Ez az a pálya, amit vagy szívvel-lélekkel csinál az ember, vagy sehogy. A sehogy gyorsabban kiderül, mint gondolnánk. Lehet jelen lenni egy osztályban úgy, hogy nem szeretjük a munkánkat, nem kedveljük a gyerekeket és utáljuk magát a tanítást is. Azonnal lerí rólunk, ha hamisak vagyunk, ha erőltetetten játsszuk a szerepünket.

Mintha évtizedek teltek volna el a múlt hét óta. A meg nem becsült, folyton bírált, rosszul fizetett pedagógus társadalom rávetette magát az online oktatásra. Mindenki azonnal érzékeltetni akarta, hogy csodálatos munkaerő. Furcsa ezt megtapasztalni.  

Több szempontból is. Először is a pedagógus nem tökéletes. Nem kell ezt mutatni még ezekben a napokban sem. A legtöbben nem értenek az online felületek kezeléséhez és nem ciki bevallani. Nem erre képeztek ki bennünket, nem volt eddig létszükséglet.

Amikor a szülő elsőben tanító nénit választ, nem törődik azzal, ki mennyire jártas a Teamsben, Classroomban vagy tud-e elég fejlesztő feladatot adni az internetről. Meglátásom szerint az a jó pedagógus, aki jó ember is. A jó ember pedig figyel, törődik, empatikus, kedves és megérti, a változások lehet, hogy megtörténnek, de nem mindig hasznosak.

Hogyan írassunk dolgozatot online? Hogyan osztályozzunk? Erre az lehetne az egyszerű válasz: sehogy. Mert most nem ez a fontos. Emberként kellene észrevenni, hol van baj. Sokak elveszítik a munkájukat pár hét múlva. Ne adj isten, tömeges megbetegedések kezdődnek vagy meghalnak az idősek közül sokan. Van, aki erre azt meri mondani, hogy fontosabbak az igekötős igék? Ha ez annyira számítana, akkor nem lenne ennyi borzalmas helyesírást hírből sem ismerő poszt a net minden területén. Hány ember tudja ma, hogy a bekell és a megszeretnék nem egybe írandó, mert az igekötő, ha az ige előtt áll, akkor nem írjuk egybe vele, hátha még van köztük még egy szó? Nem sok.

De maguk a pedagógusok sem egységesek. A szülők otthon görcsölnek, mert jön a tananyag töménytelen mennyiségben. Vajon miért most akarja megmutatni mindenki, hogy tud tanítani? Ez voltaképpen nem is az. Sokkal hasznosabb lenne minden önfényezés nélkül pár jó szó, érdeklődő kérdés.

Az online felületek valóban bekúsztak az életünkbe. Nem lehet úgy tenni, mintha nem lenne fontos a számítástechnika az oktatásban. De egyetlenegy gép sem fogja helyettesíteni a kedves dicséretet, a simogatást, a biztató mondatokat. Egyetlen egy tabletet sem fogunk megölelni, ha azt írja ki, ügyes vagy!

A tanítás nem jár nevelés nélkül. És ezt a gépek soha nem fogják tudni pótolni. Köszönni tanítani, kezet mosni, beágyazni, ásításkor a szánkat eltakarni, nem tudja megtenni más, csak mi magunk úgy, hogy nevelünk.

Nem kell megfelelni mindenkinek. És ha most sok ötös lesz, akkor mi van? Ha most kevés jegy kerül a Krétába, megáll a Föld? Ősszel, ha minden jól megy, visszatérünk a régi módszerekhez (is). Jönnek az elsősök, akik ceruzát is alig láttak. Az ollót csodálva nézegetik, nem gyurmáztak, nem színeztek. Nekik mit mondunk majd?

Ott egy netes oldal? Nézd meg a Youtube-on?

 Van ott minden, mégse tud mindenki házat vakolni vagy villanyt szerelni. Vagy igen? Lehet próbálkozni.

Jó lenne megmaradni embernek.  Jó embernek és jó pedagógusnak.