„Életed rendbetételének belülről kell fakadnia. Nem kell másokra várnod, hogy életedet ráncba szedjék. Amint mozdulsz, a világ is mozdulni fog.  /Andrew Matthew/

Sokszor úgy érezzük, hogy minden összeesküdött ellenünk. Ha van valami jó is az életünkben, akkor az biztosan eltűnik pillanatok alatt, és mindig jön valami, ami az örömünket szomorúsággá változtatja. Olyan érzésünk van, mintha egy sakktábla játékosaként funkcionálnánk, de nem a vezér, a futó vagy király szerepét játsszuk, hanem az elsöpörhető kis gyalogok vagyunk saját játszmánkban. Ennek elfogadása komoly lelki fájdalommal jár. Nem tudjuk, nem értjük, hogy ez miért van így, hiszen igyekeztünk, mindent megtettünk, amit elvártak tőlünk. Jók voltunk, empatikusak, figyelmesek, segítőkészek és mégsem változik semmi körülöttünk. Bezzeg az áskálódók, a becstelenek, azok, akik olcsó kis játszmákban nyernek nap, mint nap, ők elérik céljaikat. Sokszor érezzük azt, nem éri meg jónak lenni. De jónak lenni mindig jó. Nem csak a mesékben, ahol biztosan jár érte jutalom. A mi mesénkben is megkapjuk, csak lehet, hogy nem akkor és attól, és amikor szeretnénk. Vagy egészen mástól, olyantól, akire álmunkban sem gondolunk.

Gyakran gondoljuk azt, hogy nincs számunkra esély, elvesztek az álmaink, hogy valahol az idő óceánjában eltűnt az az ember, aki azt hitte egykoron, hogy a tenger vizét is képes lenne kiskanállal kimerni. De az az ember él, az most is mi vagyunk. Minden reggel felébredünk. Gondtál-e már arra, hogy micsoda öröm reggel kinyitni a szemed? Mert élsz. Mert új nap kezdődik és ezen a napon megint újabb esélyt kapsz arra, hogy változtass valamin. Legfőképpen önmagadon. A forrás, a lehetőség belül van. Benn, önmagunkban. A világon a legnagyobb ostobaság mástól várni azt, hogy segítsen rajtunk. Mástól remélni, hogy majd boldoggá tesz. Miért tenne? Neki nem ez a feladata. Neki az a dolga, hogy a saját útját egyengesse, hogy a szétszórt köveket elhordja, hogy életének szekere könnyen gördülhessen tovább. Mi pedig azt várjuk el, hogy, ne csak ezzel törődjön! Sőt, éppenséggel csak velünk, mert mi általa leszünk jók, boldogok, azért mosolygunk, mert ő mosolyog, azért nevetünk, mert ő nevet. Ha mindez nem következik be, akkor csalódottá válunk és szemrehányásokkal illetjük.

Vajon honnan van bennünk az a merészség, hogy másokat hibáztassunk? Vagy talán a kétségbeesés teszi? A gyengeség? Azt remélni, hogy mások által lehetünk új emberek, egyszerűen butaság. Minden erő, minden elszántság bennünk van. Olyanok vagyunk, mint egy szép, ünnepi levesestál….Mernünk kell magunkból, mert a finomságok a tál alján vannak, de mi csak a merőkanalat vizsgálgatjuk, elemezgetjük, ahelyett, hogy végre már megmerítenénk a tálban.
 

Mi az, ami visszatart bennünket? A gyávaság, az erőtlenség, a félelem, no meg a kényelem. Másokra helyezni a saját éltünk köveit könnyebbnek tűnik. Ne tegyük!

Vegyük észre, hogy minden napunk maga a csoda. Hogy aranytálcán kapjuk az újratervezés lehetőségét. Szól a GPS-ünk, hogy nem jó irányba fordultunk, de ma lehetőségünk nyílik arra, hogy változtassunk. Fel kell ismerünk magunkban a hangot. Ott lüktet az belül, ne nyomjuk már el ennyire erősen. Mások nem adnak, nem adhatnak nekünk nyugalmat, boldogságot, erőt…Csak mi önmagunknak. Sokkal több van bennünk, mint valaha is gondolnánk. Csak a félelmet kell elhessegetni! Az életnek csak akkor lesz értelme, ha úgy éljük, ahogy megálmodtuk. Még akkor is, ha volt benne pár rémálom, akkor is, ha nem minden sikerült úgy, ahogy szerettük volna. De ne mások álmát éljük! Ne mások vágyait hajszoljuk!

Álmodjuk meg az életünket, amíg álmodni tudunk. Ne ébredjünk egy sötét reggelen azzal a fájó kérdéssel a szívünkben, hogy mi értelme volt? Ennél kevés szomorúbb dolog van!

Értelme mindig van. Találjuk meg! Szép holnap reggeli ébredést kívánok mindenkinek!