Bárhogyan áltatjuk magunkat, idővel meg fogjuk érteni, hogy nem vagyunk fontosak mások számára. Ideig-óráig keresztezik utunkat különböző emberek, akik hoznak jót-rosszat, tanítanak, nevelnek, vagy egyszerűen terelni próbálnak, de aztán ők is elmennek. A gyerekeink is csak átmeneti vendégek az életünkben és túlontúl rövid az az idő, amit együtt töltünk. Ez alatt pedig ők is élik a személyes sorsukat, keresik a kapcsolódásokat másokhoz, vagy csak megpróbálják megélni a pillanatot, ami nekik megadatott. Nyúlfarknyi az az időszak, ameddig számít a szavunk. Pontosabban számíthat, ha kedvesek és udvariasak akarnak lenni velünk, de meg kell értenünk, hogy az ő fonaluk másfelé gombolyodik, nem maradhatunk földi istenségek a ...

Ma egy beszélgetés során, amelyben jobbnál jobb történetek kerültek elő, az is szóba jött, hogy mennyire más volt régen szabad gyereknek lenni. A szülők akkor is dolgoztak, akkor sem értek korán haza, akkor sem volt több idejük, hiszen a házimunka és a ház körüli feladatok mindig is léteztek. Valaha sem volt kolbászból a kerítés, a gyerekek iskolába, szakkörökre jártak, sportoltak vagy csak lógtak lenn a játszótéren, a lakótelepen. És valahogy senki nem akarta őket folyton óvni.

Ma mindentől óvják a gyerekeket. Mert nőtt a forgalom, tele van a világ pedofilokkal, mutogatós emberekkel és még ezer veszéllyel. Csak egykoron megpróbálták a szülők megtanítani azt, hogy a helyzeteket lehet kezelni, hogy érdemes néha nem ...

Napjainkban egyre többen lesznek rabjai a virtuális világnak és válnak alkalmanként rövidebb vagy hosszabb időre függővé. Amikor arról beszélünk, hogy a számítógép, a telefon elszippantja az embert a mindennapokból, akkor valós problémát fogalmazunk meg, csak ez egyre kevesebbeket foglalkoztat. Sokan azzal védekeznek, hogy minden változás járt negatív következménnyel, de előbb-utóbb rájöttünk az újdonság hasznára.

A virtuális térben való tartózkodás sok előnnyel járhat akár egy felnőtt, akár egy kamasz számára. Pl. nem kell társaságba menni. Vagy azonnali visszajelzést kaphat mindenki a játékokban való sikeréről. Ez doppingoló erejűnek számít. A pillanatnyilag része vagyok a világnak és elérhető is lettem ...

Eszter mindent szeretett, ami a mozihoz kapcsolódott. A kopott vásznat, a poros függönyöket, a rojtos huzatú székeket. Olykor még az embereket is, pedig azok sokszor undorítóan viselkedtek a sötétben. Nem volt prűd, de azért voltak helyzetek, amiktől hányinger kapaszkodott fel a torkán. De a mozi még így is egy varázsos világ volt, ahová legtöbben azért jártak, hogy elfelejtsék semmi-kis életüket. A vásznon ragyogó fények, a szépséges szereplők, a vad hanghatások mind-mind segítettek abban, hogy kilépjenek abból, amit köznapian csak életnek hívnak. Élni a legtöbb ember amúgy sem tud. Vagy nem is akar, de nem tehet mást, mert a halálhoz is bátorság kell. Mekkora közhely, de ez is annyira igaz, mint a legtöbb frázis.

Eszter boldog ...

Legtöbb ember, ha beszélgetni kezd egy ismeretlennel, előbb-utóbb megtudakolja, hogy van-e családja, gyereke, kutyája, macskája. Később elhangzik a kocsira, házra, nyaralóra vonatkozó kérdések sora is. Sokakat az érdekel, hogy mekkora a kert, ami ház körül van, van-e benne medence, tó vagy egyéb. Ezer kérdés jön egymás után és mind azt feszegeti, mink van?   Mindenki azt akarja tudni, hogy az Élet nevű boltban sikerült-e rendesen bevásárolni?   Volt-e leárazás, esetleg került-e sor cserére? Mintha az ember nem állna másból, mint egy vevőnek álcázott élőlényből, akinek az a dolga, hogy gyűjtögessen az évtizedei során.

Hiába mondogatjuk, hogy a legfontosabb a szeretet meg az egészség, vajmi keveset törődünk vele. Csak ...

