Blogomban a divatról, a stílusról fogok írni….Harangoztam be nagy elánnal. Mondok majd jókat, szépeket, cifrákat és minden mást. Erre most jövök a szülinappal…

Mi a jó egy szülinapban? Mi a jó, akkor, ha már nem vagyunk gyerekek és nem várnak ajándék-halmok? Talán, hogy valaki meglep valami széppel, stílusossal, hogy most igazán passzoljak a fenti ígéretemhez? Egy frászt. Valljuk be, hogy igazán semmi. Elmúlt egy év, erre a dátum is, közelgő horoszkóp és persze a barátok, családtagok is emlékeztetnek. Nem lehet elfelejteni, nem lehet kikerülni, nem gondolni rá. Lehet rá legyinteni, de ez sem az igazi. Ha örülsz neki, akkor hamisnak tűnik, mert akkor bizonyos kor után képmutató vagy, ha nem örülsz, akkor meg hallgathatod ...

Azért, amiért annak idején Alaszka, a fura szereplőkkel, karakterekkel bombázott film, ahol mindenki esendő, emberi és nagyjából szerethető. Mert nem ÁTLAGOS!!!

Foglaljuk pontokba! Vitatkozzatok velem, ha mást gondoltok! De igazán, úgy nőiesen meg ne nőiesen is!

Jöjjenek az érvek:

-          mert jól esik belépni egy olyan helyre, ahol millió szín van

-          ahol a méretek nem 40-esnél végződnek és az eladó nem néz rád kissé gunyoros mosollyal, hogy na ne hidd, hogy itt labdába rúghatsz, ha hájasabb a derekad a fogpiszkálónál.  Sürgősen ásd el magad.

-          mert a turiban számtalan olyan márka is előfordul, amiről nem hallottál

-          mert különleges darabokra lehet ...

A nőből vagyok, szeretek vásárolni című örök szlogent valószínűleg minden második ház bejáratára ki lehetne szegezni szép nagy szeggel és jól olvasható feliratban. Mert szeretünk, nagyon szeretünk. Költekezni meg pláne. Erőn felül, gyakran és feleslegesen. Nincs az a ruhamennyiség, ami elég lenne. Én például egyszerűen még nem mondtam ki azt a mondatot, amit szerintem a legtöbb nő sem, hogy túl sok ruhám van…Jó, jó, kimondtam, de nem gondoltam komolyan. Olyan, hogy elég ruha egyszerűen nincs. Kis szekrény, kevés hely, na az van. Azaz pontosan az nincs.

 Vásárolni mindig lehet, mindig akad egy kis eldugott üzlet, mindig előkerül egy barátnő, kolléganő akinek isteni, új cucca van, s persze nagyon olcsón vette, mert talált egy ...

Az első blogom talán túl- túl nosztalgikusra sikeredett, de most lássunk neki a valódi írásnak.

Amikor néhány embernek elmondtam, hogy blog írásra készülök, sejtettem, hogy vegyes lesz a reakció. Azért ebben nem volt sok meglepetés, mert egyszerűen ilyenkor előjön belőlünk a valódi énünk, az, ami azt súgja, hogy okvetlenül véleményt kell mondanunk. Valahogy azt hisszük, hogy vélemény vagy éppen ítélet nélkül nem is létezünk. Hiába szajkózza a sok ezoterikus oldal, könyv, cikk, hogy tanulj meg elfogadni, ne ítélkezz, ezeken mosolyogva elérzékenyülünk, a lelkünk mélyén rögtön azzal nyugtatjuk magunkat, hogy mi aztán nem ítélkezünk, á, még véletlenül sem. Amit mi teszünk, az puszta vélemény nyilvánítás, ami nélkül ...

Amikor valahogy kipattan a fejünkből a blogírás ötlete, akkor egyből előkerülnek a régi egérrágta naplók, jegyzetek is. Ahogy az ágy alatt turkálok, hogy direkt-e vagy véletlenül, már magam sem tudom, potom 18 füzetre lelek. Az első gondolatom az, ej, de ráértem akkoriban…És ez nem is volt rossz gondolat. Mosolyognom kell ezen… Ahogy fellapozom a régi, megsárgult, vonalas füzeteket, hirtelen élni kezd az idő. Megint…Úgy, ahogy már évtizedek óta nem. Ez nagyon közhelyesen hangzik, meg olyan lányregényesen, de hát nem ilyenek vagyunk sokszor? Hát akkor meg legyen csak ez….

 Megdöbbenve látom, hogy igen sok módon tudtam keseregni 16 évesen az élet gyötrelmein, de akkor is jó egy pillanatra visszacsöppeni abba, ami régen elmúlt. ...