszünk fogkrémet, ha elfogy. Esetleg kevés húst, étolajat, tojást tartalékolunk, hogy ne kelljen minden nap boltba járni, de azért szeretjük a frisset, hogy mindig van lehetőségünk válogatni, választani.

Az elmúlt napok változásainak következményeivel még nem vagyunk tisztában. Nem is láthatjuk előre, mi lesz. Olaszország már fuldoklik, de Spanyolország és Németország is hatalmas bajban van.

Nálunk az emberek egyelőre a vásárlásban élik ki a feszültséget. A szép napos időben a játszótereken hintáznak a gyerekek és az élelmiszerboltokban egymás hegyén-hátán állnak az emberek és válogatják a gyümölcsöket. Hús, WC papír alig van, fogy a mosószer és mindennemű tisztítószer.

Kicsit mintha tavaszi szünet lenne. Sokan sétálnak, a parkolók tele autókkal, és a régen látott ismerősök csak meglapogatják egymás vállát. Nem riadalomra és félelemkeltésre van szükség, de óvatosságra igen. A szemünk előtt alakul át a világ és mi még így sem nézünk oda. Elfordítjuk a tekintetünket és ugyanazt csináljuk, amit eddig.

Pedig nem lehet. A sorban mögöttem a boltban egy fiatal srác veszekszik a barátnőjével. Pörgés, pörgés, sorolja az félhangosan, mintha ettől gyorsabban menne a sor. Hiába csitítja a lány. A pénztáros megjegyzi, hogy lám, jó sokan maradtak otthon.

Még mindig kicsit cukrászdába akarnak menni az emberek, nem hagyják el az edzést, még mindig azt érzik, hogy az életüknél fontosabb a napi rutinjuk.

Nagyon nehezen tanulunk. Felülbíráljuk a rendelkezéseket, utasításokat. A ma emberének, főleg a nyugati társadalmakban nem megy a szabálytartás. Ez különösen igaz hazánkra is. A kiskapuk keresése genetikailag kódolt. Franciaországban a 80 éves nénik kávéznak a teraszos kávézókban. Itthon pedig alig csökkent az utakon a forgalom. Sokan dolgozni mennek, mert nekik muszáj. Senki nem védi a bolti dolgozót, a pincért, a zöldségest. Az orvosok, nővérek megfeszülnek, annyi a beteg.

Haldoklik egy régi világ, de mi még bulizni vinnénk, pedig alig áll a lábán. Ha spirituális valaki, ha nem, észreveheti, hogy nagy változások zajlanak tőlünk független erők irányításával. Tanulni kellene. Újra és megint. Hogy vannak fontosabb szempontok az önös érdekeknél. Hogy talán az életösztön felülírhat mindent. Hogy meg lehetne osztani azt, amiből nekünk sok van. Talán felesleg is.

De ha már ez nem megy, legalább otthon maradnánk. Még akkor is, ha nehéz elviselni a gyerekeket hosszú távon, ha a párunk idegesítő tulajdonságai felerősödnek, ha félünk is az előre nem jósolható jövőtől. Egyszerűen csak azért, hogy megértsük, semmi sem állandó. Még a változás sem.

Az emberiség megélt már jó pár dolgot. Háborúk, kegyetlenségek jöttek-mentek. Nehéz tapasztalás előtt állunk. Vizsgázzunk már egyszer ötösre, ne csak kegyelemkettesre!