Két csík. Két sötétkék, aprócska csík. Ennyi az első jelzés a világ felé. Ez a magzat sms-e. Bogi csak nézte és tudta, hogy az anyja azonnal kiabálni fog, mert késésben van.

–        -  Beleestél a klotyóba, vagy mi van már? – hallatszódott a várt hang.  – Aztán meg nyafogsz, hogy elkésel!

–      -   Jól van, megyek már! Ne piszkálj! – válaszolta félhangosan.

Nem volt ereje a vitához. Máskor biztosan felkapta volna a vizet és beszólt volna valamit a mindig pontos, mindent jobban tudó, mindig túlbuzgó anyjának. De most örült, hogy remegő lábait rendezni tudta. Felállt, felhúzta a nadrágját és a két csíkot elrejtette a zsebébe. Majd benn a suliban megmutatja Blankának. Senki másnak, de neki igen. Neki ...

Debrecen 2023 - flashmob, facebook oldal - kötelező!

Most néztem meg ezt a flashmobot. A debreceni piaccsarnokban fergeteges hangulatot varázsolnak a fiatalok. Gyönyörű hangon énekelnek, és úgy táncolnak, hogy a botláb is életre kel. De ahogy néztem, egyre jobban elkeserített, hogy alig van mosolygós arcú néző. Jönnek-mennek az emberek, felveszik az eseményt, bámulják, de nem mosolyognak. Nem lehet látni azt, hogy ki tudnak lépni a mindennapokból, nem tudnak néhány percre meglepődni és fülig szájjal élvezni, hogy ilyen váratlan meglepetés érte őket. Pedig ajándékot kaptak. Csak nem vették észre. Talán csak néhányan.

Egyre kevesebbet örülünk. Most sokan azt kérdeznék azonnal, hogy vajon minek örüljünk már ennyire ...

Divatos szóval ma ezt énidőnek hívjuk.  A nagy önmagunk felé fordulás előtt, amikor a közösségben, a családban betöltött szerep fontosabb volt, elképzeltem azt a helyzetet, amikor öreganyám azt mondja az urának, miközben kapálni indulnának: Te, én itthon maradok, mert szükségem van egy kis békére, feltöltődésre. Hát biztos vagyok benne, hogy nem tette volna zsebre azt, amit kapott volna. Lehet, hogy öregapám meg is csapta volna, hogy az által térjen már magához a bolondságból.

De ma minden más, ahogy ez is. Annyira felgyorsult a világ, akkorák az elvárások, akkora a teljesítménykényszer, a megfelelni vágyás az élet számos területén, hogy az énidő fogalma létjogosultságot nyert. Egyszerűen szükség lett arra, hogy az ...

Ki ne játszott volna el azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha egy kis időre, egy napra, esetleg egy órára visszakapná eltávozott kedvesét, szülőjét, gyermekét, barátját?  Vajon tudnánk-e élni ezzel a lehetőséggel? Élni… egy halottal szemben? Kérdeznénk tőle vagy hallgatnánk és csendben várnánk, mit is mond az odaátról? Amióta ember él a Földön, mindig is foglalkoztatta a halál utáni élet. Nem az élet utáni halál. Mert az egyszerűen nem lehet, hogy, aki volt, az egyszer csak nem lesz. Nem tudja feldolgozni az emberi agy a nemlétet. Mit jelent megszűnni? Elnyel a nagy feketeség? A lelkünk hogy kerüli el a megsemmisülést? Mennyire erős lehet egy lélek, ha a testtel együtt nem porlad el?

A lélek az, amitől emberek vagyunk. A nem ...

Egy bizonyos kor után az a csalóka érzése támad az embernek, hogy régen minden könnyebb volt. Vagy talán egyszerűbb. A követendő minták tisztábbak, tartósabbak voltak. Ez a lassúbb életvitelnek is volt köszönhető. Mintha régebben nem akartak volna mindent rövid időn belül megváltoztatni. A megújulásra, megújításra való igény sokkal kisebb volt, mint manapság. Egy jó cipő nem csak egy idényt bírt ki. A lányok elővették a kopott ládából anyjuk menyasszonyi ruháját és abban mentek férjhez. Csekély változtatás elegendő volt ahhoz, hogy büszkék legyenek a régire, mégis a magukénak érezzék. Ma ez szinte elképzelhetetlen, mondjuk a kölcsönzött ruhák esetében gyakorlatilag megvalósíthatatlan.  

A régi anya-minta ...